Illyés Tibor / MTI
Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok – élő hírfolyam

A pénteki megnyitóval ténylegesen is elrajtolt az olimpia, a szombati 1. napon több sportágban is érdekeltek voltak a magyar sportolók. Meg is született az első érem, és egyből arany: a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron ismét bezsebelte az aranyérmet a férfi kardozók egyéni versenyében. A 18 éves taekwondós, Salim Omar pedig ötödikként zárt az 58 kilogrammosok között.

Megvan a tokiói olimpia első magyar érme, amely egyből egy arany, Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók döntőjét, és ezzel zsinórban harmadszor lett olimpiai bajnok.

Ecuadori aranyérem a kerékpárosoknál, Valter Attila feladta

Az idei Tour de France harmadik helyezettje, az ecuadori Richard Carapaz nyerte a férfi kerékpárosok mezőnyversenyét.

Carapaz az utolsó két emelkedőn rázta le a riválisokat, és bár fokozatosan jöttek fel rá az üldözők, végül bőven maradt az előnyéből. Carapaz Ecuador második olimpiai aranyérmét szerezte, az elsőt még a gyalogló Jefferson Pérez nyerte 1996-ban.

A második helyért óriási csata volt, az ezüst végül a belga Wout van Aerté lett, a bronz pedig a Tour-győztes szlovén Tadej Pogacaré. A magyar induló, Valter Attila feladta a versenyt.

Az olimpián a szabály akkor is szabály, ha butaságnak hangzik

Nem lehet elégszer leírni, hogy rengeteg szabályt vezettek be azért, hogy meg lehessen tartani az olimpiát. Ez sem működik teljes mértékben, a szervezők szombati közlése szerint újabb 17, olimpiával kapcsolatban álló személy tesztje lett pozitív, így már 127-nél jár a koronavírusos esetek száma.

Emiatt is próbálják szigorúan venni azt, hogy a sportolók még csak nem is pacsizhatnak egymással.

Fabrice COFFRINI / AFP Ez speciel tilos a mostani olimpián.

A vívócsarnokban ez egészen komikus jelenetek is szült. Egy-egy asszó után mindig gratulálnak egymásnak a sportolók, a szombati versenynapon pedig többen is megfeledkeztek erről és csak az utolsó pillanatban kapcsoltak, így a felek gyakorlatilag a levegőbe bokszoltak, majd inkább összeütötték a kardjaikat/párbajtőreiket.

Kapcsolódó
Címlapra került a magyar asztaliteniszező frizurája
A világ egyik legnagyobb pénzügyi lapja vele illusztrálta, hogy elindult az olimpia.

Az érzelmeket azonban így is nehéz kordában tartani, egy orosz edző annyira megörült tanítványa, Ajzanat Murtazajeva sikerének, hogy örömében a zsűri asztal tagjaival, a mérkőzésvezetővel és a rivális szakmai stábbal is ökölpacsizni akart (miközben már a reptereken ki van plakátolva, hogy ez most nem menő), ám többnyire csak fejrázás volt a reakció. Az egyik zsűritag még hangosan elégedetlenkedett is a többieknek arról, hogy mit nem lehet érteni ezen az egyszerű szabályon… A rivális hongkongi vívó edzője megkönyörült rajta és viszonozta a pacsit.

A 19 éves Murtazajeva egyébként elődöntőbe jutott a női párbajtőrözők versenyében, el lehet képzelni, mit csinál majd az edzője, ha esetleg még érmet is nyer majd.

Címlapra került a magyar asztaliteniszező frizurája

A magyar pingpongcsapat tartalékja, Fazekas Mária egyedi frizurával jelent meg Tokióban, a tarkójára ugyanis felkerült az olimpiai öt karika.

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Index számolt be arról, hogy a világ egyik legnagyobb pénzügyi lapja, a Financial Times Fazekas frizurájával illusztrálta, hogy elkezdődött az olimpia.

„Ledöbbentem, persze az örömtől, amikor megláttam a fejemet a Financial Times címlapján. Amúgy már a megnyitón is sokan fényképezték a tarkómat, sikerült magamra irányítanom a figyelmet” – nyilatkozta Fazekas.

Tájfun közelít Japán felé

Tájfun közelít a Csendes-óceánon Japán legnagyobb szigete, Honsú felé, és várhatóan jövő kedden éri el az olimpiai játékoknak otthont adó Tokiót is magában foglaló Kantó régiót – közölték a helyi hatóságok szombaton.

Takaja Masza, a japán olimpiai szervezőbizottság szóvivője elmondta: a közelítő tájfun miatt meghozták a szükséges óvintézkedéseket, a hétfőre tervezett evezést például korábbi időpontra rakták át, így Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban vasárnap száll vízre a negyeddöntőben.

Nem szokatlan, hogy az időjárási körülmények miatt változtatni kell az olimpiai játékok menetrendjén. A japán bizottság szóvivője kiemelte: a tájfunnak megvan az az előnye más természeti csapásokkal szemben, hogy lefolyását a szakértők előre meg tudják becsülni.

Salim Omarnak még van esélye az éremre

A magyar taekwondóst legyőző olasz  Vito Dell’Aquila bejutott a döntőbe a 58 kilogrammosok között.

Salim így a thaiföldi Ramnarong Sawekwiharee ellen mérkőzik meg a vigaszág első meccsén magyar idő szerint 12.45-kor. Amennyiben Salim nyer, a bronzéremért küzdhet!

Djokovic nem húzta az időt

Az idén eddig mindhárom GS-tornát (Australian Open, Roland Garros, Wimbledon) megnyerő szerb teniszező, Novak Djokovic nem töltött sok időt a pályán, 61 perc alatt 6:2, 6:2-re legyőzte a bolíviai Hugo Dellient.

Szilágyi: Most új verseny jön, újra össze kell raknom magam

„Egyetlenegyféle találattal győztem le, középen mindig visszaemelt, mindig támadni akart, de volt egy pillanat, amikor hibázott a kezével, és ezt én rendre kihasználtam. Türelmesnek kellett lennem, és tulajdonképpen ezt az egy akciót kellett végig csinálnom, konokul. Nem tudom hány tust adtam ebből, hogy megelőztem középen, de szerintem tíz körül. Most ez kellett a győzelemhez” – nyilatkozta Szilágyi Áron, aki magyar idő szerint 12 órakor lép ismét pástra az elődöntőben.

Most egy teljesen új verseny jön, fejben is újra össze kell raknom magam. Bevetem magam egy kezelésre a masszőrünkhöz, Bodnár Józsihoz, aki Londonban és Rióban is ott volt velünk, majd az edzőmmel, Decsi Andrással fogunk egy kicsit iskolázni, melegíteni. És valószínűleg ismét megkérem Gémesi Csanád csapattársamat, hogy – a mai napon negyedszer – egy kicsit még vívjon velem

Szégyenteljes közvetítés okozott botrányt a megnyitó alatt

A dél-koreai MBC tévéhálózat elnézést kért, miután nem megfelelő módon kezelték a tokiói olimpia megnyitóját.

Az ázsiai csatorna a résztvevő országok ismertetésénél olykor ízléstelen képeket használtak és hasonló kommentárokat fűztek hozzá.

Az olaszok mellé pizzát, a norvégokhoz lazacot tettek, de az ukránoknál a csernobili atomkatasztrófáról került ki fotó, amikor az említett országok sportolói beléptek a stadionba.

A nyitóünnepséget követő főcímekben a tévéhálózat a Marshall-szigeteket az Egyesült Államok egykori nukleáris kísérleti helyszíneként aposztrofálták, míg Szíriánál azt tartották a legérdekesebbnek, hogy tíz éve polgárháborúja sújtja.

Irán új nemzeti hőse

Az iráni Dzsavad Foruhi nyerte meg a férfi légpisztolyosok versenyét. Foruhi ötödik helyen jutott be a nyolcas fináléba, ott viszont kiemelkedett a mezőnyből és végül óriási előnnyel lett olimpiai bajnok: a 244,8 körös olimpiai rekordot jelentő eredményétől 6,9 körrel maradt el az ezüstérmes szerb Damir Mikec. A bronzérmet a kínai Pang Vej szerezte meg.

eredmények, férfi légpisztoly:

1. Dzsavad Foruhi (Irán) 244,8 kör
2. Damir Mikec (Szerbia) 237,9
3. Pang Vej (Kína) 217,6

Szilágyi a döntőért vívhat!

A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron 15-6-ra verte az iráni Ali Pakdamant, és ezzel bejutott az elődöntőbe a férfi kardozóknál.

Szilágyi jól kezdett, villámgyorsan 3-0-ra elhúzott, a korábban Szatmári Andrást legyőző iráni találataira mindig volt válasza, és 8-4-gyel zárta az első felvonást.

A szünet után is folytatódott a Szilágyi-vívóiskola, mindössze két tust engedett az iráninak, és 15-6-os győzelemmel jutott a legjobb négy közé.

Az elődöntő magyar idő szerint 12 órakor kezdődik. Szilágyi ellenfele a grúz Sandro Bazadze lesz, aki nagy meglepetésre legyőzte a világranglista-vezető, világbajnoki címvédő dél-koreai Oh Szang Ukot.

Majdnem csúfosan leégtek a svéd kézisek

Változatos mérkőzésen mindössze egy góllal tudott nyerni a svéd válogatott Bahrein ellen a férfi kézilabdatorna nyitó napján.

A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy kell, Hampus Wanne két góljával 2-0-s előnyre tettek szert a skandinávok, és ugyan az ellenfél 2-3-ra fordított, a 12. percben már 10-5 volt a svédek előnye.

Az ázsiai rivális azonban innen elkezdte a nagy felkapaszkodást, a 26. percben 15-15-nél utolérték a svédeket és a félidőt bombameglepetésre 18-16-os előnnyel zárták.

Sőt, szünet után is végig egy-két góllal vezettek, a svédeket csak a 13 gólos Wanne tartotta játékban. Hat perccel a vége előtt még Bahrein vezetett 31-29-re, onnan azonban jött egy 3-0-s széria, amelyhez nagyon kellett Albin Lagergren két találata.

Bahrein harcolhatott az egyenlítésért, de Mohamed Ahmed időn túli büntetőjét az addig nem villogó Andreas Palicka kivédte, így Svédország kiszenvedte a 32-31-es sikert.

Bahrein korábban egyszer sem jutott ki olimpiára, a négy vb-részvétele során pedig egyszer sem végzett a 20. helynél előkelőbb pozícióban. Ráadásul 27 világbajnoki mérkőzése közül mindössze kettőt nyert meg.

Megdőlt a magyar pólóválogatott rekordja

Írtuk már, hogy a címvédői amerikai női pólóválogatott nem izzadt meg Japán ellen, amelyet 25-4-re intézett el.

Az olimpiai címvédő amerikai csapat ezzel új rekordot állított fel, az olimpiák történetében ugyanis eddig a legnagyobb különbségű győzelem 17 gólos volt: 1932-ben a magyar férfi válogatott 17-0-ra nyert ugyancsak Japán ellen, 1968-ban pedig az NDK csapata 19-2-re verte Egyiptomot.

Izraeli ellenfelet kapott, de úgy döntött, nem áll ki ellene

Az algériai cselgáncsozó, Feti Nurin úgy döntött, nem áll ki az izraeli ellenféllel esedékes meccsére a tokiói olimpián. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség mind Nurint, mind az edzőjét felfüggesztette, míg az Algériai Olimpiai Bizottság mindkettőjük akkreditációját megvonta, és hazaküldik őket.

Az ügyről itt olvashat bővebben:

Kapcsolódó

Amerikai erődemonstráció pólóban

A magyarokkal egy csoportban csoportban szereplő címvédő amerikai válogatott a házigazda japánok felett aratott fölényes, 25-4-es győzelemmel rajtolt az olimpia női vízilabdatornáján. A legszorosabb negyed a negyedik volt, amelyet csak négy góllal (4-0) nyertek meg az amerikaiak.

A csoportban ma még egy meccsre kerül sor, Kína Oroszországgal találkozik. A magyar csapat hétfőn reggel kezdi meg a szereplését, első ellenfele az orosz válogatott lesz.

Elképesztően amatőr hiba miatt bukta az olimpiát két teniszező

Nem indulhat el Tokióban a grúz női teniszpáros, ehhez ráadásul a helyi olimpiai bizottság hibája vezetett. Az ESPN cikke szerint a szervezet arról tájékoztatta Oszana Kalasnyikovát és Jekatyerina Gordgodzét arról tájékoztatta, hogy sikerült kvalifikálniuk, ám kiderült, hogy

ez valójában nem történt meg, ugyanis a bizottság nem küldte el az ehhez szükséges papírokat.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság elé került az ügy, amely megállapította, hogy bár a játékosokat bünteti igazán, pedig nem tehetnek róla, az eset következménye mégis az, hogy elutasítják a kérelmüket és nem indulhatnak az olimpián.

Kapcsolódó
Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok – élő hírfolyam
Itt minden érdekességről, tokiói eredményről, magyar sikerről beszámolunk.

Szilágyi lehengerlő győzelmet aratott, már negyeddöntős

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron győzelemmel folytatta szereplését a férfi kardozók egyéni versenyében.

A magyar sportoló nagy lendülettel kezdett az iráni Mojtaba Abedini ellen, és pillanatok alatt 8-1-es előnyre tett szert. Magabiztosan és finoman kezelte a pengét, és még arra is volt ideje, hogy egy keményebb vágásnál elnézést kérjen ellenfelétől.

Abedini nem találta a ritmust, 13-7-re még feljött, de Szilágyi még két tust bevitt és könnyedén jutott be a negyeddöntőbe.

Az elejétől kezdve sikerült megvalósítanom azt, amit elképzeltem. Közben nem is nagyon változtattam az előkészítéseimen, mert működtek. A következő vetélytársam kicsit más stílusú, magasabb vívó, meglátjuk, hogy mivel tud előrukkolni

– nyilatkozta Szilágyi az MTI-nek.

A negyeddöntők 8.55-kor kezdődnek. Az elődöntős-döntős programra közép-európai idő szerint 12 órától kerül sor.

Győzelemmel rajtoltak a riói döntős franciák

Az öt éve ezüstérmes francia válogatott győzelemmel rajtolt a férfi kézilabdatornán.

A csapat hat góllal, 33-27-re nyert az argentinok ellen, a győztes legeredményesebb játékosa Melvyn Richardson lett, aki hét lövésből hét gólt szerzett. Az argentinoknál Diego Esteban Simonet nyolcszor volt eredményes

Nem Szilágyi az egyetlen magyar vívó, aki győzelemmel rajtolt

Decsi Andrással egy időben lépett pástra a németek kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok (mind csapatban) vívója, Szabó Mátyás, akinek neve arról árulkodott, hogy magyar felmenőkkel rendelkezik.

Valóban, Szabó szülei brassói magyarok, édesapja, Szabó Vilmos román színekben kardozott, részt vett az 1984-es, az 1992-es és az 1996-os olimpián, Los Angelesben bronzérmet nyert csapatban.

Édesanyja, Lázár-Szabó Réka Zsófia kétszeres világ-, egyszeres Európa-bajnok tőrvívó volt, aki csapatban 1992-ben, Barcelonában bronzot, négy évvel később Atlantában ezüstöt nyert Romániának.

A család 1993-ban költözött Németországba, így Szabó Mátyás már ott kezdett el sportolni, és végül a TSV Bayer Dormagen színeiben lett válogatott vívó. Érdekesség, hogy mind klubjában, mind a nemzeti csapatnál édesapja az edzője.

Szabó a dél-koreaiak olimpiai és háromszoros világbajnoka, Gu ellen lépett pástra és győzött 15-8-ra. A következő fordulóban a kazah Kamil Ibragimov következik.

Szatmári korai búcsúja után Szilágyi tanári vívása hozta vissza az életkedvünket

A Tokióba érkezőket már a reptéren olyan feliratok fogadják, hogy nem menő most a járvány alatt a pacsi meg a kézfogás, majd az olimpia területén mozogva arra is felhívják a figyelmet, hogy a csapattagok, akik korlátozott számban mehetnek csak a lelátóra, nem buzdíthatják hangosan a honfitársaikat. A magyarokat azért így is lehetett hallani, így nem csak a kardok csattogása töltötte be a csarnokot.

Illyés Tibor / MTI Szilágyi Áron (b) és a venezuelai José Quintero asszója a 16 közé kerülésért a férfi kardozók egyéni versenyében a Makuhari Rendezvényközpontban. Szilágyi Áron továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

A férfiak kardversenyében három magyar is érdekelt volt a 32 között, közülük Decsi Tamás lépett először pástra, de sajnos hamar végzett is az egyéniben kétszeres Európa-bajnok Max Hartung ellen: két fellángolása volt csak a magyarnak, német riválisa 15-8-cal lépett tovább.

Ahol aztán meglepetésre nem Szatmári András lesz az ellenfele.

A 2017-es világbajnok kissé tompán kezdett, és bár még így is úgy tűnt, hogy kézben tarthatja az asszót, az iráni Ali Pakdaman azonban 7-10es hátrányból 5-1-es sorozatot produkálva fordított, majd a továbbjutást is kiharcolta. Szatmárit még ápolni is kellett, de azt mondta, rendbe jön a július 28-i csapatversenyre.

Kapcsolódó
Sokk: Szatmári a 32 között kiesett az olimpiáról
A 2017-ben egyéni világbajnok magyar kardozó azt mondja, saját maga ellenfele volt.

A szám kétszeres olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron elég magabiztosan vette az első akadályt. A venezuelai José Quintero ellen ugyan 3-2-es hátrányba került, a következő tizenegy találat azonban az övé lett sorozatban. Bár a csörte lezárása kicsit nehézkesen ment, végül így is 15-7-tel jutott be a nyolcaddöntőbe.

A sorsolás után azon bosszankodtunk, hogy Decsi, Szatmári és Szilágyi egy ágra kerül, ám előbbi kettő veresége után eldőlt, hogy nem lesz magyar ütközet az olimpián.

Szilágyi Áron a tizenhat között

A szám kétszeres olimpiai bajnoka nem sok kérdést hagyott a maga mérkőzésre. Miután Decsi és Szatmári kiesett, kicsit aggódva nézte mindenki, hogy Szilágyi 2-3-as hátrányba került a venezuelai José Quintero ellen, azonban csinált egy 11-0-s sorozatot. Bár kicsit nehézkesen ment a mérkőzés lezárása, végül 15-7-re nyert és ott van a nyolcaddöntőben.

Már nincs versenyben magyar bokszolónk

Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland első mérkőzésén kikapott, így búcsúzott a tokiói olimpia ökölvívóversenyétől, melynek egyetlen magyar indulója volt.

A bajaiak 26 éves bokszolója a kazah Serik Temirzsanov ellen lépett ringbe a nyolcaddöntőbe jutásért. Előzetesen kiélezett csatára lehetett számítani, összességében azonban Gálos sima vereséget szenvedett.

Az MTI beszámolója szerint a mérkőzést alapvetően meghatározta Temirzsanov kiváló rajtja, alig fél perc után ugyanis egy szép jobb egyenest követően a mérkőzésvezető számolt Gálosra, aki kissé tompán mozgott a meccs elején. Aztán hiába vette fel a ritmust, a menetet elveszítette, ráadásul az ötből két pontozónál 10-8-ra, így komoly hátrányba került három perc után.

Frank Franklin II – Pool / Getty Images

A második szakaszban már egyértelműen Gálos ment előre, de nem ütött eleget, ráadásul Temirzsanov kiváló érzékkel indított bele támadásaiba, a menet közepén pedig kemény testütései után a bíró – kissé talán elhamarkodottan – ismét számolt a magyarra. A középső három percet a pontozók az elsőhöz hasonlóan értékelték, így Gálos Rolandnak lehengerlő zárószakaszra lett volna szüksége.

A bajai sportoló ezt végig robotolta, többször szépen talált is, de Temirzsanov kontrollálta az eseményeket, így ezt a szakaszt is nyerte, és egyhangú pontozással (30-25, 30-25, 30-27, 30-27, 30-27) jutott a 16 közé.

Gálos Roland búcsúja után magyar versenyző nélkül folytatódik az olimpiai boksztorna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.