Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Tótka olimpiai bajnok, Csipes ezüstérmes 500 méteren, elveszítette elődöntőjét a női pólócsapat – csütörtöki hírfolyam az olimpiáról

Illyés Tibor/MTI
Illyés Tibor/MTI

Magyar szempontból fantasztikusan indult a tokiói olimpia 13. versenynapja, hiszen Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók 10 kilométeres számában ezüstérmes lett.

Kajak-kenuban az összes elődöntőben érdekeltek voltak a magyar egységek, Tótka Sándor győzött, Csizmadia Kolos negyedik lett K1 200 méteren. Csipes Tamara ezüstérmes lett 500 méteren, a címvédő Kozák Danuta negyedikként zárt. A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó 1000 méteren negyedikként zárt. Ugyanebben a számban a Béke Kornél, Varga Ádám egység B döntős volt, összesítésben a tizenkettedik lett. Női C-1 200 méteren Balla Virág és Takács Kincső is B döntőzött, Balla 9., Takács a 14. lett összesítésben.

Vízilabdában a női válogatott 8-6-ra vereséget szenvedett az elődöntőben, így az orosz csapat elleni bronzmérkőzésen küzdhet az éremért.

Elkezdték a versenyt az öttusázók, Kovács Sarolta, Gulyás Michelle egyaránt 20 asszót nyert és 15-öt veszített el, amivel a hatodik helyen zárták a nyitószámot. A férfiaknál Marosi Ádám ugyanezzel a mérleggel tizedik helyen kezdett, míg Kasza Róbertnek nem sikerült ilyen jól a nyitány, 15 győzelemre jutott 20 elveszített asszó.

A hétpróbázó Krizsán Xénia az utolsó szám, a 800 méteres síkfutás előtt a 15. helyen áll.

15 ponttal is vezetett Ausztrália, mégis csúnya verést kapott az amerikai kosárcsapattól

Az Amerikai Egyesült Államok kosárlabdacsapata 97-78-ra verte Ausztráliát a tokiói olimpia elődöntőjében. Az ausztrálok sokkal jobban kezdtek pedig, az első negyedben a legelső amerikai kosár után végig vezettek. A meglepetés a következő negyedben jött, Ausztrália elhúzott 15 ponttal, de ellenfelük megrázta magát és 41-26-ról feljött és 45-42-re szépíteni tudott. Ausztrália teljesen szétesett fejben, a dobások rendre kijöttek a gyűrűről, a védekezés pedig romokban hevert. Kevin Duranték megnyugodtan és elkezdték szórni a pontokat, az utolsó játékrészre már 74-55-ös vezetéssel mentek neki. A döntőben vagy Franciaország, vagy Szlovénia vár Gregg Popovich vezetőedző csapatára.

Bradley Kanaris / Getty Images Nic Kay és Kevin Durant

Nem volt még annyi koronavírusos Tokióban, mint ma

A legutóbbi napon 31 új fertőzöttet találtak, ami az eddigi legmagasabb koronavírusos esetszám a tokiói olimpián, az eddigi csúcs a szerda reggel közölt 29-eset volt. A tokiói rendezők csütörtöki tájékoztatása szerint július elseje óta 353 pozitív esetre bukkantak.

Krizsán Xénia gerelyhajítással került előrébb

A magyar hétpróbázó a déli hőségben 50,59 méterrel kezdett az Olimpiai Stadionban, másodikra is ugyanekkorát dobott és végül az utolsóval 49,48-ig jutott. Ezzel 872 pontot gyűjtött, és összesítésben 5296 ponttal feljött a 15. helyre. Már csak egy szám maradt, a 800 méteres futás, amire magyar idő szerint 14.30-kor kerül sor.

Újabb tinédzser lett olimpiai bajnok gördeszkázásban

Ezúttal a 18 éves ausztrál Keegan Palmer nyakába került az aranyérem a gördeszkások férfi park számában. Ezzel Ausztrália már 17 aranyat nyert, ezzel beállította eddigi legjobb szereplését, melyet a 2004-es athéni olimpián ért el. A második helyen a 2018-ban világbajnok brazil Pedro Barros végzett, míg a harmadik a világranglista-második amerikai Cory Juneau lett, a világbajnoki címvédő Heimana Reynolds a döntőbe sem jutott be.

Abbie Parr / Getty Images

Nézze meg, hogy verte el Tótka Sándor a mezőnyt!

A férfi kajakosok 200 méteres döntőjében Tótka Sándor már a rajtnál az élre állt, és onnan nem is adta át az első helyet másnak. Övé a második kajakos arany, és ez a magyar csapat ötödik elsősége a mostani olimpián.

Született még egy érem a kajakosoknál, Csipes Tamara második lett 500 méteren. A címvédő Kozák Danuta negyedikként zárt.

A férfi kajakpárosok 1000 méteres döntőjében pedig Nádas Bence és Kopasz Bálint a negyedik helyen végzett.

Kozák: Amióta kijöttünk, nem találom magam fizikailag, és emiatt lelkileg sem

Kozák Danuta címvédőként állt rajthoz a női kajakosok 500 méteres döntőjében, ahol végül negyedik helyen végzett.

„Az olimpián eddig nem volt egy épkézláb rajtom, és ez sem sikerült. Otthon nagyon jó formában voltam, de amióta kijöttünk nem találom magamat fizikailag, és emiatt lelkileg sem. Van módszer, hogy sikerüljön továbblépni, el kell ezt felejteni, új nap jön, és arra kell koncentrálni.

Izgultam a futam előtt, se technikailag, se agyban nem éreztem rendben magam. Mélyről jöttem, de jól fel voltam készítve, ezért köszönet a férjemnek, aki az edzőm is, valamint az orvosoknak, akik összeraktak. Rajtuk nem múlt, én szúrtam el a célegyenesben

– nyilatkozta az ötszörös olimpiai bajnok Kozák.

Aki elárulta, nagyon hiányzik neki a kislánya, de igyekszik odatenni magát a négyesben, és bízik benne, hogy Csipes Tamara lendülete, valamint Bodonyi Dóra és Kárász Anna éhsége ki fogja húzni a gödörből.

Negyedik lett a Nádas, Kopasz páros

Ausztrál győzelem a férfi kajakpárosok 1000 méteres döntőjében. A németeké az ezüst, a cseheké a bronz. A Nádas Bence, Kopasz Bálint páros 500-nál még második volt, végül negyedikként zárt.

Kovács Tamás / MTI

Csipes: A legnagyobb barom lettem volna, ha ezt a lehetőséget elszalasztom

„Annyira tudtam, hogy ez az eredmény bennem van. Nekem mindig fejben a legnehezebb, hogy elhiggyem, képes vagyok jó eredményre. Nagyon megkönnyebbültem, hogy most sikerült. 18 éves korom óta folyamatosan Dana (Kozák Danuta) mögött értem célba, és ez most óriási lehetőség volt. Azt éreztem, ha ezt elszalasztom, én vagyok a legnagyobb barom a földön.

A harmadik helynek is örültem volna, de olyan tökéletes pályát mentem, mint soha még életemben

– nyilatkozta sírva Csipes Tamara, aki ezüstérmes lett 500 egyesben a női kajakosoknál. A nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipesnek ez a második olimpiai érme, 2016-ban a négyes tagjaként győzött.

Csipes Tamara ezüstérmes 500 méteren, Kozák negyedik

Az 500 méteres női döntő első rajtja nem sikerült, két kajakost figyelmeztettek, egyikük Kozák volt. A két magyar közül Csipes indult jobban, Carrington a várakozásnak megfelelően élen állt, de Csipes igyekezett tapadni rá.

Kovács Tamás / MTI

Féltávnál 1 mp volt Csipes hátránya, Kozák az ötödik volt. Mindkét magyar rákapcsolt, Csipes közelebb került Carringtonhoz, de nem tudta befogni. Csipes másodikként ért célba, Kozák pedig negyedik lett.

A Honvéd 31 éves kajakosáé a magyar kajak-kenu sport 85. ötkarikás érme, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 15. érem, a hetedik ezüst.

eredmény:

női K-1 500 m:
1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:51.216 p
2. CSIPES TAMARA (MAGYARORSZÁG) 1:51.855
3. Emma Jörgensen (Dánia) 1:52.773
4. KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) 1:53.414

Csipes Tamara portréja:

Születési idő és hely: 1989.08.24., Budapest
Klubja: Budapesti Honvéd
Versenyszámai: K-1 500 m, K-2 500 m és K-4 500 m
Olimpiai eredményei: 1X OLIMPIAI BAJNOK (2016 – K-4 500 m), ezüstérmes (2021 – K-1 500 m)
További kiemelkedő eredményei: 8X VILÁGBAJNOK – K-2 1000 m (2010, 2018), K-2 500 m (2014), K-4 500 m (2010, 2019), K-1 1000 m (2011, 2019), K-1 5000 m (2011); 9X EURÓPA-BAJNOK – K-2 1000 m (2010, 2011, 2021), K-2 500 m (2011, 2014), K-1 1000 m (2014), K-4 500 m (2016, 2018, 2021)

Jön Csipes és Kozák döntője

A női kajakosok 500-as döntőjében Kozák Danuta a címvédő, de az új-zélandi Lisa Carringtont nehéz lesz megfogni, mert óriási formában van, két aranyat nyert már Tokióban.

Tótka: Milák Kristófra emelem a poharam

„Ilyenkor nincsenek szavak. Milák Kristókra emelem a poharam, hiszen mindketten elmondhatjuk, hogy nyertünk ifjúsági olimpiát, Eb-t, világbajnokságot, majd a felnőttek között is olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatjuk magunkat. Motivált, hogy elérjem ezeket a sikereket, és hogy az olimpiáról is legyen aranyam.

Azt szokták mondani, hogy a sikernek nem titka, hanem ára van. Nekem a recept megvan, és a Los Angeles-i olimpiáig mindenképpen szeretnék kajakozni. Ilyen eredmény után pedig pláne

– nyilatkozta Tótka Sándor, a 200 méteres kajakdöntő győztese az eredményhirdetés után.

Balla megnyerte a B döntőt, amerikai kenusé a történelmi arany

Balla Virág nyert, Takács Kincső pedig hatodik lett a B döntőben a kenu egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián, így előbbi kilencedikként, utóbbi 14.-ként zárt.

A két győri kenus később közösen párosban is vízre száll a japán fővárosban, az egyest tulajdonképpen mindketten bemelegítésnek szánták a fő számukra. A most debütáló női kenu történetének első olimpiai aranyát a világbajnoki címvédő amerikai Nevin Harrison nyerte.

női C-1 200 m:

1. Nevin Harrison (Egyesült Államok) 45.932 mp
2. Laurence Vincent-Lapointe (Kanada) 46.786
3. Ludmila Luzan (Ukrajna) 47.034
…9. (a B döntőben 1.) Balla Virág (Magyarország)
…14. (B döntőben 6.) Takács Kincső (Magyarország)

Tótka Sándor olimpiai bajnok!

A 200 méteres kajakdöntőben Tótka Sándor remekül kapta el a rajtot, mellette a brit Heath is nagyon pörgött, de Tótkát nem lehetett megelőzni. Hosszú másodpercekig nem mert örülni a magyar kajakos, mert sokat kellett várni az eredménye, aztán kiírták, Tótka Sándor az olimpiai bajnok!!!! Az olasz Rizza a második, a brit Heath a harmadik, Csizmadia Kolos épphogy lecsúszott a dobogóról.

A 27 éves Tótka Rióban negyedik lett 200 méteren párosban, idén azonban egyéni Eb-elsőséggel hangolt az olimpiára. Tótka 2004-ben kezdett el kajakozni, 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett, és kétszeres világ-, valamint négyszeres Európa-bajnokként érkezett az olimpiára, de csak az idei Eb-aranyat nyerte egyesben.

Laurence Griffiths / Getty Images

Most viszont pályafutása legnagyobb sikerét aratta, a fantasztikus rajttal megalapozta az egész futamot. Ez a magyar küldöttség ötödik aranyérme.

„Hogy mit éreztem a várakozás alatt? Mindig szeretek pesszimista lenni, nem akarok úgy járni, hogy azt éreztem, nyertem, aztán kiderül a végén, hogy mégse. Rióban nagyon reménykedtünk, hogy összejön a bronz, akkor negyedik lettem, de ez most nem elégtétel. Hihetetlen jó érzés, csak keresem a szavakat, bocsánat” – nyilatkozta az újdonsült olimpiai bajnok.

A negyedik helyen záró Csizmadia azt mondta, az első két húzásban maradt még, de kihajtotta magát maximálisan.

Tótka Sándor portréja:

Születési idő és hely: 1994.07.27., Mezőtúr
Klubja: UTE
Versenyszámai: K-1 200 m és K-4 500 m
Olimpiai eredményei: K-1 200 m – olimpiai bajnok (2021), K-2 200 m – 4. (2016)
További legjobb eredményei: 2x világbajnok (K-2 200 m, 2015; K-1 4×200 m-es váltó, 2014), 1xvb-2. (K-2 500 m, 2017), 2Xvb-3. (K-1 4×200 m-es váltó, 2013; K-4 500 m, 2018), 4X EURÓPA-BAJNOK (K-4 500 m, 2016, 2017; K-2 500 m, 2017; K-1 200 m, 2021), 1xEb-3. (K-4 500 m, 2018)

39 éves és 47 napos a strandröpisek legidősebb női érmese

Az amerikai és az ausztrál páros jutott be a fináléba a tokiói olimpiai női strandröplabdatornáján.

A csütörtöki elődöntőben az amerikai April Ross és Alix Klineman kettős mindössze 37 perc alatt nyert a svájciak ellen. Az már biztos, hogy Ross – aki Londonban ezüst-, Rióban bronzérmes volt – 39 évesen és 47 naposan az olimpiák történetének legidősebb női érmese lesz ebben a számban, az eddigi rekordot honfitársa, a háromszoros olimpiai bajnok Kerri Walsh Jennings tartotta, aki Rióban három nappal a 38. születésnapját követően lett harmadik.

A másik ágról a világbajnoki harmadik ausztrál Taliqua Clancy és Mariafe Artacho del Solar került a fináléba, miután két játszmában kerekedett a lett páros fölé. Az ausztrálok 2000 óta első érmüket szerzik majd az olimpiákon strandröplabdában, 21 évvel ezelőtt Sydney-ben Natalie Cook és Kerri Pottharst hazai pályán állt a dobogó tetején.

Eredmények, strandröplabda, elődöntő:

nők:
Ross, Klineman (amerikai) – Heidrich, Vergé-Dépré (svájci) 2-0 (12, 11)
Clancy, Artacho del Solar (ausztrál) – Kravcenoka, Graudina (lett) 2-0 (21, 13)

Rasovszky edzője: Ez egyértelműen egy megnyert ezüstérem

„Rendkívül nyugodt voltam, mert Kristófból is ez áradt mindvégig. Azt mondtam neki, itt ma az győzhet, az lehet érmes, aki tökéletesen tudja kontrollálni a körülményeket. Kristóf pedig ma mindenben egészen kiválóan teljesített, kihozta a maximumot ebből a versenyből. Ne feledjük, hogy a két legnagyobb ellenfele a világ legjobb medencés 1500-asai közé tartozik, akiknek az utazósebessége egyedülálló, jobb, mint ami Kristófnak van. Ő ezt testkontrollal tudja ellensúlyozni, igazi nyíltvízi úszó, aki mindig képes nagyszerűen alkalmazkodni a körülményekhez, és azok minél extrémebbek, annál jobb számára, mert a döntési készsége is egyedülálló.

Ma a meleg volt a legkülönlegesebb körülmény, erre azonban készültünk, a teljesen sima víz a másik kettőnek kedvezett, de végül csak Wellbrock tudta megelőzni. Ez egyértelműen egy megnyert ezüstérem, ami nagyon nagy siker

– nyilatkozta Rasovszky Kristóf ezüstérme után az edzője, Szokolai László.

Ez lesz a menet a kajak-kenusoknál a folytatásban

4.42: FÉRFI K-1 200 M (Tótka Sándor, Csizmadia Kolos)
4.50: női C-1 200 m, B döntő (Balla Virág, Takács Kincső)
4.57: NŐI C-1 200 M
5.29: NŐI K-1 500 M (Csipes Tamara, Kozák Danuta)
5.47: férfi K-2 1000 m, B döntő (Béke Kornél, Varga Ádám)
5.55: FÉRFI K-2 1000 M (Nádas Bence, Kopasz Bálint)

Krizsán Xénia távolugrásban sem szerepelt jól

A hétpróbázó Krizsán Xénia távolugrásban sem szerepelt jól csütörtökön a tokiói olimpián.

Az idei fedett pályás Európa-bajnokságon bronzérmes versenyző az első nap után a 19. helyről várhatta a távolugrást, miután 100 méter gáton, magasugrásban, súlylökésben és 200 méteren sem tudta hozni a tőle elvárt eredményt.

Czeglédi Zsolt / MTI

Csütörtökön távolugrásban kezdtek a hétpróbázók, Krizsán első kísérlete érvénytelen volt. Másodikra 5,72 métert ért el, majd 5,88 méterrel zárt, amiért 813 pontot kapott. Egy vetélytársát tudta megelőzni, pedig ebben a számban 6,41 méter az idei legjobbja, egyben az egyéni csúcsa, ami az ötödik legjobb a mezőnyben. Krizsán 4424 ponttal a huszadik, azaz utolsó a még versenyben lévők között.

Öt szám után a holland Anouk Vetter megőrizte vezető helyét (4965 pont), de előnye négy pontra csökkent az olimpiai, világ- és Európa-bajnok belga Nafissatou Thiam előtt (4961). A hétpróbázóknak a gerelyhajítás következik, végül a 800 méter a zárószám.

Kopaszéknak sikerült, Vargáéknak nem

Férfi K-2 1000 méteren döntőbe jutott a Nádas Bence, Kopasz Bálint páros, amely a második helyen zárta az elődöntőt. A Béke Kornél, Varga Ádám duó az ötödik lett, a végén lehajrázta őket a spanyol kettős, így ők nem kerültek a fináléba. Kár érte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik