Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, arany-, ezüst- és bronzérem a kajakosoknál, Berecz Zsombor 2. vitorlázásban – ez volt az olimpia 11. napja

Kovács Tamás, Czeglédi Zsolt / MTI
Kovács Tamás, Czeglédi Zsolt / MTI
Öt érmet szereztek sportolóink kedden a tokiói olimpián.
  • Kajak-kenuban Kopasz Bálint nagyon elverte a mezőnyt a döntőben, nem volt kérdés, hogy ő lesz a férfi kajakosok 1000 méteres számának olimpiai bajnoka. Nagy csatában Varga Ádámé lett az ezüstérem, tehát kettős magyar siker született. A női K–2 fináléjában a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros az ezüstért csatázott, végül a harmadik helyen ért célba, a Csipes Tamara, Medveczky Erika páros nagy hajrával negyedik lett. Kárász Anna beragadt a női K-1 200 méteres elődöntőjében, így esélye sem volt fináléba jutni, a B döntőben pedig hetedik lett. Lucz Dóra ugyanebben a számban elsőként ért célba, amivel automatikusan kvalifikálta magát a fináléba, ahol a rajt után apránként lemaradt, és a táv második felében hajrázva hatodikként ért célba. A kajakozókat Adolf Balázs és Fejes Dániel képviselte 1000 méteren a férfiak B döntőjében, ebben harmadik lett a magyar kettős, így a 11. helyen zárt.
  • Berecz Zsombor Finndingiben a második helyen jutott be a keddi, dupla szorzójú éremfutamba, amit megnyert, de összesítésben egy hajszálnyival lemaradt brit ellenfelétől, így ezüstérmes lett a magyar vitorlázó.
  • Birkózóinkra is nagy nap várt, Lőrincz Tamás a 77 kilogrammos mezőnyben aranyérmet szerzett a kirgiz Akzsol Mahmudov legyőzésével, míg Szőke Alex (97 kg) a vigaszágon a bronzmeccsig jutott a kötöttfogású birkózók között, ahol kikapott, így ötödik lett. Kötöttfogásban Lőrincz Viktor (87 kg) testvéréhez hasonlóan egészen a döntőig menetelt, a finálét holnap rendezik. A női 62 kilogrammban Sastin Marianna és a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában érdekelt Korpási Bálint vereséggel kezdett, és mivel legyőzőjük nem jutott be a döntőbe, egyaránt kiestek.
  • Szögi István az 1500 méteres síkfutás selejtezőjében 3:38.79 alatt ért célba, ezzel a 12. helyen végzett a futamában és nem jutott tovább. Szilágyi Réka a női gerelyhajítók mezőnyében 57.39 métert dobott, ezzel nem sikerült a továbbjutás. 110 gáton Szűcs Valdó 13.50 másodperces időeredménnyel futamában harmadik lett, ezzel biztosította helyét az elődöntőben.
  • A női vízilabda-válogatott a negyeddöntőben 14-11-re legyőzte Hollandiát, és Spanyolországgal játszik majd a legjobb négy között.

Lőrincz Tamás: Az öcsémnek óriási szerepe van abban, hogy ez az érem a nyakamban van

Tokióban Lőrincz Tamást már nem lehetett megállítani és a 34 éves birkózó megkoronázta pályafutását azzal, hogy világ-és Európa-bajnoki címei mellett már olimpiai bajnoknak is vallhatja magát. Élete sikerét ráadásul nem sokkal azt követően aratta, hogy az öccse, Lőrincz Viktor is kiharcolta a döntőben való részvételt, ő majd a helyi idő szerint szerda esti programban csatázik az első helyért.

Kapcsolódó
Lőrincz Tamás olimpiai bajnoki címmel zárta le a pályafutását
2-1-re nyert Mahmudov ellen, ez a negyedik magyar arany.

Lőrincz Tamás 2012-ben ezüstérmet nyert Londonban, ám akkor még nem tudta értékelni azt a második helyet, csalódottan nyilatkozott és fogadkozott, hogy majd Rióban jön el az ő ideje. A brazíliai olimpia számára nem sikerült jól, majd annyira megviselte, hogy elcsalták öccse bronzmeccsét a német Denis Kudla ellen (Viktor egyébként Tokióban visszavágott neki), hogy komolyan fontolgatta, befejezi a birkózást. Végül folytatta, súlycsoportot váltott és megnyert minden létező címet.

Nem is emlékszem, mi volt a döntő utáni másodpercekben, annyira hihetetlen volt az egész. Szenzációs volt ott állni a dobogón, fogni ezt az érmet a kezemben. Alig várom, hogy a gyerekeim nyakába akasszam, hogy megöleljem őket.

Rióról azt mondta, ott nagyon sokat fogyott, azon ment el neki az az olimpia. Akkor még a 66 kilogrammosok mezőnyében indult (most 77-ben lett aranyérmes), de rögtön az első meccsén vereséget szenvedett egy dél-koreai ellen, aki meg a következő körben búcsúzott. Lőrincz az azóta eltelt öt évet egy sóhaj kíséretében nagyon hosszúnak nevezte. Ami pedig Viktorral történt a riói bronzmérkőzésen, az még őt viselte meg jobban, mint az öccsét.

Őt érte a legnagyobb trauma, mégis ő támogatott. Óriási szerepe van abban, hogy ez az érem a nyakamban van: mellettem volt, mondta, hogy nem fogunk itt megállni, megyünk tovább és nem hagyjuk, hogy ezt tegyék velünk. Átrugdosott engem a holtponton, amikor az ő nyakából vették le a bronzérmet

– mondta Lőrincz Tamás, aki majdnem „idegösszeroppanást kapott” az öccse mostani elődöntője láttán, de próbált fókuszálni a saját feladatára. Csak egy pillanatra találkoztak, adott egy puszit a homlokára, váltottak pár szót, de nem akarta, hogy elragadja a hév.

Kapcsolódó
Lőrincz Viktor bejutott a döntőbe!
Kevesebb mint egy perccel a vége előtt állásból indított akciót Lőrincz, négy pontot kapott érte, és mivel az iráni videózást kért, de nem volt igaza

Az elődöntőben az irániak kétszeres világbajnoki bronzérmesével, Mohammedali Geraei ellen csatázott, azt mondta óriási lökést adott neki az a győzelem, de nem is emlékszik igazán, mi történt, mert annyira besavasodott a végére. Az Akzsol Mahmudovval vívott finálé kapcsán azt válaszolta, meglepte őt a kirgiz az elején.

Kimondani is fáj neki, hogy riválisa még csak 22 éves, nagyon képzettnek tartja, épp vele melegített be egyébként az elődöntője előtt. Onnantól kezdve, hogy a lenti helyzetből felálltak, akkor már érezte, hogy az övé a meccs és azt mondogatta magának, hogy ebbe a riválisa is beletörődött.

„Felmentem a szőnyegre, elkezdődött a mérkőzés és akkor nekem ugrott ez a fiatal srác, én meg arra gondoltam, hogyha ezt hat percig bírni fogja, akkor baj lesz. Egy perc húsz másodperctől éreztem, hogy nem így lesz, onnantól kezdve szerintem én irányítottam és az történt, amit én akartam. Ez óriási erőt adott. Az olimpia előtt egy hónappal megsérült a bordám, emiatt nem nagyon tudtam lentizni, de nagyon bíztam magamban, mert még ettől függetlenül is jól mentek az edzések. Támadásoknál éreztem, a védekezés viszont nagyon jól ment. Valószínűleg féltettem annyira a bordámat, nehogy rásérüljek, hogy kétezer százalékkal figyeltem a védekezésre. Nem estem kétségbe ezen az olimpián, ha leküldtek parterbe” – mondta az olimpiai bajnok birkózó, aki úgy érzi, az évek során abban fejlődött, és ezt a korának is betudta, hogy taktikusabbá vált, a kevesebb néha több alapon is tud már nyerni.

Kapcsolódó
Lőrincz Tamás: Minden évben nyolcszor tíz kilót fogytam, az brutális
A tokiói olimpia érem-, sőt aranyesélyese elmeséli, mi mindent képes megtenni egy élsportoló az álma beteljesüléséért. Interjú a 15 év alatt 14 világ-, Európa-bajnoki és olimpiai medált szerző – érmek tekintetében minden idők legeredményesebb – magyar birkózójával.

Korábban azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy az olimpia után befejezi, most rákérdeztek nála, hogy ez volt-e az utolsó versenye, mire csak annyit felelt, az biztos, hogy az utolsó olimpiája.

Zárjuk a napot

Magyar szempontból csodálatosan sikerült az olimpia 11. versenynapja, hiszen összesen öt érmet szereztek sportolóink.

Kapcsolódó
Utoljára Athénban volt ennyi magyar érem egy napon – ez történt a magyarokkal kedden az olimpián
Sportolóink összesen öt érmet szereztek kedden: két aranyat, két ezüstöt, valamint egy bronzot. A női pólósok pedig már az elődöntőben járnak.

A napi hírfolyamot most zárjuk, és bízunk a hasonló folytatásban.

Megvan az amerikaiak elődöntős ellenfele kosárlabdában

Az ausztrál válogatott jutott be utolsóként az elődöntőbe a tokiói olimpiai férfi kosárlabdatornáján.

A riói játékokon és a 2019-es világbajnokságon is negyedik csapat a keddi negyeddöntőben a vártnál simábban verte a 2016-ban ötkarikás negyeddöntős, vb-ezüstérmes argentinokat. Az ausztrálokra a négy között a címvédő amerikaiak várnak csütörtökön.

eredmények, kosárlabda, férfi torna, negyeddöntő:

Ausztrália – Argentína 97-59 (18-22, 21-11, 21-15, 37-11)
Franciaország – Olaszország 84-75 (20-25, 23-17, 21-12, 20-21)
Egyesült Államok – Spanyolország 95-81 (19-21, 24-22, 26-20, 26-18)
Szlovénia – Németország 94-70 (25-14, 19-23, 22-17, 28-16)

 

A csütörtöki elődöntőben:
Egyesült Államok – Ausztrália 6.15
Franciaország – Szlovénia 13.00

A keddi győztesek atlétikában

Hat számban osztottak érmeket.

Ők örülhettek:

férfi rúdugrás:
1. Armand Duplantis (Svédország) 6,02 méter
2. Christopher Nielsen (Egyesült Államok) 5,97
3. Thiago Braz (Brazília) 5,87

 

női 200 m:
1. Elaine Thompson-Herah (Jamaica) 21.53 mp
2. Christine Mboma (Namíbia) 21.81
3. Gabrielle Thomas (Egyesült Államok) 21.87

 

női 800 m:
1 Athing Mu (Egyesült Államok) 1:55.21 perc
2. Keely Hodgkinson (Nagy-Britannia) 1:55.88
3. Raevyn Rogers (Egyesült Államok) 1:56.81

 

női kalapácsvetés:
1. Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 78,48 méter
2. Vang Cseng (Kína) 77,03 m
3. Malwina Kopron (Lengyelország) 75,49 m

 

férfi 400 m gát:
1. Karsten Warholm (Norvégia) 45.94 másodperc – világcsúcs
2. Rai Benjamin (Egyesült Államok) 46.17
3. Alison dos Santos (Brazília) 46.72

 

női távolugrás:
1. Malaika Mihambo (Németország) 7,00 méter
2. Brittney Reese (Egyesült Államok) 6,97
3. Ese Brume (Nigéria) 6,97

Történelmet írt a lengyelek kalapácsvetője

A kalapácsvetők között triplázott a lengyel Anita Wlodarczyk, aki London és Rio de Janeiro után harmadszor is olimpiai bajnok lett. A 35 éves, négyszeres világbajnok sportló idei legjobbjával, 78,48 méterrel végzett az élen. A második nagyszerű utolsó dobásával a kínai Vang Cseng lett, míg a harmadik helyen Wlodarczyk honfitársa, Malwina Kopron végzett.

Wlodarczyk az első női atléta lett, aki ugyanabban az egyéni számban egymás után háromszor tudott nyerni olimpián.

Női 800 méteren a címvédő Caster Semenya hiányában a 19 éves Athing Mu győzött: az amerikai középtávfutó, aki az idei válogatón robbant be a köztudatba, a táv legelején az élre állt, és egy pillanatra sem adta ki a kezéből a vezetést, és végül egyéni és országos csúccsal nyert. Második helyen a brit Keely Hodgkinson végzett, míg a dobogó harmadik fokára a végén nagyot sprintelő amerikai Raevyn Rogers állhatott fel.

Spanyol-brazil döntő lesz fociban

Az olimpiai futballtorna szombati döntőjében a címvédő Brazília Spanyolországgal találkozik.

A brazilok büntetőkkel verték a két lövést is rontó Mexikót, míg a spanyolok Marco Asensio hosszabbításban lőtt góljával gyűrték le Japánt.

labdarúgás, férfi torna, elődöntő:

Brazília – Mexikó 0-0 – 11-esekkel 4-1
Japán – Spanyolország 0-1 (0-0, 0-0, 0-0)

Hoppá! Egyiptom búcsúztatta a németeket kéziben!

Egyiptom elődöntőbe jutott a tokiói olimpia férfi kézilabdatornáján, az afrikai együttes a keddi negyeddöntőben a Rióban bronzérmes Németországot múlta felül 31-26-ra.

Az egyiptomi válogatott elődöntős ellenfele a 2016-ban döntős, 2008-ban és 2012-ben ötkarikás aranyérmes francia válogatott lesz. Egyiptom még soha nem jutott elődöntőbe olimpián, eddigi legjobb szereplése az 1996-os, atlantai hatodik hely volt.

Az elődöntőket csütörtökön, a döntőt és a bronzmeccset szombaton rendezik.

eredmények, kézilabda, férfi torna, negyeddöntő:

Egyiptom – Németország 31-26 (16-12)
Dánia – Norvégia 31-25 (13-12)
Spanyolország – Svédország 34-33 (18-20)
Franciaország – Bahrein 42-28 (21-14)

 

a további program, elődöntő (csütörtök):
Dánia – Spanyolország
Franciaország – Egyiptom

Duplantis: világcsúcs nem, arany igen

602 centis magasságig jutott Armand Duplantis, így ő nyerte a rúdugrást az olimpián.

A svéd klasszisnak volt három kísérlete a világcsúcsot jelentő 619 centis magasságon is, az első volt a legígéretesebb, akkor úgy tűnt, már örülhet, de a mellkasa a léchez ért, ami így leesett.

Az ezüstérmes az amerikai Christopher Nilsen (597 cm), a bronzérmes a brazil Thiago Braz (587 cm) lett.

Elaine Thompson megint duplázott

A százon is győztes Elaine Thompson Herah nyerte a női 200 méteres síkfutást, 21.53-mal, alig 19 századdal elmaradva Florence Griffith Joyner 1988-as világcsúcsától, minden idők második leggyorsabb kétszázas futásával.

A jamaicai sprinter Rióban is duplázott, ő az első női atléta, aki két egymást követő olimpián meg tudta nyerni a 100 és a 200 métert is.

A második a mindössze 18 éves namíbiai Christine Mboma lett, a harmadik pedig az amerikai Gabrielle Thomas. A kétszeres olimpiai bajnok jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce negyedikként végzett.

De Grasse a legjobb idővel jutott döntőbe 200 méteren

A Rióban ezen a távon Usain Bolt mögött ezüstérmes Andre de Grasse jutott be a férfi 200 méteres síkfutás döntőjébe a legjobb idővel, 19.73-mal.

A kanadai 100 méteren talán a legnagyobb esélyes volt Bolt visszavonulása után, de végül a harmadik helyen végzett a meglepetésre az olasz Marcell Jacobs által megnyert versenyben.

A százas döntővel ellentétben 200-on legalább egy jamaicai lesz a fináléban, igaz, Rasheed Dwyer csak a nyolcadik legjobb idővel került be. Bejutott még egy kanadai, Aaron Brown, és mindhárom amerikai (Erriyon Knighton, Kenneth Bednarek Noah Lyles), valamint a trinidadi Jereem Richards és a libériai Joseph Fahnbulleh, aki egyedüliként nem az amerikai kontinenst képviseli majd a döntőben.

Női póló: orosz-amerikai elődöntő a másik ágon

Az orosz válogatott 9-8-ra legyőzte Ausztráliát a női vízilabdatorna utolsó negyeddöntőjében, így ők találkoznak majd az Egyesült Államokkal az elődöntőben.

A két csapat játszott egymással a csoportkörben is, akkor a címvédő és toronymagas esélyes amerikaiak kiütéses győzelmet arattak, 18-5 lett a vége.

Eredmények, vízilabda, női torna, negyeddöntő:

Orosz Olimpiai Csapat-Ausztrália 9-8 (4-2, 2-2, 2-2, 1-2)
Magyarország-Hollandia 14-11 (4-3, 4-4, 2-2, 4-2)
Egyesült Államok-Kanada 16-5 (7-1, 4-2, 0-0, 5-2)
Spanyolország-Kína 11-7 (5-2, 4-3, 2-1, 0-1)

A további program (csütörtök):
elődöntő:
Egyesült Államok-Orosz Olimpiai Csapat 8.30
MAGYARORSZÁG-Spanyolország 12.50
az 5-8. helyért:
Hollandia-Kína 7.00
Kanada-Ausztrália 11.20

Döntős a címvédő brazil fociválogatott

A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született gól Mexikó és Brazília elődöntőjében a férfi focitornán, így következhettek a tizenegyesek, ahol a közép-amerikai válogatott kétszer is rontott, míg a címvédő négyből négy büntetőt is értékesített és ezzel bejutott a fináléba, ahol Japán vagy Spanyolország lesz az ellenfele.

Utóbbi összecsapáson félidő van, és egyelőre gól nélküli döntetlen az állás.

Jó ránézni az éremtáblára!

A magyar csapat hat éremmel várta a keddi versenynapot, amelyen további öt érmet szereztünk: Kopasz Bálint a kajakosok 1000 méteres futamában első, Varga Ádám második lett, a Kozák, Bodonyi kajakpáros pedig 500 méteren bronzérmet szerzett. A birkózóknál Lőrincz Tamás megnyerte a 77 kg-os kategória döntőjét, a vitorlázó Berecz Zsombor pedig másodikként zárt Finndingiben.

24.hu

Szűcs Valdó: Rúgtam két vagy három gátat is

Szűcs Valdó boldog, hogy továbbjutott előfutamából 110 méteres gátfutásban, erről beszélt az M4 Sportnak.

Mint fogalmazott,

rúgtam két vagy három gátat is, úgyhogy nagyon megijedtem, hogy kibillenek és elveszik a sebesség. A továbbjutás volt ma a cél, nagyon örülök, hogy sikerült, az időeredmény most relatív.

Lőrincz Tamás: Csak arra gondoltam, az nem lehet, hogy elveszítsem

Hihetetlen, hogy ez megadatott nekem a negyedik olimpián, közel a 35-höz. Nem akarom elhinni, annyira boldog vagyok. Nagyon volt látni a döntő után a kamerán egy pillanatra a családomat.

Hogy mi döntött a fináléban? Talán a rutin. Csak arra gondoltam, az nem lehet, hogy elveszítsem, főleg azok után, hogy az iránit legyőztem. Az a győzelem akkora erőt adott, hogy úgy éreztem, nem állíthat meg senki

– nyilatkozta az újdonsült olimpiai bajnoki Lőrincz Tamás a 77 kg-os birkózók döntője után.

Vége, Szőke kikapott, és ezzel ötödik

Nagyon hamar véget ért Szőke Alex bronzmeccse. A lengyel Michalik már 7-0-ra vezetett, majd lábhasználat miatt megintették Szőkét, és hiába kért challenge-et a magyar csapat, az intés maradt. A bronz így Michaliké, Szőke Alex pedig első olimpiáján ötödik helyen végzett a 97 kilósok között.

Bíró Attila: A hollandok az ötméteresekkel tudtak meccsben maradni

Ezt a meccset kellett megnyernünk, ahogyan a következő kettőt is szeretnénk

– erről beszélt Gurisatti Gréta a női vízilabda-válogatott hollandok elleni negyeddöntőben aratott győzelmét követően.

Hozzátette, továbbra is úgy érzi, mintha némileg ellenük fújnának a játékvezetők.

Nem kapunk támogatást, talán még többet kell küzdenünk érte, de szerintem két ötméteres ebben a mostani meccsben benne volt a javunkra

– tette hozzá.

Szücs Gabriella az MTI-nek azt mondta, a hollandok elleni siker teljes mértékben csapatmunka volt:

Az volt a kulcs az emberelőnyös helyzetekben, hogy sokkal türelmesebbek voltunk, mint korábban, kihasználtuk az időt, és nem sajnáltunk még egy passzot a kedvezőbb helyzet érdekében

– mondta.

Bíró Attila szintén azt hangsúlyozta, hogy valamennyi játékos felvállalta a küzdelmet, így minden poszton jobbak voltak a magyarok, mint az ellenfél, és megérdemelten nyertek.

A játékvezetésről annyit, hogy egy-két ítélet még benne volt a javunkra, és az egy picit fájt, hogy nem fújtak nekünk, hiszen a hollandok az ötméteresekkel tudtak meccsben maradni a harmadik negyedben

– jelentette ki a kapitány, aki szerint ezzel a hozzáállással és csapatmunkával további sikereket érhetnek el az ötkarikás tornán.

2-1 Lőrincznek

Leküldték Mahmudovot, vezet a magyar birkózó, aki a földön sajnos nem tudott akciót csinálni. Egy perc van hátra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik