Ez a poszt a következő élő közvetítés része: Bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta és Hárspataki Gábor karatéban – élő hírfolyam az olimpiáról Vissza a közvetítéshez
Czeglédi Zsolt / MTI

Öttusa: Kovács Sarolta bronzérmes

Az orosz Batashova indult az élen a tokiói női öttusaverseny befejező, lövészettel kombinált futó versenyszámában, amit laser runnak hívnak. Kovács Sarolta harmadik helyen állt a rajtvonal mögé, a dél-koreai Kim Sehee mögött egy, az orosznál tizenegy másodperccel később rajtolt. Aztán az első lövészete remekül sikerült az Alba Volán versenyzőjének, megelőzte a koreait. Egy négyfős futócsapat alakult ki a mezőny elején, ahová a kiváló futó brit Kate French zárkózott fel az ötödik helyről.

A második lövészethez már a brit ért oda elsőként, Saci megint remekül lőtt, a második helyről futott tovább French mögött. A másik magyar Gulyás Michelle 16. helyen állt ekkor.

A brit szép lassan növelte előnyét futásban, a harmadik lövészetét hibátlanul teljesítette, akárcsak Kovács, így ketten elhúztak a mezőnytől. French 2000 méter után 12 másodperccel előzte meg Kovácsot, aki három másodperccel futott az olasz Sotero elött ekkor.

Az utolsó kört is hibátlanul lőtte le a magyar öttusázó, másodikként indult az utolsó 800 méterére. Kate Frenchtől már nem lehetett elvenni az aranyérmet, de a világ legjobb laser runozója, futója, a litván Laura Asadauskaite iszonyatos iramban közeledett, majd meg is előzte Sacit.

2016 magyar világbajnoka azonban jól tartotta magát, Sotero már nem tudta utolérni, így

Kovács Sarolta a harmadik, olimpiai bronzérmes helyen futott be a célba!

Gulyás Michelle négy helyet javítva a lovaglás után elfoglalt pozícióján a 12. lett.

Kovács a magyar női öttusa második olimpiai érmét szerezte Vörös Zsuzsa 2004-es, athéni aranya után. Ez a bronz a magyar öttusázók 23. olimpiai érme.

Vissza a közvetítéshez

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.