Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Másodszor is vereség a görögök ellen, férfi pólósaink is a bronzért játszhatnak

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A magyar férfi vízilabda-válogatott a csoportkör után az elődöntőben is kikapott Görögországtól, ezúttal 9-6-ra úgy, hogy egyszer sem vezetett a mérkőzésen. Mindkét csapatunk a bronzért játszhat a tokiói olimpián.

A magyar és a görög válogatott elég sűrűn találkozik egymással az olimpiákon. Az első találkozó a játékokon 1972-ben volt és a rivális győzelmével ért véget, majd 8 magyar siker és egy döntetlen volt a folytatás Tokióig. Ahol aztán rögtön az első csoportmeccsen győzött Görögország, lett volna miért revánsot venni. A mieink egyébként 2008 után jutottak el ismét a legjobb négybe.

Kapcsolódó
Idegőrlő meccsen vereség, a bronzért csatázhat tovább a női pólóválogatott
Bíró Attila csapatának nem mentek a támadások, de még szerezhet érmet Tokióban.

Hamar egyértelművé vált, hogy kőkemény csata lesz az elődöntő, masszívan védekezett mind a két csapat, látványos blokkokat és nagy védéseket láthattunk mindkét oldalon. A görögök találták meg először az utat a magyar kapuhoz, kétszer is ráadásul, mind a két alkalommal fórból. Mi is előnyben tudtunk szépíteni a negyed utolsó másodperceiben, Vámos révén.

A görögök folytatták a sormintát a második negyedben, ugyanis megint fórból voltak eredményesek – úgy tűnt, Argyropulosz már elveszíti a labdát, de valahogy a víz alól még a kapuba tudott dobni. Zalánki bombájánál aztán már nem kellett extra ember, egyenlő létszámnál is beakadt a labda. A kapufa kétszer is velünk volt, majd Angyal lövésénél visszaadott valamit Görögországnak, amikor a fa éléről vágódott ki a labda. Feszült hangulatban teltek a félidő utolsó percei, röpködtek a kiállítások, de ezekkel egyik csapat sem tudott élni – 3-2-re ment ekkor az ellenfél.

Illyés Tibor / MTI

A harmadik negyedben sikerült utolérni a görögöket, egy fórnál kapta meg Pásztor a labdát, megvárta, míg a kapus szinte már elsüllyedt és a kapuba pattintott. Egy kivédekezett hátrány után a vezetést is meglehetett volna, Jansik jól látta meg, hogy kint a kapus, de ejtése a lécen csattant, a túloldalon meg az újabb fórt már nem rontotta el Argyropulosz. A horvátok elleni negyeddöntő hőse, Manhercz volt, aki kiegyenlített, igazi klasszis megoldással: egy védő és a kapus felett húzta vissza a labdát a rövid oldalra. A vezetést azonban továbbra sem sikerült megszerezni, egy hátrányban, centerből kapott gól miatt pedig hátrányból vártuk a negyedik nyolc percet.

A lehető legjobban indult a negyedik játékrész, mivel a görögök kapufát dobtak, majd Manherczhez pattant a labda, ő meg az alsó sarokba vágta a labdát. Utána azonban volt egy védelmi kihagyás magyar oldalon, Funtulisz büntette meg, majd még a szerencse is elpártolt mellőlünk, mert fórban egy vélhetően kapu mellé tartó lövés Jansik fejéről pattant be Nagy kapujába. Iszonyatosan kellett ezután, hogy Varga megvillantsa a klasszisát, nehogy meglógjon Görögország, két lóbával süllyesztette el a védőit, mielőtt a léc alá lőtt.

Mégsem lett jobb, sőt elég gyorsan reménytelenné vált a helyzetünk: egy kihasznált fórral és egy távoli bombával ellépett három góllal Görögország, majd jöttek a további hibák magyar oldalon, ezzel pedig el is dőlt a mérkőzés.

A bronzmérkőzésen majd a szerb-spanyol találkozó vesztesével találkozunk vasárnap.

A görög szövetség honlapja azt írta, hogy a válogatottjuk eddig tizennégy alkalommal szerepelt nagy világverseny elődöntőjében, de mindössze egyszer nyert: az 1997-es athéni világkupán pont a magyarokat verte 8-4-re, a döntőt azonban elbukta az amerikaiakkal szemben 8-5-re.

Olimpiai vízilabdatorna, férfiak, elődöntő:

Magyarország – Görögország 6-9 (1-2, 1-1, 2-2, 2-4)
gólszerzők:
Manhercz 2, Vámos, Zalánki, Pásztor, Varga Dénes 1-1, illetve Argyropulosz 4, Gkiucevisz 2, Genidoniasz, Fundulisz, Szkumpakisz 1-1
gól/emberelőny:
4/12, illetve 7/14

Vereség a görögök ellen, elúszott a pólódöntő

A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-6-ra kikapott az olimpiai elődöntőben a görög csapattól. A magyar csapat egyszer sem vezetett a meccsen, kevés volt az igazán jó egyéni teljesítmény, míg a görögöknél Argyropulosz négy gólt lőtt, Zerdevasz pedig fontos védéseket mutatott be. A magyar csapat a vasárnapi bronzmeccsen a Szerbia-Spanyolország párharc vesztesével találkozik. A görögök először vívhatnak olimpiai döntőt. Ez az ötödik alkalom, hogy elveszítettük az elődöntőt az olimpián, ezeknél az eseteknél háromszor sikerült megszerezni a bronzérmet.

6-9

Szétestünk, megint kaptunk egy előnyt, de még lövésig sem jutottunk el. A görög kapitány 1:18-cal a vége előtt időt kért, és már nagyon mosolygott.

6-9

A sokadik előnyünk maradt ki, Angyal lövése a blokkról ment mellé.

6-9

Lehet, hogy itt a vége: Szkumpakisz irtózatosan nagy gólt lőtt messziről.

6-8

Kontrafault előbb nálunk, aztán a görögöknél, három perccel a vége előtt Mezeit próbáltuk megjátszani, de a bírók engedték a keménykedést.

6-7

Újabb magyar előny, Manchercz löketébe a kapus beleért, így maradt nálunk a labda. Végre a csapatkapitány Varga Dénes is szót kért egy látványos villanással.

5-7

Belőtték. Vlachopulosz növelte kétgólosra a görög előnyt.

5-6

Hosnyánszky kipontozódott, a görögök pedig gyorsan időt is kértek. 6-5-re vezetnek. Ezt most ki kell védekezni!

5-6

Mi a f.. van? – üvöltötte Nagy Viktor, aki nagyon mérges volt, mert nem figyeltünk Funtuliszra, aki sajnos szép gólt lőtt. Fór nálunk, Vámos lövése a blokkról ment mellé.

5-5

A negyedik negyed első görög akciója kapufával zárult, nálunk egy blokkolt kísérlet után Mezei szállított egy kiállítást, és volt némi mázlink, hogy eljutott Manherczhez a labda, de ő csodásan pattintott a hosszúba.

4-5

Zalánki hagyta el a labdát előnyben, majd a görög támadásnál páros kiállítást ítéltek, tőlünk Vámost küldték ki.

4-5

Argyropulosz tarthatatlan, középen ott maradt, behúzta, ez volt a negyedik gólja.

4-4

Funtulisz lőtt izomból a bal kapufára. Mi előnybe kerültünk, Varga lövése azonban a lécet súrolva csúszott fölé.

4-4

Manhercz villant végre! Éles szögből tüzelt váratlanul.

3-4

Kapufa itt, kapufa ott, majd Hárait gyilkolták centerben, kiállítás, Märcz Tamás pedig egyből időt kért.

3-4

A szokásos görög figura, Argyropulosz a befejezőember, a négy góljukból hármat ő szerzett.

3-3

Nagyon jó volt a védekezésünk hátrányban, aztán Jansik egy finom ejtéssel próbálkozott, de a kapufa besegített a görög kapusnak.

3-3

Mezeiről állították ki egy görögöt, a figura most Pásztorra jötte ki, az élete első olimpiáján játszó pólósunk pedig kiegyenlített. Ez az!

2-3

Emberelőnyben kapufát lőttek a görögök, majd messziről kínálták meg Nagy Viktort, de ezt simán védte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik