Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Márton Anita nem jutott döntőbe, szenvedtek a pólósok – az olimpia 7. napjának hírei egy helyen

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
  • Úszásban történelmi versenynapunk volt, hiszen Cseh László utoljára ugrott medencébe. A 200 vegyes döntőjében második helyen fordult féltávnál, a mellúszásánál viszont visszacsúszott a hetedik helyig, ez lett a végső helyezése is. Telegdy Ádám 200 háton ötödik helyen zárt, míg a 100 pillangó elődöntőjéből Milák Kristóf továbbjutott, ráadásul olimpiai csúcsot úszott (50.31), amit aztán három perccel később Caeleb Dressel megjavított 49.71-re. Sajnos Szabó Szebasztián nem jutott fináléba. Tizedik időt úszta, így szintén lemaradt a női 200 hát döntőjéről Burián Katalin. Lobanovszkij Maxim 50 méter, Gyurta Gergely és Kalmár Ákos 1500 méter gyorson szerepelt, de egyikük sem jutott tovább, ahogyan a Bohus Richárd, Takács Tamás, Kós Hubert, Holoda Péter összeállítású 4×100 méteres vegyesváltó sem, amely tizenharmadikként zárt.
  • Időrendben Pétervári-Molnár Bendegúz B döntője nyitotta a napot, egypárevezősünk negyedik helyen ért célba a futamában, amivel tizedik helyen zárt.
  • Az olimpia pénteki napján megkezdték szereplésüket az atléták is. A női súlylökés selejtezőjében  Márton Anita nem jutott döntőbe, végül csak a 21. lett. Koroknai Máté 400 gáton indult és egyéni csúcsától mindössze egy tizeddel elmaradva, 49.80 mp alatt ért célba, ezzel a második legjobb kieső lett, a 26. helyen végzett. Bartha-Kéri Biankát a 800 méteres síkfutás selejtezőjében egy kis lökdösődés megakadályozta az előretörésben, végül egy ír futót megelőzve, hatodikként ért célba 2:02.82 perccel és kiesett.
  • Vitorlázóink közül Érdi Mária és Vadnai Benjámin is befejezte a tokiói versenyt. Előbbi Laser Radialban a 13., utóbbi Laser Standardban a 18. helyen zárt.
  • A sportlövő Major Veronika a pénteki rapid részben javított, de így is kiesett, mivel 35. helyen végzett a női sportpisztolyosok között.
  • A női pólócsapatunk Japánnal mérkőzött, és ha nehezen is, de nyert 17-13-ra, így már negyeddöntős.

„Ha valaki novemberben azt mondja, hogy Tokióban olimpiai tizedik leszek, akkor azt instant elfogadom"

Pétervári-Molnár Bendegúz a tizedik helyen végzett az egypárevezősök között a tokiói olimpián, miután a pénteki B döntőt a negyedik helyen zárta.

Kapcsolódó

A magyar versenyző szeretett volna az A-döntőbe kerülne, végül azonban erre nem került sor. Ennek ellenére nem csalódott az olimpiai tizedik helyével.

Naomi Baker / Getty Images

„Elégedett is vagyok, meg nem is, de az biztos, hogy sikerült egy jó pályát jönni, és a tegnapi hibákból tanulva ezúttal nyugodtan, magabiztosan végignyomtam az elejétől fogva. Ezzel együtt

ha valaki novemberben azt mondja, hogy Tokióban olimpiai tizedik leszek, akkor azt instant elfogadom, mert akkor még otthon ültem koronavírusosan, és az sem volt biztos, hogy az idén egyáltalán versenyezni fogok

– mondta Pétervári-Molnár, aki az utóbbi egy-másfél évben rájött, hogyan tudja a legjobbat kihozni magából.

Pétervári-Molnár Bendegúz tizedik lett a férfi egypárevezősök között

A magyar evezős erősen kezdett a B-döntőben, 500 méter után a harmadik helyen állt. Ezt követően azonban apránként lemaradt és nagyjából az ötödik helyig csúszott vissza. A hajrában viszont parádés tempóban zárkózott vissza és végül a negyedik helyen ért célba. Ez egyben azt jelenti, hogy tizedik helyen zárt az olimpián. A futamot a német Oliver Zeidler nyerte meggyőző fölénnyel.

Végeredmény – Evezés, férfi egypár, B-döntő

1. Oliver Zeidler (Németország) 6:44.44 perc
2. Alberto di Mauro (Olaszország) +2.94
3. Trevor Jones (Kanada) +4.07
4. Pétervári-Molnár Bendegúz (Magyarország) +6.01
5. Arakava Riuta (Japán) + 6.47
6. Luca Verthein (Brazília) + 7.65

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik