A következő élő közvetítés része Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, arany-, ezüst- és bronzérem a kajakosoknál, Berecz Zsombor 2. vitorlázásban – ez volt az olimpia 11. napja

Kopasz Bálint: Lemondtam a magánéletről ezért a csodás eredményért

Kopasz Bálint megcsinálta azt, amire csak a bajnokok képesek: legnagyobb esélyesként, ellentmondást nem tűrően nyerte meg a férfi kajakosok 1000 méteres versenyét a tokiói olimpián. Ráadásul egy másik magyar, Varga Ádám ért be másodiknak, Magyarország először tarolt ebben a számban. A 24 éves Kopasz korábban volt már Európa-bajnok, világbajnok és Európa Játékok-győztes is ebben a számban, azaz minden létező címet megnyert, amit meg lehet, és Hesz Mihály 1968-as sikere óta az első magyar, aki behúzta ezt a számot.

Kapcsolódó
Kopasz Bálint olimpiai bajnok lett Varga Ádám előtt célba érve, Kozákék bronzérmesek
Kettős magyar győzelem született a férfi kajakosok 1000 méteres döntőjében,

Kilencéves korom óta erre készülök, azaz eltelt tizenöt év kemény munkával. A lemondás volt a legnagyobb dolog, amit megtettem: nem mentem el bulikba, nem barátkoztam senkivel, lemondtam a magánéletről. Van, amit sajnálok, hogy kihagytam, mert tizenöt éves korom óta szeretnék egy barátnőt, de arról is lemondtam, hogy eljussak ide, hogy ezt a csodás eredményt elérjem. Óriási, felemelő érzés ez számomra, megérte az a sok befektetett munka

– mondta a magyar újságíróknak Kopasz, aki kiemelte édesanyja szerepét is, ő az edzője, ő készítette fel, főzte meg neki az egészséges ételeket. Arról is beszélt, hogy mindent elért, amire vágyott, de amíg érzi magában az erőt és az egészséget, addig folytatja tovább, szerinte még három olimpia benne lehet a karrierjében, úgyis későn érő típusnak tartja magát.

Luis ACOSTA / AFP

„Tizennégy-tizenöt évesen még nem éreztem ezt, akkor sokan lehagytak, mivel későn érő típus voltam, de a szervezetem még most is fejlődésre képes. Rióban nem jutottam döntőbe, az nagy fájdalom volt, de akkor elkövettem egy olyan hibát, amit itt, Tokióban már nem. Nem voltam sem mentálisan, sem fizikálisan megérve arra, hogy olimpiai aranyérmet szerezzek. Most már igen. Sok idő telt el azóta, kitoltam a fájdalomtűrő képességemet és fizikálisan is megértem, már nem mondják azt, hogy női lapáttal evezek, vagy hogy gyenge a fizikumom. Rengeteg munkát beletettem ebbe” – így Kopasz, aki a sajtótájékoztatón azt felelte, hogy most majd egy kicsit lazítani fog, több mindent megenged magának ezentúl.

Varga Ádám óriásit hajrázva ért be másodiknak. Azt mondta, az, hogy visszahívták a rajtot kissé megnehezítette a dolgot, a célba érve pedig nem is tudta, pontosan hol végzett, azt látta, hogy mellette a német ünnepel és azt érezte, hogy kicsit előtte végzett.

Ha otthon azt mondják, kapok egy harmadik helyet, egyből aláírom. Ez így még jobb, sikerült megcsinálni, hogy Magyarországé az első két hely K1 1000 méteren. Magaménak is éreztem Bálint sikerét, megcsináltuk együtt, hiába egyéni verseny, őszintén tudunk örülni egymás eredményének. Most nem tudtam volna megverni, akármit csinálok

– nyilatkozta Varga.

A döntő:

A szövetségi kapitány, Hüttner Csaba kicsit kereste a szavakat, de aztán arról beszélt: a dupla siker a legszebb dolog, ami történhetett, a női kajak ketteseket pedig előrébb várta. Kozák Danuta és Bodonyi Dóra bronzérmet nyert, Csipes Tamara és Medveczky Erika a negyedikként ért célba.

„Bálint az az ember, aki a leginkább megérdemelte ezt az aranyérmet. Nagyon sokat tett érte, mindent alárendelt ennek a győzelemnek. Annyira örülök ennek, hogy nem is tudok szomorkodni a másik (a női kajak kettesek döntője – a szerk.) miatt. Az, hogy Varga Ádám bejött másodiknak, a legnagyobb boldogság számomra” – mondta a kapitány.

Kapcsolódó
Bálint, Magyarország csodabogár világbajnoka
A magyar sport legújabb csillaga igazi megszállott. Minden energiáját az áhított cél, az olimpiai aranyérem megszerzésének szenteli. Tokióban komoly esélyes. Még szabadidejében is sporttudományos könyveket olvas. Nagyinterjú Szeged kajakkirályával.
Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik