Ez a poszt a következő élő közvetítés része: Tótka olimpiai bajnok, Csipes ezüstérmes 500 méteren, elveszítette elődöntőjét a női pólócsapat – csütörtöki hírfolyam az olimpiáról Vissza a közvetítéshez
Kovács Tamás/MTI

„Magunkat vertük meg, de éremért jöttünk, azzal fogunk hazamenni”

A női vízilabda-válogatott 8-6-ra kikapott a spanyol csapattól a tokiói olimpia elődöntőjében.

Kapcsolódó
Idegőrlő meccsen vereség, a bronzért csatázhat tovább a női pólóválogatott
Bíró Attila csapatának nem mentek a támadások, de még szerezhet érmet Tokióban.

Bíró Attila együttese, rengeteget hibázott támadásban, így a szünetre már 5-2-es hátrányba került, sőt a zárónegyedben négy gólt kellett volna ledolgoznia. A találkozó után nagyon csalódott volt a csapatkapitány, Keszthelyi Rita, mivel elmondása szerint a mieink saját magukat verték meg.

Saját magunkat vertük meg, az emberelőnyökön múlott. Jó, kaptunk nyolc gólt, elöl nem lőttük be az emberelőnyös helyzeteket, szerintem az egész ezen múlt. Nem tudom hány emberelőnyünk volt, de egy kezemen meg tudom számolni, hányat lőttünk be. Nagyon nehéz lesz, de ez a csapat arra hivatott, hogy érmet vigyen haza

értékelt Keszthelyi a meccs után, aki azt is elmondta, hogy az oroszoknak talán könnyebb lesz felállniuk a vereségből, de jobban kell majd akarni a sikert.

Bíró Attila szövetségi kapitány is a kihagyott fórokat emelte ki, illetve a türelmetlenséget. Ugyanerre hívta fel a figyelmet Szilágyi Dorottya is, aki saját magán is érezte, hogy türelmetlenül játszik. Ennek ellenére három góljával a magyarok legeredményesebb lövője volt.

„Már az első percektől kezdve elkapkodtuk és ebben én nagyon benne voltam sajnos. Bátor próbáltam lenni, de türelmesebbnek kell lennem, ha érmet szeretnék hazavinni.

Éremért jöttünk, azzal fogunk hazamenni. Anélkül nem megyünk haza!”

Vissza a közvetítéshez

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.