Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Most már nem fújják le: a megnyitóval elkezdődött a tokiói olimpia

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Bár a szervezőbizottság még a héten is meglebegtette, hogy az utolsó pillanatban is lefújhatják a játékokat, pénteken a megnyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a XXXII. nyári olimpia.

A megnyitó alatt többször is előkerült a téma, hogy a sportolóknak a koronavírus-járvány miatt gyakran a többiektől külön kellett készülniük, de mégsem voltak egyedül, mivel összekötötte őket a közös cél, hogy ott legyenek az olimpián.

A sportolók bevonulásánál a sort a szokásoknak megfelelően az első újkori olimpia házigazdája, Görögország nyitotta, Magyarország a 143. nemzetként érkezett a stadionba.

A zászlót Cseh László négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó vitte, aki hazai rekorderként hetedszer vehet részt nyári játékokon – az olimpiák történetében először volt két zászlóvivő. A nők piros-fehér-zöld, kimonószerű ruhában vonultak, míg a férfiak sötétzöld nadrágot és piros-fehér-zöld felsőt viseltek. A magyar csapat 173 tagú (van két tartalék is), többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek Tokióba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk.

Kapcsolódó
180 centis, 74 kilót nyom és 28 éves az átlagos magyar olimpikon
Huszonhat sportágban, 175 magyarért izgulhatunk a napokon belül kezdődő 2021-es tokiói olimpián. Statisztika.

A csapatok nagy része betartotta a távolságtartási szabályokat, de voltak, akik kicsit lazábban vették ezt, az argentinok, az olaszok és a portugálok is együtt vonultak, ugráltak, integettek.

Kapcsolódó
Ketten is félmeztelenül vonultak be az olimpiai megnyitóra
Gondoskodott róla két zászlóvivő is, hogy látványos legyen az olimpiai nyitóünnepség.

A bevonulás után egy videós összeállításban a 100 éves Keleti Ágnes is feltűnt, mint a legidősebb élő olimpiai bajnok. Ezt követően a sportolók kört alkottak, annak közepére behozott színes kockák pedig előbb egy várost, majd pedig a tokiói olimpia logóját szimbolizálták. Közben a stadion felett 1824 drón segítségével a levegőben is megformázták az emblémát, illetve a drónok ezt követően egy földgömbbé álltak össze.

Többi korábbi olimpiához hasonlóan most is felcsendült John Lennon Imagine című slágere, ezúttal a Szuginami gyermekkórus, valamint világhírű énekesek – Alejandro Sanz, John Legend, Keith Urban és Angélique Kidjo – előadásában, majd következett az olimpiai szervezőbizottság vezetőjének, Hasimoto Szejkónak, illetve a NOB elnökének, Thomas Bachnak a beszéde.

Bach azt mondta, ez a remény olimpiája, amely fényként szolgál a koronavírus-járvány okozta sötétségben. A köszöntők után Naruhito császár hivatalosan is megnyitotta a nyári játékokat, majd a műsor végén Tokió is bemutatkozott, és megérkezett az olimpiai fáklya is, mellyel Oszaka Naomi négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező a Fudzsi-hegyet formázó építmény tetejére sétált és meggyújtotta a lángot. A krónikához hozzátartozik, hogy a megnyitó alatt helyiek egy csoportja az Olimpiai-stadion mellett tiltakozott a játékok leállítását követelve.

Takumi Harada / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Ennek ellenére szombat hajnalban beindul a nagyüzem, az olimpia első napján úszóink, férfi kardozóink (Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Szatmári András) mellett a kerékpáros Valter Attilának, a cselgáncsozó Csernoviczki Évának, valamint a taekwondós Salim Omarnak is drukkolhatunk.

A megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a tokiói olimpia

Bár már szerda óta zajlik a versenyek egy része, a pénteki megnyitóval kezdődött meg hivatalosan a XXXII. nyári olimpia, amelynek Tokió a házigazdája. A magyar csapat 143. nemzetként vonult fel, a két zászlóvivő a tőrvívó Mohamed Aida, valamint az úszó Cseh László volt. A játékokat Naruhito császár nyitotta meg, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke pedig azt mondta, ez a remény olimpiája, amely fényként szolgál a koronavírus-járvány okozta sötétségben. A megnyitó végén a lángot Oszaka Naomi, a japánok négyszeres Grand Slam-győztes teniszezője gyújtotta meg. A krónikához az is hozzátartozik, hogy a megnyitó alatt az Olimpiai-stadion mellett a játékok ellen tüntettek helyiek.

Közeleg a láng

Összesen több mint kétezren vitték. Már a stadionban van, most épp egy orvos és egy nővér viszi. Ezzel a gesztussal köszönik meg a járvány alatt tett erőfeszítéseiket.

Köszönet a sok meg nem énekelt hősnek

Ez a beszédek ideje, előbb Hasimoto Szejko, a szervezőbizottság elnöke, majd Thomas Bach, a NOB első embere intézett néhány mondatot a sportolókhoz, a helyiekhez, mindenkihez, akinek szerepe volt abban, hogy egy új helyzetben, a koronavírus-járvány alatt is sikerült tető alá hozni az olimpiát.

A béke dala

John Lennon Imagine című dalát éneklik az egyes kontinenseket képviselő előadók. Amerikát például John Legend képviselte.

És akkor legvégül a házigazda

Egy birkózó és egy kosaras hozta a zászlót. 552 sportolóval ez az olimpiák történetének legnépesebb japán küldöttsége.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik