Olimpia 2021 – Friss hírek

Sós Csaba: Európának sokadszor sem feküdt a távol-keleti helyszín

Illyés Tibor/MTI
Illyés Tibor/MTI

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a koronavírus-járvány okozta egyéves halasztás, illetve a reggeli finálék jelentősen alakítottak az erőviszonyokon.

A magyar csapat kapitánya szerint néhány elmaradó dobogós hely dacára sem nevezhető gyengének a szereplés, hiszen korábban még egyszer sem sikerült ennyi versenyzőnek olimpiai döntőt úsznia.

„Én mindenképp arra helyezném a hangsúlyt, hogy tizenhárom döntőt úszhattunk, azokban szerepelt mindösszesen tizenöt ember, azaz a válogatottnak csaknem a fele, továbbá hogy mindenkire ugyanazok a kvalifikációs szabályok vonatkoztak, így volt miénk az egyik legnagyobb csapat, vagyis nem gondolnám, hogy olyan gyengén szerepeltünk volna.

Arra pedig nem is emlékszem, volt-e valaha három negyedik és három ötödik helyünk – láttuk, mennyire voltak a dobogótól, azaz az olimpia előtti elvárások egyáltalán nem voltak a valóságtól elrugaszkodottak”

– mondta Sós Csaba, aki azt is kiemelte, hogy Kenderesi Tamásnak 200 méter pillangón hét század, Verrasztó Dávidnak pedig 400 méter vegyesen 21 század hiányzott a bronzhoz.

Kétszáz méter pillangón Kapás Boglárkát is a dobogóra várta a szövetség, ahogyan Hosszú Katinkát is, aki címvédőként 400 és 200 méter vegyesen sem került fel a dobogóra.

„Úgy is mondhatnám: amennyire fájóak a negyedik helyek, annyira értékesek is. És az is érzékelhető,

Európának sokadszor sem feküdt a távol-keleti helyszín, amit pláne megbolondítottak a reggeli döntők. Tudom, mindenkinek ugyanazok a feltételek, ám nagyon nem mindegy, milyen időzónából érkezve kell csúcsteljesítményt nyújtani.

– értékelt a szövetségi kapitány.

A magyar csapatból Milák Kristóf révén egy arany- és egy ezüst volt a magyar éremtermés.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik