Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor
  • A kardvívó Szilágyi Áron szombati arany-, és a párbajtőröző Siklósi Gergely vasárnapi ezüstérme után hétfőn a női kardozók léptek pástra a tokiói olimpián – közülük a 2015-ben világbajnoki harmadik Márton Anna bejutott az elődöntőbe, ahol azonban kikapott orosz ellenfelétől, majd a bronzmeccsen is vereséget szenvedett, így negyedikként zárt.
  • Úszásban a férfi 4×100 méteres gyorsváltó ötödik lett, 200 méter gyorson Németh Nándor nem jutott be a döntőbe. Három éremesélyes, Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Milák Kristóf és Kenderesi Tamás pedig 200 méter pillangón egyelőre az előfutamban szerepelt. Milák leiskolázta a mezőnyt, Kenderesi a nyolcadik legjobb idővel jutott az elődöntőbe, míg Hosszú másodikként.
  • A tavalyi Európa-bajnok cselgáncsozó, Karakas Hedvig az 57 kilogrammos súlycsoportban lépett tatamira, de az első mérkőzésén kikapott.
  • A triatlonozó Bicsák Bence hetedik lett, ez minden idők legjobb magyar eredménye a sportágban az olimpiákon. Tóth Tamás a 29.
  • A vitorlázó Vadnai Benjamin Laser Standarban a hetedik helyről várja a folytatást.
  • Bemutatkoztak a női vízilabdázóink, akik sokáig vezettek, de döntetlennel zártak az oroszok ellen.
  • Az asztaliteniszezők között az egyesben egyetlen állva maradt magyar, Majoros Bence a szombati sikere után hétfőn búcsúzott.

Milák nagyon elverte a mezőnyt futamában

Az első százon még nagyjából egyben volt a mezőny, de utána olyan könnyedséggel hagyta faképnél az egész brigádot, hogy kérdés sem fért hozzá, hogy ő a legjobb kétszáz pillén. A futamgyőztes 1:53.58-cas idejével majdnem egy másodpercet vert a második helyen beérő Leonardo de Deusra.

Kenderesi Tamás másodikként zárta a futamát

Kenderesi volt az első magyar délután a medencében és óvatos első százat követően kapcsolt csak rá. Nagyjából az ötödik helyen úszott féltávon, de az utolsó 25 méteren óriási hajrával másodikként ért célba 1:55.18-cal. Noe Ponti előzte meg 13 századmásodperccel.

Márton Anna: Volt két-három kétes tus, amit fordítva adott meg a zsűri, és ez nagyon kizökkentett

Márton Annát 15-8-ra legyőzte Szofija Velikaja a női kardvívó elődöntőjében a tokiói olimpián.

Kapcsolódó
A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam
Itt az olimpia harmadik napja: minden érdekességről, eredményről, magyar sikerről beszámolunk.

Az összecsapást 3-0-val indító magyar kardozó érthetően csalódottan értékelte a látottakat.

Az elején úgy éreztem, hogy uralom a mérkőzést és nagyjából érzem a ritmust is, de aztán kicsit ő is váltott, meg pont akkor volt két-három kétes tus, amit fordítva adott meg a zsűri és ez engem nagyon kizökkentett, nagyon elvesztettem a fonalat. Ő pedig elég rutinos ahhoz, hogy ezt kihasználja. Sajnálom, hogy erre nem készültem fel jobban, mármint arra, hogy a kétes tusok valószínűleg nálam lesznek, és azokkal nem szabad foglalkozni.

Márton ellenfele a francia Manon Brunet lesz a bronzmeccsen.

Internetes szenzáció lett az olimpia aranyérmet önkívületben ünneplő edző

Az ausztrál Ariarne Titmus a 2019-es világbajnokság után most a tokiói olimpián is legyőzte az amerikaiak extraklasszisát, Katie Ledeckyt, ráadásul meg is közelítette ellenfele világcsúcsát és minden idők második legjobb idejét szállította. Egy ilyen teljesítmény után természetes, hogy büszke egy edző, ám Dean Boxall nemcsak szimplán ünnepelt, hanem valóságos őrjöngést rendezett az uszodában, láthatóan a frászt hozva egy közelében álló nőre. Az erről készült felvétel természetesen bejárta a világot, és a sportlapok is egytől egyig írtak a performanszról.

A 20 éves Titmusnak az olimpiai bajnoki címe mellett van már két aranya világbajnokságról (50-es medencében), de további három dobogós helyezést is szerzett a vébéken. 2017-ben éppen Budapesten szerzett bronzérmet az ausztrál 4×200-as gyorsváltó tagjaként.

Kapcsolódó
Űridő kellett hozzá, hogy meg lehessen verni Ledeckyt
Két olimpiai rekordot is hozott a hétfő Tokióban.

Nem sokára jönnek újra az úszóink

Sorrendben Kenderesi Tamás és Milák Kristóf 200 pillangón, Sebestyén Dalma és Hosszú Katinka 200 vegyesen, majd Mihályvári-Farkas Viktória és Késely Ajna 1500 méter gyorson szerepel majd előfutamon.

Novak Djokovic félelmetesen hasít az olimpián

A 20-szoros Grand Slam-győztes Novak Djokovic második meccsén is magabiztosan győzött, így bejutott a nyolcaddöntőbe a tokiói olimpia férfi tenisztornáján.

A szerb világsztár a német Jan-Lennard Struff ellen az első szettben 4:4-nél vette el riválisa adogatását, majd nyerte meg a játszmát. A másodikban Djokovic már az elején kétszer is brékelt, így belefért számára, hogy riválisa egyszer a szervái után nyert gémet.

Végeredmény – tenisz, férfi egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért)

Djokovic (szerb, 1.)-Struff (német) 6:4, 6:3
Medvegyev (orosz, 2.)-Nagal (indiai) 6:2, 6:1
Carreno Busta (spanyol, 6.)-Cilic (horvát) 5:7, 6:4, 6:4
Basilashvili (georgiai)-Sonego (olasz, 13.) 6:4, 3:6, 6:4
Fognini (olasz, 15.)-Geraszimov (fehérorosz) 6:4, 7:6 (7-4)
Davidovich Fokina (spanyol, 16.)-Millman (ausztrál) 6:4, 6:7 (4-7), 6:3
Koepfer (német)-Purcell (ausztrál) 6:3, 6:0

Márton Anna kikapott az elődöntőben, a bronzéremért vívhat

Szofija Velikaja 15-8-ra legyőzte Márton Annát a tokiói olimpia elődöntőjében.

A magyar kardvívó remekül kezdett, meglepte ellenfelét az agresszív támadásaival és ellépett 3-0-ra, de az orosz ellenfele apránként kiismerte a stílusát és előbb visszazárkózott, majd 5-5 után átvette a vezetést is. Az összecsapás szünetében még 8-6 volt csupán az előnye, de apránként növelte a különbséget és több együttes tusnál is Velikaját látta kezdeményezőnek a zsűri, így 12-8-ra elhúzott az orosz, ebből pedig nem tudott visszajönni Márton Anna.

Maradt tehát a bronzmeccs a térdsérüléssel vívó magyar kardozónak, ezen a francia Manon Brunet lesz az ellenfele.

Velikaja tartja a két tusnyi előnyét, 10-8

Hű, micsoda pech, Márton Anna megint gyors támadást indított, de ezúttal Velikaja számított rá és bevitte a tust. Márton utána szépített, de az újabb tust sajnos Velikaja szerezte. Márton viszont újra hason vágta ellenfelét.

Velikaja vezet a pihenőben 8-6-ra

Először vezetett Velikaja a taktikázás után, de Márton Anna úgy rárontott, hogy ebből csak ő szerezhetett pontot. Velikaja ezután védett egy támadást, majd befejezte az akciót, sőt egy újabb tussal 8-6-ra ellépett.

„Nagyon nehéz túllépni azon, amikor a te csapatod vezeti a mérkőzést és az utolsó másodpercekben kiegyenlít az ellenfél”

A magyar vízilabda-válogatott 10-10-es döntetlent játszott az orosz olimpiai csapattal a tokiói ötkarikás játékok első csoportmeccsén.

Kapcsolódó
A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam
Itt az olimpia harmadik napja: minden érdekességről, eredményről, magyar sikerről beszámolunk.

A mieink 1-0-t követően fordítani tudtak, sőt innentől már csak az orosz csapat rohant az eredmény után, de hat másodperccel a meccs vége előtt egyenlő lett az állás. A mérkőzést követően Leimeter Dóra elmondta, hogy bár eddig csak edzettek a tokiói medencében a magyar pólósok, nem szabad erre fogni a döntetlent.

Ezt a meccset mi veszítettük el. Nagyon sokáig uraltuk a mérkőzést, 7-4-gyel fordultunk, utána viszont megfogott minket a védekezésük, nem tudtunk rá mit lépni, de csüggedni nem szabad, mert abszolút rajtunk múlt ez a győzelem. Így is szereztünk egy pontot, az majd meglátjuk, mennyit ér majd a végén. Nem szabad arra fognunk, hogy nekünk ez volt az első meccsünk, mert nagyon jól felkészültünk. Meg kell néznünk, mik votlak a hibák, van még hova fejlődnünk

mondta Leimeter.

Szilágyi Dorottya ennél kritikusabban értékelte a látottakat, szerinte a csapat buta hibái vezettek ahhoz, hogy nem nyert a magyar válogatott és ezt elsőre nehéz feldolgozni.

„Nagyon nehéz túllépni azon, amikor a te csapatod vezeti a mérkőzést és az utolsó másodpercekben kiegyenlít az ellenfél. Sok elkerülhető gólunk volt, mert nem fog beleférni többet. Most sem fért bele.

Voltak nagyon szép pillanatai a mérkőzésnek, a csapat nagy részének ez az első olimpiája, izgatottak voltunk. Úgy érzem, sokszor kihasználták a mi butaságainkat.Nekünk az első mérkőzésünk volt, az oroszoknak a második, ennyivel tudtak többet.”

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint többször is játszhatott volna jobban a csapata, de picit csalódottan értékelt.

A meccs első felében dominálktunk és jól játszottunk, sajnos a második két negyedben az oroszok tették ugyanezt. Azt mondhatnám, hogy igazságos a döntetlen, bár csalódott vagyok és keserű a szám íze, mert talán egy pici szerencsével meg lehetett volna lenni. Valószínűleg a szerencséhez többet kell még tenni.

1996 óta nem volt ilyen szlalomkenus arany a férfiaknál

Benjamin Savsek győzött egyesben férfi szlalomkenuban. A 34 éves szlovén kenus ezzel megtörte a szlovákok és a franciák sorozatát, ugyanis 1996 óta ebben a számban csak ennek a két nemzetnek a képviselői nyertek aranyat.

Savsek korábban nem szerzett még olimpiai érmet, 2012-ben Londonban nyolcadik, Rióban pedig hatodik volt. A második helyen a cseh Lukas Rohan végzett, míg a bronzérmet a 2012-ben második német Sideris Tasiadis szerezte meg.

Skeetben verhetetlenek ma az amerikaiak

Vincent Hancock nyerte meg a férfi skeetlövők versenyét. A kétnapos, 125 lövéses alapverseny első négy 25-ös szakaszában nem hibázott, a fináléba jutásakor az utolsó rotéban három korongot nem talált el, 122 találattal pedig hatos holtversenyben állt negyedik helyen az alapverseny végén. Márpedig a döntőben csak hat lövő vehetett részt, így a hat skeetes szétlőtt a fennmaradó három helyért. Hancock a ráadásban a legjobb volt, majd ezt követően a döntőben 25 jó lövés után rontott egyet, később pedig már egyet sem, így 59 korongos világcsúccsal szerezte meg karrierje harmadik olimpiai aranyát.

A skeet szakágban korábban a nőknél is amerikai diadal született Amber English révén.

Férfi skeet

1. Vincent Hancock (Egyesült Államok) 59 korong
2. Jesper Hansen (Dánia) 55
3. Abdullah Alrasidi (Kuvait) 46

„Úgy éreztem, nem akarok élni”

Öt éve kisebb meglepetésre svéd aranyérem született a nők hegyikerékpáros-versenyén, amelyben Jenny Rissveds jelentős, negyven másodperces előnnyel ért célba. Az akkor 22 éves sportoló azonban nem tudta feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget.

Kapcsolódó
Megnyerte az olimpiát, de úgy érezte, nem akar már élni
A poklok poklát járta meg Rio aranyérmese, Jenny Rissveds, aki Tokióban csak élvezni akarja a versenyt.

Szerencsére nem történt tragédia és Tokióban ismét rajthoz áll.

Másodjára esett meg, hogy nem kínaiak nyerték a férfi szinkrontoronyugrást

A brit Tom Daley és Matthew Lee hatalmas csatában, 1,23 pont különbséggel győzte le a világbajnoki címvédő Cao Jüan, Csen Aj-szen párost.

A szinkrontoronyugrás 2000 óta része az olimpiai programnak, akkor Sydneyben orosz arany született, azóta kizárólag kínai győztest hirdettek, vagyis 21 év után győztek le kínai párost az olimpián. A most 27 éves Daley az első aranyérmét szerezte a negyedik olimpiáján: 14 évesen már részt vett a pekingi játékokon, Rióban bronzérmes volt ebben a számban, Londonban pedig egyéni toronyugrásban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tokyo 2020 (@tokyo2020) által megosztott bejegyzés

Megvédte olimpia bajnoki címét a dél-koreai férfi íjászcsapat

A címvédő dél-koreai csapat győzelmét hozta az íjászok férfi csapatversenye a tokiói olimpián hétfőn. A dél-koreai trió, Kim Dzse Dok, Kim Vu Dzsin és Oh Dzsin Hjek a tajvani hármas fölé kerekedett a fináléban. Ezzel mindhárom csapatversenyt a Koreai Köztársaság nyerte, miután a vegyes-, valamint a női csapatok vetélkedésében is élen zárt.

Parti András 32. helyen zárt hegyikerékpárban, az aranyérmes ripityára verte a mezőnyt

A negyedik olimpiáján szereplő Parti András a 32. helyen fejezte be a tokiói játékok hegyikerékpáros versenyét.

Az előzetesen a nagy esélyesek közé sorolt Mathieu van der Poel az első körben bukott egy köves részről ugratás közben. Az elesés után hosszan ült a földön, majd egyperces hátránnyal vágott neki az élcsoport üldözésének, ám egy óra elteltével feladta inkább feladta a versenyt. A negyedik kör elején Thomas Pidcock indult meg a négyfős élbolyból, egyedül a világkupában élen álló svájci Mathias Flückiger tudta tartani vele a lépést, ám két körrel a cél előtt egy apró hiba miatt már ő is lemaradt. Pidcock végül rendkívül magabiztos előnnyel ért be elsőként, még arra is volt ideje, hogy a célegyenesben egy brit zászlóval ünnepeljen.

Tim de Waele / Getty Images Thomas Pidcock 

A 22. születésnapját pénteken ünneplő Pidcock a legfiatalabb aranyérmes lett hegyikerékpárban, a szakág első brit érmét szerezte, egyúttal a második olimpiai bajnoki címet nyerte az Ineos Grenadiersnek, miután csapattársa, az ecuadori Richard Carapaz nyert szombaton az országúti kerékpáros mezőnyversenyben.

Másodikként Flückiger ért célba, a bronzot a spanyol David Valero Serrano szerezte meg. Parti András 10:19 perc hátránnyal a 32. pozícióban zárta élete negyedik olimpiáját. A 14-szeres magyar bajnok Parti a 2008-as pekingi olimpián 23., öt éve Rióban 24. lett, míg a 2012-es londoni játékokon bukott és nem ért célba. Az utazás előtt az MTI-nek azt mondta: ezúttal az első húszba kerülésnek nagyon örülne, azzal már boldog lenne.

Végeredmény – férfi hegyikerékpár

1. Thomas Pidcock (Nagy-Britannia) 1:25:14 óra
2. Mathias Flückiger (Svájc) 20 másodperc hátrány
3. David Valero Serrano (Spanyolország) 34 mp h.
…32. Parti András 10:19 p h.

Amerikai győzelem női skeetben

Az amerikai Amber English győzelmével zárult a női skeetlövők versenye hétfőn.

A 31 éves, világbajnoki harmadik korongos a 125 lövéses alapversenyben 121 találattal a harmadik helyen zárt, a fináléban pedig a 60-ból 56 korongot lőtt szét, s egy találattal előzte meg a végül második olasz Diana Bacosit. A bronzot az alapversenyben a saját 124 korongos világcsúcsát beállító kínai Ming Vej szerezte meg.

Női skeet

Női skeet
1. Amber English (Egyesült Államok) 56 korong
2. Diana Bacosi (Olaszország) 55
3. Meng Vej (Kína) 46

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik