Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Hosszú Katinka kiesett, Mohamed Aida rekorder lett, a kézis lányok újra kikaptak – csütörtöki hírfolyam az olimpiáról

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor
  • A tokiói olimpia 6. versenynapját a férfi pólósok kezdték, akik Dél-Afrika ellen szálltak vízbe, és 23-1-re nyertek.
  • Az úszóknál Kapás Boglárka 200 pillangón a negyedik helyen végzett, Németh Nándor 100 gyorson nyolcadik lett. A harmadik döntősünk a 4×200-as gyorsváltó volt, amely heteddiként zárt.. Telegdy Ádám a negyedik legjobb idővel fináléba jutott 200 háton, Cseh László pedig élete utolsó futamát a 200 vegyes döntőjében teljesíti majd.
  • A vívóknál a női tőrcsapat kikapott az olaszoktól, majd az első helyosztón Kanada ellen is, végül Egyiptom legyőzésével 7. lett. Az utolsó meccsen szerepet kapott Mohamed Aida is, akinek beválogatása ellen nyílt levélben tiltakoztak a csapattársai.
  • Evezésben Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban az elődöntőben szerepelt, ahol ötödik lett, így pénteken a B döntőben evez majd.
  • A cselgáncsozók 100 kilós kategóriájában Cirjenics Miklós lett ellenféllel kezdett volna, de Jevgenijs Borodavko nem állt ki a meccsre. A 16 között a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszov ipponnal verte Cirjenicset, akinek ezzel véget ért a verseny.
  • Folytatták  vitorlázóink is, akik közül Berecz Zsombor áll a legjobban: csütörtökön előbb a hatodik, majd a hetedik helyen ért célba, ezzel egyet visszacsúszott szerdai pozíciójához képest, és jelenleg harmadik.
  • A női kézilabdázók gyenge játékkal 38-31-re kikaptak az Orosz Olimpiai Csapattól, és három fordulót követően nincs pontjuk.
  • A tornászok női egyéni összetett döntőjében Kovács Zsófia a 14. helyen zárt.

23-1 a vége

Megvan a férfi pólóválogatott második győzelme, Märcz Tamás csapata 23-1-re verte Dél-Afrikát.

Arany mellé olimpiai rekord

Zajlik már az úszók reggeli programja, a férfiak 200 méteres mellúszószámában az ausztrál Izaac Stubblety-Cook nyert 2:06.38-as idővel, ami olimpiai rekordot jelent.

Második olimpiai aranyát nyerte a horvát testvérpár

A horvát Sinkovic fivérek, Martin és Valent bizonyult a legjobbnak a férfi kettesek fináléjában csütörtökön, a tokiói olimpia evezősversenyeinek második döntős napján.

A favorit egység magabiztos versenyzéssel nyert, és verte vissza az ezüstérmes román hajó támadásait. Martin Sinkovic és Valent Sinkovic a londoni olimpián négypárban volt ezüstérmes, öt éve Rióban pedig kétpárban már aranyérmet szerzett. Azt követően hajót váltott a testvérpár, és a sikerek kettesben sem maradtak el: a tokiói olimpiára világbajnoki és Európa-bajnoki címvédőként érkeztek Sinkovicék, ebben a számban az ötkarikás aranyérem már a nyolcadik dobogós helyezésük volt világversenyen, és ezeken hatodszor állhattak annak tetejére.

A nap további három versenyszámának aranyérme az íreknek, az új-zélandiaknak és az olaszoknak jutott. Tokióban előbbi két nemzet az első győzelmét ünnepelhette.

eredmények, evezés (Sea Forest Evezős Pálya):

férfi kettes:
1. Martin Sinkovic, Valent Sinkovic (Horvátország) 6:15.29 perc
2. Marius Cozmiuc, Ciprian Tudosa (Románia) 6:16.58
3. Frederic Vystavel, Joachim Sutton (Dánia) 6:19.88

 

férfi könnyűsúlyú kétpár:
1. Fintan Mc Carthy, Paul O’Donovan (Írország) 6:06.43 p
2. Jonathan Rommelmann, Jason Osborne (Németország) 6:07.29
3. Stefano Oppo, Pietro Ruta (Olaszország) 6:14.30

 

női kettes:
1. Grace Prendergast, Kerri Gowler (Új-Zéland) 6:50.19 p
2. Vaszilisza Sztyepanova, Elena Orjabinszkaja (Orosz Olimpiai Bizottság) 6:51.45
3. Caileigh Filmer, Hillary Janssens (Kanada) 6:52.10

 

női könnyűsúlyú kétpár:
1. Valentina Rodini, Federica Cesarini (Olaszország) 6:47.54 p
2. Laura Tarantola, Claire Bové (Franciaország) 6:47.68
3. Marieke Keijser, Ilse Paulis (Hollandia) 6:48.03

Három negyed után 17-0

A csereként beállt kapusunk, Vogel Soma egy lövéssel szembesült mindössze. Mi azért lényegesen többet lőttünk, a harmadik negyed legszebb gólját Mezei szerezte, aki a centerposztról csavarta be.

Már az íreknek is van aranyérmük

Evezésben a férfi könnyűsúlyú kétpároknál az írek duója győzött. Lesz magyar érdekeltség is evezésben, férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz a döntőbe jutásért száll vízre.

Gólt még nem kaptunk

9-0-ra vezet a magyar pólóválogatott Dél-Afrika ellen. Manhercz nagyon pörög, talán ő érte el a leggyorsabban az üzemi hőfokot. Nagy Viktor két nagyot védett a két negyed alatt, és most már pihenhet, mert Vogel Soma jön a helyére.

Czeglédi Zsolt/MTI

A pólósok már játszanak

Dél-Afrika ellen csak a gólkülönbség kérdéses, a győzelem nem. Varga Dénest pihenteti a stáb, de a többiek nélküle is feltalálták magukat, a második negyed elején 5-0-ra vezetünk.

Jó reggelt!

Hatodik napjához érkezett az olimpia. A magyar küldöttség 2 aranynál, 1 ezüstnél, 2 bronznál tart, csütörtökön Kapás Boglárkának van a legnagyobb esélye az éremre, aki 200 pillangón száll vízbe magyar idő szerint 4.28-kor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik