Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

A férfi kardcsapat után a cselgáncsozó Tóth Krisztián is bronzérmes – élő hírfolyam az olimpiáról

AFP és MTI
AFP és MTI
  • Az olimpia ötödik versenynapját az úszóink kezdték, 200 pillangón Milák Kristóf a papírformának megfelelően, olimpiai rekorddal, aranyérmes lett, Kenderesi Tamás negyedikként zárt. 200 vegyesen Hosszú Katinka messze volt a dobogótól, 7. lett. Kapás Boglárka és Németh Nándor nagyot úszott, 200 pillangón, illetve 100 gyorson intéztek maguknak egy-egy helyet a magyar idő szerint csütörtök hajnali finálékban.
  • Férfi kardcsapatunk első meccsén az Egyesült Államok ellen 45-36-ra nyert, a döntőért az olaszok következtek, és bár Szilágyi Áronék sokáig vezettek, végül 45-43-ra kikaptak. Így a bronzért vívhattak a németekkel, és 45-40-re le is győzték őket, megszerezve a harmadik magyar vívóérmet Tokióban.
  • A cselgáncsozóknál a 90 kilogrammosok között induló Tóth Krisztián az első két meccsét ipponnal nyerte, a legjobb nyolc között azonban kikapott német ellenfelétől, így a vigaszágra került, ahol mindkét összecsapását hozta, így bronzérmet szerzett.
  • Folytatják a vitorlázók, a remekül kezdő Berecz Zsombor Finndingiben a 3. és a 4. futam után továbbra is a második.
  • Női pólósaink az orosz csapat elleni döntetlen után a címvédő Egyesült Államokkal találkoztak, és 6-8-ról fordítva 10-9-re győztek a torna esélyesének számító amerikaiak ellen.

Az olimpiai egyik hőse egy orosz cselgáncsos

Óriási tettet hajtott végre az orosz Madina Tajmazova, aki bronzérmes lett a női cselgáncsozók -70 kilogrammos mezőnyében a tokiói olimpián. Tajmazova ehhez a horvát Barbara Maticot verte aranyponttal, de az igazán nagy hőstettet az elődöntőben mutatta be.

Franck FIFE / AFP

Óriási monoklival a bal szeme felett állt ki a japán Arai Chizuru ellen, akivel dzsúdóhoz képest nagyon hosszú, viszont végig feszült és izgalmas mérkőzést vívott, amely 16 perc 41 másodpercen át tartott. Tajmazova közben a leglehetetlenebb helyzetekből is kivágta magát, a semleges néző egy idő már neki szurkolt, végül azonban ipponnal kikapott.

Az orosznak láthatóan óriási fájdalmai voltak, ketten segítették le a tatamiról, még egy kerekesszéket is betoltak oldalra, hátha csak azon tudja elhagynia a helyszínt – a kint lévő sportolók közben füttyel kísérték ki az ellenfeléről még csak nem is érdeklődő Arait. Tajmazovát aztán sikerült összedrótozni, vazaarival lett végül övé a harmadik hely.

Olimpiai bronzérmes a magyar kardcsapat

Az utolsó asszó Szilágyi Áron és Max Hartung között ugyan tartogatott izgalmakat, a háromszoros olimpiai bajnokunk 14-5-re elveszítette, de a magyar kardcsapat így is mindvégig vezetve 45-40-re legyőzte Németországot, és ezzel a harmadik helyen zárta az ötkarikás játékokat.

Ebben a számban legutóbb 25 éve, Atlantában nyertek érmet a magyarok, akkor ezüstöt.

Ez a tokiói olimpián a negyedik magyar érem, és a harmadik vívásban.

A magyar kardcsapat tagjai: Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András és Decsi Tamás.

40-26

Szatmári András ugyan elvesztette az utolsó asszóját 6-5-re, de összesítésben 40-26 ide. Szilágyi Áron zárhatja le a mérkőzést.

Tóth Krisztián: Olyan katarzisban vagyok, amit minden sportolónak kívánok

A cselgáncsozó Tóth Krisztián megnyerte vigaszági mérkőzését, így bronzéremért csatázhat a tokiói olimpián. Vaazaris sikere után után azt mondta, nehéz volt Készülni a mérkőzésre, hogy a délutáni programban elég hosszúra nyúltak a mérkőzések, így sokat kellett várniuk. Tudta, hogy mire számítson a holland Noel van ‘t Endtől, mert már régóta ismerik egymást, semlegesítette azt az oldalt, ahonnan az ellenfele támadott. Kemény meccsük volt, tudták mindketten, hogy „vért fog kívánni”.

„A meccsen megöljük egymást, azon kívül meg sportbaráti kapcsolatot ápolunk” – mondta Tóth, aki szeretne egy érmet nyerni édesapjának, akinek épp a versenynapon van a születésnapja.

Nagyon jó ez a nap. Így, hogy még éremért küzdhetek egyértelműen még jobb, de ha kiestem volna, akkor is azt mondom, hogy ez egy bomba nap volt. Olyan katarzis állapotban vagyok, amit minden sportolónak kívánok, hogy éljen át. Nagyon élvezem, nagy ritkán, vagy talán még sosem volt olyan karrierem során, hogy teljes egészében csak annak tudtam átadni magam, amit csinálok. Nem érdekelt az eredménykényszer, csak hogy élvezzem, amit csinálok 21 éve, és jött vele az eredmény is

– mondta a 27 éves Tóth, aki a 2016-os olimpián való kiesése után még azt mondta, összenyomta őt a teher, de azóta nagyon magasra küzdötte fel magát, és mint látjuk, élvezettel dzsúdózta el magát a bronzmérkőzésig.

Kapcsolódó
Teljesen kiborult Tóth Krisztián
Tóth Krisztián szerint "agyonnyomja az olimpia" a magyar sportolókat.

30-16

Szatmári András nagyon összeszedte magát a bronzmeccsre, ezúttal 5-1-re hozta a saját asszóját Hartunggal szemben. Lassan behozhatatlanná válik a magyar csapat előnye.

Közte 10

Szilágyi Áron is túl van a második asszóján, Wagnert verte 5-4-re, így már 25-15-re vezet a magyar alakulat az ötödik kör után.

Tetemes az előny

Gémesi Csanád parádézott a negyedik asszóban, mindössze két tust engedett az ellenfelének, így már 20-11-re vezetünk.

15-9

A harmadik asszóban az a Szatmári András következett, aki magát okolta az elődöntőben elszenvedett vereségért. Wagner ellen nagyon határozottan vívott, 5-3-ra hozta a saját asszóját, így összesen már 15-9-re vezet a magyar kardcsapat.

10-6

A Decsi Tamás helyére lépő tartaléké, Gémesi Csanádé volt a második asszó, és a gyengébb kezdés után jól vívott Max Hartung ellen, így 10:6-ra vezetünk.

Tóth Krisztián a bronzéremért dzsúdózhat

Tóth Krisztián a negyeddöntős veresége után a vigaszágon a 2019-es világbajnok Noel van’t Enddel találkozott.

Mindketten óvatosan kezdtek, egy páros intésen kívül nagy izgalmak nem történtek, de a magyar dzsúdós három perc elteltével egy válldobással vazari előnybe került. A holland ellenfél az utolsó másodperceket nagyon megnyomta, Tóthot még egyszer megintették, de ez is belefért a sikerhez.

Tóth Krisztián így a bronzért léphet majd tatamira. A harmadik helyért a georgiai Lasa Bekaurival vagy az orosz Mihail Igolnyikovval csap össze.

Kezdődik férfi kardozóink bronzmeccse a németek ellen

A magyarok az amerikaiak legyőzése után az olaszoktól szenvedtek 45-43-as vereséget az elődöntőben, míg az ellenfél az orosz csapatot legyőzve jutott a legjobb négy közé, ahol a dél-koreiaktól kaptak ki a németek, 45-42-re. A tét a harmadik magyar vívóérem Tokióban.

Bár Szilágyi Áron a tokiói győzelme előtt Londoban és Rióban is nyert egyéniben, a férfi kardcsapatunk 1996-ban, Atlantában szerzett legutóbb érmet, ezüstöt.

Djokovic mindössze négy játékot veszített

A világelső Novak Djokovic könnyed győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe a tokiói olimpia férfi tenisztornáján.

A szerbek 20-szoros Grand Slam-bajnoka szerdán csak négy gémet vesztett a spanyol Alejandro Davidovich Fokina ellen, és a nyolc között a hazai kedvenc Nisikori Kej vár rá. A nőknél a kétszeres GS-győztes spanyol Garbine Muguruza nem jutott a négy közé.

eredmények:

nők, negyeddöntő:
Ribakina (kazah, 15.) – Muguruza (spanyol, 7.) 7:5, 6:1
Szvitolina (ukrán, 4.) – Giorgi (olasz) 6:4, 6:4
Bencic (svájci, 9.) – Pavljucsenkova (orosz, 13.) 6:0, 3:6, 6:3
Vondrousova (cseh) – Badosa (spanyol) 6:3-nál Badosa feladta

 

Az elődöntőben: Bencic-Ribakina, Szvitolina-Vondrousova

 

férfiak, nyolcaddöntő:
Djokovic (szerb, 1.) – Davidovich Fokina (spanyol, 16.) 6:3, 6:1
Zverev (német, 4.) – Baszilasvili (grúz) 6:4, 7:6 (7-5)
Chardy (francia) – Broady (brit) 7:6 (7-3), 4:6, 6:1
Medvegyev (orosz, 2.) – Fognini (olasz, 15.) 6:2, 3:6, 6:2
Humbert (francia, 14.) – Cicipasz (görög, 3.) 2:6, 7:6 (7-4), 6:2
Carreno Busta (spanyol, 6.) – Koepfer (német) 7:6 (9-7), 6:3
Hacsanov (orosz, 12.) – Schwartzman (argentin, 8.) 6:1, 2:6, 6:1
Nisikori (japán) – Ivaska (fehérorosz) 7:6 (9-7), 6:0

 

A negyeddöntőben: Djokovic-Nisikori, Zverev-Chardy, Hacsanov-Humbert, Medvegyev-Carreno Busta

Berecz: A győzelem csak az éremfutamban dől majd el

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a második versenynap után is a második helyen áll összetettben a tokiói olimpián.

A titkos aranyesélyesünk az M4 Sportnak elmondta: határozott elképzelésük volt arról, hogy mi történik majd a szerdai versenynapon, amiről aztán az első futamban határozottan bebizonyosodott, hogy rossz elképzelés volt.

Ez egy ilyen sport, hozni kell egy döntést, aztán meg kell vitorlázni. Az első részében nem jött be, és ma azért elég fiús körülmények voltak, ami tovább nehezítette a dolgomat. A második futamban látszott, hogy van egy-két versenyző, aki komolyan ott tud lenni. Köztük az angol, aki ebben a nagy szélben sebességfölénnyel rendelkezett. Eléggé kapaszkodós volt a mai nap, ami előtt boldog lettem volna az ötön belüli helyezésekkel, és bár az első futam végül nem úgy sikerült, a második már rendben volt

– mondta.

Peter PARKS / AFP

Hozzátette: összességében jónak érzi a hangulatát és formáját is.

Szerinte a győzelem csak az éremfutamban dől majd el, addig úgy kell lavírozni, hogy ott egy kicsit könnyebb legyen a helyzete.

Ha addig az első háromban, négyben tudok lenni, akkor nincs gond, úgyis az utolsó futamra marad a döntés

– nyilatkozta.

Tóth Krisztián és a kardozók körülbelül egyszerre kezdenek majd

A női cselgáncsozóknál a 70 kilogrammosok között több mint 15 percig tartott a japán Arai Chizuru és az orosz Madina Taimazova mérkőzése, melyet végül nagy nehezen ipponnal nyert meg az előbbi dzsúdós. Mindketten teljesen kimerülten vonultak le a tatamiról, Taimazova hatalmas monoklit is összeszedett a küzdelemben a jobb szemén.

Emiatt a 90 kilogrammosok között szereplő Tóth Krisztián első vigaszági mérkőzése a tervezetthez képest kicsit később kezdődik. Még két meccs van addig, tehát körülbelül fél 12-kor láthatjuk majd a magyar sportolót, és ugyanekkor kezdődik majd a magyar kardcsapat bronzmeccse is. Izgalmas órának nézünk elébe.

Roglic nagyon elverte a mezőnyt a bringások időfutamán

Primoz Roglic egyperces előnnyel nyerte az országúti kerékpárosok férfi időfutamát.

A kétszeres Vuelta a Espana győztes, 31 esztendős szlovén kerekes 48,157 km/órás átlagsebességgel teljesítette szerdán a két kört a 423 méter szintkülönbséget tartalmazó, 22,1 kilométer hosszú pályán. Ezzel a szám 2017-es vb-ezüstérmese több mint egy perccel bizonyult gyorsabbnak riválisainál a számára ideális pályán. Emlékezetes, hogy a tavalyi Tour de France-győzelmet éppen időfutamban vesztette el honfitársával Tadej Pogacarral szemben, mostani sikere ezért különösen fontos a számára.

A második helyen klubtársa, az öt éve Rióban is második holland Tom Dumoulin végzett. Az érem megszerzése azért nagy bravúr a harmincéves, 2017-es időfutam-világbajnok Dumoulin számára, mert januárban felfüggesztette pályafutását, és csak júniusban tért vissza.

Az érmekért folyó harc rendkívül szorosan alakult: Dumoulin és a mögötte záró három versenyző négy másodpercen belül végzett. A bronzérmet a szám kétszeres világbajnoka, az ausztrál Rohan Dennis szerezte meg. A dobogóról épphogy lemaradt az időfutam Európa-bajnok svájci Stefan Küng, valamint a szám – előzetesen a végső siker egyik várományosának tartott – vb-címvédője, Filippo Ganna. A 25. születésnapját múlt vasárnap ünneplő olasz az olimpia pályakerékpáros megmérettetésén vigasztalódhat az üldözéses csapatversenyben.

eredmények:

férfi időfutam, 44,2 km:
1. Primoz Roglic (Szlovénia) 55:04.19 óra
2. Tom Dumoulin (Hollandia) 1:01 perc hátrány
3. Rohan Dennis (Ausztrália) 1:04 p h.

 

női időfutam, 22,1 km:
1. Annemiek van Vleuten (Hollandia) 30:13.49 perc (43,871 km/h átlagsebesség)
2. Marlen Reusser (Svájc) 56.47 másodperc hátrány
3. Anna van der Breggen (Hollandia) 1:01.63 perc hátrány

Nagyon felpörgött Milák Instagram-oldala

A hét eleje óta közel tízezer új követője lett Milák Kristófnak Instagramon.

Míg Milák Kristóf posztjait vasárnap 42 600 ember követte, addig szerda délelőtt, az olimpiai aranyérem megnyerése után már 52 500-ra duzzadt ez a szám. Az új követők nagy része (közel nyolcezer ember) az elmúlt 24 órában nyomott rá a Követés gombra Milák Instagram-profilján.

Kapcsolódó
Nézze meg, hogyan verte el a 200 pillangó mezőnyét Milák Kristóf!
A második százon már nem volt kérdés, hogy övé lesz az arany.

Női tenisz: kerekesszékben hagyta el a pályát Badosa

A női teniszezőknél napszúrás miatt feladta a Marketa Vondrousova elleni negyeddöntőjét Paula Badosa.

A spanyol játékos szervezete nem bírta a hőséget, előbb ápolást kért, majd később kerekesszékben tolták le őt a pályáról.

David Ramos/Getty Images

Vondrousova már szettelőnyben volt, amikor Badosa bedobta a törölközőt.

Korábban több teniszező, például Novak Djokovic is panaszkodott rá, hogy miért a legnagyobb melegben kell megrendezni a találkozókat.

A férfiaknál a harmadik kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz már a nyolcaddöntőben kiesett, a francia Hugo Humbert búcsúztatta.

Eredmények:

nők, negyeddöntő:

Szvitolina (ukrán, 4.)-Giorgi (olasz) 6:4, 6:4
Bencic (svájci, 9.)-Pavljucsenkova (orosz, 13.) 6:0, 3:6, 6:3
Vondrousova (cseh)-Badosa (spanyol) 6:3-nál Badosa feladta

férfiak, nyolcaddöntő:

Medvegyev (orosz, 2.)-Fognini (olasz, 15.) 6:2, 3:6, 6:2
Humbert (francia, 14.)-Cicipasz (görög, 3.) 2:6, 7:6 (7-4), 6:2
Carreno Busta (spanyol, 6.)-Koepfer (német) 7:6 (9-7), 6:3
Hacsanov (orosz, 12.)-Schwartzman (argentin, 8.) 6:1, 2:6, 6:1
Nisikori (japán)-Ivaska (fehérorosz) 7:6 (9-7), 6:0

Úszókapitány: Szakmailag ment félre valami Hosszúnál

A címvédő Hosszú Katinka hetedik helyen végzett szerdán hajnalban szerdán 200 vegyesen. A klasszis úszó úgy értékelt, ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik. És így biztosan nem tudja abbahagyni.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint nem mentális problémák voltak Hosszúval, hanem szakmailag ment félre valami.

Ha valaki azt mondja, 4:32 perccel meg lehet nyerni a 400 méter vegyest és akkor az nem Hosszú Katinka lesz, azt kiröhögöm

– fogalmazott egyértelműen a szakvezető.

A szakember arról is beszélt, hogy méltatlannak tartja a kritikákat a 200 méteres pillangótól való visszalépésével kapcsolatban. Sokan azért kritizálták Hosszú Katinkát, mert visszalépésével tulajdonképpen elvette a helyet Jakabos Zsuzsannától. 

A világ egyik legjobb úszója. Akármi történik, nem fogok rá rosszat mondani. Kilenc számban teljesítette az A szintet, ebből ötöt magától visszamondott. Tudtam, hogy a 200 méteres vegyes és pillangó közül az egyiket nem fogja úszni. Ezért vállalom a felelősséget, de egy háromszoros olimpiai bajnoknak megadom a lehetőséget, hogy felmérje a mezőnyt, és annak fényében döntsön. Ezt megérdemli

– közölte.

Hosszú utolsó tokiói versenyszámában, 200 méter háton – amelyben Rióban csak hat század különbséggel lett második – csütörtökön közép-európai idő szerint 13.09-kor kezdi meg szereplését az előfutamban, majd az elődöntőre pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.

Biles visszalépett a női tornászok egyéni összetett fináléjától

Simone Biles visszalépett a női tornászok csütörtöki egyéni összetett fináléjától a tokiói olimpián.

A négyszeres olimpiai bajnok – összetettben is címvédő – sztár a keddi csapatversenyen csak az első szeren tornázott, és a 13,766 pontra értékelt ugrása után visszalépett, indoklása szerint azért, mert a gyengébb teljesítménye után a mentális egészségére kellett koncentrálnia.

„Azután a teljesítmény után, amit nyújtottam, nem akartam továbbmenni. A testem nem sérült meg, csak egy kicsit a büszkeségem” – mondta a csapatviadalt követően az olimpia egyik legnagyobb sztárja.

A folytatásról akkor még nem tudott nyilatkozni. Azóta orvosokkal konzultált, és az a döntés született, hogy az egyéni összetettet kihagyja, a későbbi szerenkénti finálékról pedig később határoz. Biles mind a négy szeren bejutott a nyolcas döntőbe.

Teljes szívünkkel támogatjuk Simone döntését, és üdvözöljük, hogy az egészségét helyezte előtérbe

– kommentálta a sportoló újabb visszalépését az amerikai sportági szövetség, mely szerint mindez bizonyítja, hogy Biles példakép. A csapatversenyt végül az oroszok nyerték meg, az amerikaiak pedig a második helyen végzetek.

Keszthelyi Rita: Fantasztikus érzés, hogy behúztuk az amerikaiak skalpját

Fantasztikus érzés, hogy behúztuk az amerikaiak skalpját, akik nem tudom hány éve nem kaptak ki, erről beszélt Keszthelyi Rita az M4 Sport riporterének a világszenzációnak számító 10-9-es győzelmet követően.

Mint mondta, azt beszélték meg a meccs előtt, hogy nem gólarányra mennek, hanem meg akarják nyerni a meccset.

Mindenki beletette azt, amit tudott, apait-anyait. Szerintem látható volt az, hogy a bőrödön át szívod a levegőt. Fantasztikusan védet az Alda, jól volt a csapatmunka, jól védekeztünk, de ez az egész akkor fog valamit érni, ha a következő két mérkőzésünkön Japán és Kína ellen is nyerünk és behúzzuk a csoport elsőséget és a keresztbe játszáson azt, aki jön, meg tudjuk verni

– fogalmazott.

Hozzátette, Amerikát a pályafutása során egyszer otthon verték meg Cegléden, azóta nem.

A kapuba parádézó Magyari Alda azt mondta, a leggyönyörűbb érzés fogta el, hogy legyőzték az amerikaikat.

Nemcsak az kellett, hogy én extrán védtem, hanem az extra blokkok. Olyan lövések voltak, hogy csak pilláztam, úristen, de sajnálom az ellenfél kapusát, hogy ilyen gólokat kapott

– mondta.

Az utolsó negyed előtt azt beszélték meg, hogy meg kell nyerni a játékrészt. Ha így védekeznek végig az olimpián, szerinte nem lehet gond, de lépésről lépésre kell tovább haladniuk.

Berecz Zsombor a második két nap után

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a második versenynap után is a második helyen áll összetettben a tokiói olimpián.

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó, aki kedden két második pozícióval zárt, a szerdai harmadik futamban kilencedikként, a következőben pedig negyedikként ért célba.

Clive Mason / Getty Images

A keddi két futamot megnyerő török Alican Kaynar megőrizte éllovas pozícióját, mert bár egy hatodik hely után csak 13. lett, utóbbi eredményét már kiejtheti. Így nyolc pontja van, akárcsak Berecznek, akinek jelenleg a kilencedik helye nem számít bele az összesítésbe.

Harmadikként továbbra is a spanyol Joan Cardona Mendez várja a folytatást azzal, hogy négy futamból háromban harmadik lett, egy ötödik helyet pedig kiejt. A gyengébben, két kilencedik pozícióval kezdő brit Giles Scott is közelebb zárkózott, mivel a szerdai két futamon ő volt a leggyorsabb.

Ez egy ilyen sport, hozni kell egy döntést, aztán meg kell vitorlázni. Az első részében nem jött be, és ma azért elég fiús körülmények voltak, ami tovább nehezítette a dolgomat. A második futamban látszott, hogy van egy-két versenyző, aki komolyan ott tud lenni.

„Köztük az angol, aki ebben a nagy szélben sebességfölénnyel rendelkezett. Eléggé kapaszkodós volt a mai nap, ami előtt boldog lettem volna az ötön belüli helyezésekkel, és bár az első futam végül nem úgy sikerült, a második már rendben volt” – mondta. Hozzátette: összességében jónak érzi a hangulatát és formáját is. Szerinte a győzelem csak az éremfutamban dől majd el, addig úgy kell lavírozni, hogy ott egy kicsit könnyebb legyen a helyzete.

Ha addig az első háromban, négyben tudok lenni, akkor nincs gond, úgyis az utolsó futamra marad a döntés

A szörfös Cholnoky Sára előbb a 24., majd a 19., aztán megint a 24. helyen futott be, így kilenc futam után összesítésben egyet előrelépve a 25 helyen áll.

Iránt nagyon megszórták az amerikai kosarasok

A címvédő Egyesült Államok 120-66-ra legyőzte Irán nemzeti csapatát a tokiói olimpia férfi kosárlabdatornáján, melyen így megszerezte első győzelmét.

Charlie NEIBERGALL / POOL / AFP

A nyitókörben a franciákkal szemben alulmaradt amerikaiaknak ezúttal nem kellett idegeskedniük, már az első negyedben tetemes, 16 pontos előnyt szereztek, és a folytatásban fokozatosan növelték a különbséget. A meccs legeredményesebbje az amerikai Damian Lillard volt 21 ponttal.

Eredmények, kosárlabda, férfi torna:

Németország – Nigéria 99-92 (24-21, 26-29, 24-24, 25-18)
Egyesült Államok – Irán 120-66 (28-12, 32-18, 22-13, 38-23)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik