Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor
  • A kardvívó Szilágyi Áron szombati arany-, és a párbajtőröző Siklósi Gergely vasárnapi ezüstérme után hétfőn a női kardozók léptek pástra a tokiói olimpián – közülük a 2015-ben világbajnoki harmadik Márton Anna bejutott az elődöntőbe, ahol azonban kikapott orosz ellenfelétől, majd a bronzmeccsen is vereséget szenvedett, így negyedikként zárt.
  • Úszásban a férfi 4×100 méteres gyorsváltó ötödik lett, 200 méter gyorson Németh Nándor nem jutott be a döntőbe. Három éremesélyes, Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Milák Kristóf és Kenderesi Tamás pedig 200 méter pillangón egyelőre az előfutamban szerepelt. Milák leiskolázta a mezőnyt, Kenderesi a nyolcadik legjobb idővel jutott az elődöntőbe, míg Hosszú másodikként.
  • A tavalyi Európa-bajnok cselgáncsozó, Karakas Hedvig az 57 kilogrammos súlycsoportban lépett tatamira, de az első mérkőzésén kikapott.
  • A triatlonozó Bicsák Bence hetedik lett, ez minden idők legjobb magyar eredménye a sportágban az olimpiákon. Tóth Tamás a 29.
  • A vitorlázó Vadnai Benjamin Laser Standarban a hetedik helyről várja a folytatást.
  • Bemutatkoztak a női vízilabdázóink, akik sokáig vezettek, de döntetlennel zártak az oroszok ellen.
  • Az asztaliteniszezők között az egyesben egyetlen állva maradt magyar, Majoros Bence a szombati sikere után hétfőn búcsúzott.

1-1 az Orosz olimpiai csapat ellen

Parkes kapott nagy indítást, de az orosz kapus bravúrral védte a közeli lövést. Ezután rögtön emberelőnybe került ellenfelünk és Ivanova a jobb szélről a blokk fölött a rövid fölsőbe lőtt. Jött rá a magyar válasz, Leimeter Dórára ketten is kimentek, az üresbe beúszó Keszthelyi viszont megkapta a labdát és ő közelről nem szokott hibázni.

Nem akar bekerülni a labda a kapukba

Vályi Vanda elhozta a labdát, de nem sikerült gólt dobnunk, azonban kőkemény védekezésünknek hála nem kerültünk hátrányba. Nehezen akart megszületni az első gól, egy gyenge orosz lövésre jutott egy távoli pontatlan Keszthelyi-ejtés. Garda Krisztát ezután kiküldték, de nem lett belőle baj, sőt visszaúszáskor Szimanovics szabálytalan volt, de Keszthelyi elhamarkodott lövése miatt 0-0 maradt.

Jönnek közben a női pólósaink!

Az oroszok ellen kezdik a magyar lányok a tornát, ami komoly erőpróba lehet. Apró érdekesség, hogy nem Gangl kezd majd a  kapuban, hanem Magyari Alda. Mindkét csapat benevezte mindkét kapusát egyébként, az olimpián ezzel sakkozhatnak a szövetségi kapitányok, ugyanis korlátlanul cserélhetik, melyik játékosuk maradjon ki. Ezúttal Rybanska Natasa maradt ki a válogatottból.

Kínos baki a FIFA oldalán

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala posztolt egy jól csengő mondatot, miszerint 16 férfi focicsapatból már csak egy veretlen, a japán együttes. A probléma az, hogy ez nem igaz, Elefántcsontpart, Brazília és Spanyolország sem kapott még ki. Amire a FIFA munkatársa gondolt, hogy Japán még nem veszített pontot.

13 éves bajnok a női gördeszkásoknál

Nisija Momidzsi győzött a női gördeszkások utcai számában hétfőn. A japán versenyző mögött a hozzá hasonlóan mindössze 13 éves brazil Rayssa Leal végzett a második, a 16 éves Nakajama Funa pedig a harmadik helyen.

Jeff PACHOUD / AFP

Vasárnap a férfiak versenyében is hazai siker született Horigome Juto révén.

Gördeszka, női utcai verseny

1. Nisija Momidzsi (Japán) 15,26 pont
2. Rayssa leal (Brazília) 14,64
3. Nakajama Funa (Japán) 14,49

Márton Anna már negyeddöntős

Márton Anna összedrótozott térddel, de vállalta a folytatást a női kardozók egyéni versenyében és a legjobb 16 között a dél-koreai Csoj Szu Jeon ellen remekelve 15-12-re nyert.

A sok fájdalomcsillapítótól most egész tűrhető a térdem, de még mindig instabil

Emiatt kaptam is pár tust, mert nem tudtam rögtön kontrázni és bevágni a riposztot. De még ezek ellenére is sikerült megnyernem ezt az asszót. Mivel a fizikumom, ami nekem az erősségem, nem százszázalékos, muszáj most a taktikában és a technikában bíznom, és abból adnom a tusokat” – nyilatkozott az MTI-nek Márton Anna.

A világranglistán ötödik magyar sportoló következő ellenfele a nemzetközi szövetség rangsorában 35., 18 éves üzbég Zajnab Gyajibekova lesz magyar idő szerint 8.25 órakor.

„Nem ismerem, most megyek és megnézek róla pár videót, mert fogalmam sincs, hogy ki ez a lány” – mondta Márton.

Pusztai Liza a tunéziai Amira Ben Saban legyőzése után a második meccsét követően kiesett, őt a kínai Csien Csia-zsuj győzte le 15-10-re.

A magyar vívó – bár elvileg minden sportolónak kötelező áthaladnia az úgynevezett vegyes zónán – nem jött ki nyilatkozni az újságíróknak.

Bohus Richárd beszéde tüzelte fel a férfi gyorsváltót

A magyar férfi 4×100-as gyorsváltó először úszhatott olimpiai döntőben hétfő hajnalban, de ez sem okozott gondot a négyesnek. A Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor összeállítású csapat országos csúcsot jelentő 3:11.06-os idővel lett ötödik.

Kapcsolódó
A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam
Itt az olimpia harmadik napja: minden érdekességről, eredményről, magyar sikerről beszámolunk.

A verseny után elmondták az úszók, hogy volt némi feszültség a versenyzőkben, azonban Bohus Richárd beszéde átsegítette a magyarokat a gátlásokon.

Szerencsére Ricsi tartott egy kis motivációs beszédet a last callban, ami sokat jelentett, mert még jobban rápörögtünk, viszont lazán tudtunk úszni. Ez a váltó, az ember odaadja a szívét, odaadja mindenét, és abból ki tud jönni egy ilyen részidő is

– mondta Szabó Szebasztián a Magyar Úszószövetségnek.

Kovács Tamás / MTI

Milák Kristóf is inkább arról beszélt a döntőt követően, hogy kevésbé volt feszült, mint a vasárnapi előfutamon.

„Ez a 48.2 nagyjából annak felel meg, amit tudok, picit elmarad a legjobbamtól, de most egyáltalán nem vagyok rákészülve a száz gyorsra, azaz nagyon örülök, hogy így sikerült. Ellentétben a tegnap estivel, amikor eléggé be voltam feszülve, most ez egy könnyed, laza úszás volt, és szerintem óriási, amit ma csináltunk így a srácokkal.”

Bohus beszéde tehát tökéletesen bevált, egyfelől mert jól érezte, hogy feszültek a társai, másfelől pedig azért is, mert megtalálta a megfelelő szavakat, hogy a görcsösséget feloldja.

„Láttam a srácokon, hogy megint kezdenek befeszülni a rajt előtt, úgyhogy tartottam nekik egy kis előadást, hogy csak élvezzék ezt az egészet… És tényleg élveztük. Ma mindenki a legjobbját adta, ami belefért, beletettünk mindent, amink volt, meg még többet is talán.

Kristóf megint nagyot ment elsőre, Szebi ma utolérte a vízalatti kamerát, elképesztő volt, amit ma úszott, és óriási volt látni, ahogy jön Nándi az ostorcsapásaival, én tudtam, hogy ezekkel a rettenetes hosszú karjaival szépen lenyúlja a franciákat is. Ötödikek lettünk, megvan a csúcs, tényleg fantasztikus érzés.”

Egyesben elfogytak a magyar asztaliteniszezők

Az asztaliteniszező Majoros Bence a második fordulóban búcsúzott egyesben a tokiói olimpián.

Majoros szombaton a szintén olimpiai újonc algériai Larbi Bouriahot 4-0-ra verte, hétfőn pedig Jonathan Groth ellen lépett asztalhoz a 32 közé jutásért. Szoros kezdést (3-3) követően sorozatban öt pontot szerezve ellépett, ám 10-6-os vezetése után rövidzárlat következett: a 2019-ben Európa-bajnoki ezüstérmes dán rivális négy szettlabdát hárítva egymás után hat poént ért el, ezzel vezetéshez jutott.

Hedajatullah Amid / MTI / EPA

A folytatásban a 22. kiemelt Groth dolgozott ki ötpontos különbséget (9-4), és bár ezúttal a francia C’Chartres magyar játékosa tudott 10-10-nél egyenlíteni, ez a játszma is a világranglistán 27 hellyel előrébb álló dáné lett 12-10-zel.

A szoros két szett után a harmadik Groth két poénjával kezdődött, a magyar időkérés ellenére is elhúzott az egyre magabiztosabban játszó dán, és könnyedén nyerte a felvonást.

Majoros nem adta fel, a negyedik játszmában 6-1-es előnyhöz jutott precíz ütéseivel, sokszor kényszerítette védekezésre riválisát, majd az első lehetőségével élve lezárta az ötperces szettet és szépített.

Groth ismét magára talált az ötödik játszma elején, ezúttal ő vezetett 6-1-re, és bár Majoros fordítani tudott (9-7), a dán játékos második mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte a 46 percig tartó találkozót.

Ezzel egyesben nem maradt versenyben magyar játékos Tokióban. Korábban Madarász Dóra és Póta Georgina, valamint a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros is búcsúzott, így már csak a női csapat érdekelt, a Póta, Madarász, Pergel trió jövő hétfőn a japánok ellen szerepel a nyolcaddöntőnek megfelelő első fordulóban.

Asztalitenisz, férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért)

Jonathan Groth (dán) – Majoros Bence 4-1 (10, 10, 4, -3, 10)

Djokovic boldoggá tette a bolgár atlétát

Novak Djokovic továbbra is az olimpiai falu egyik legnépszerűbb alakja. A szerb teniszklasszis néhány napja a belga tornászoknál tartott edzést, vasárnap pedig találkozott a tokiói játékok egyik bolgár képviselőjével, Gabriela Petrova atlétával.

A Lokomotiv Plovdiv sportolója július 30-án kezdi meg olimpiai szereplését a hármasugrás selejtezőjében, addig pedig az edzések mellett képeket és videókat oszt meg közösségi oldalain.

Az atléta ezúttal egy rövid videót tett közzé, amelyben arra kérte Djokovicot, hogy mondjon valamit bolgárul.

Bolgárul? Minden jót, minden jót

– mondta a teniszező, boldoggá téve ezzel sportolótársát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

a.k.a Dji Dji (@gabriela.petrova777) által megosztott bejegyzés

Űridő kellett hozzá, hogy meg lehessen verni Ledeckyt

Olyat láttunk a tokiói olimpia hétfői úszódöntői során, amit csak nagyon ritkán szoktunk: az ötszörös olimpia és tizenötszörös világbajnok Katie Ledeckyt legyőzték. A 400 méteres női gyorsúszás fináléjában az amerikai klasszis szinte végig vezetett az első 350 méteren, az utolsó fordulónál azonban már az ausztrál Ariarne Titmus volt előrébb, aki végül meg is őrizte a vezető helyét.

Az ausztrál olimpiai csúccsal, minden idők második legjobb idejével, 3:56.69-cel győzött. Érdekesség, de a 2019-es vébén is legyőzte ezen a távon Ledeckyt.

Ledecky mögött a kínai Li Ping-csie végzett a harmadik helyen, és mindenképpen ki kell emelni a kanadaiak mindössze 14 éves tehetségét, Summer McIntosht, aki országos csúcsot úszva lett a negyedik.

Tetsu Joko / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

A női mezőnyben volt még egy olimpiai csúcs a versenynapon, a 100 méteres hátúszás elődöntői során az amerikai Regan Smith két századot faragott a korábbi rekordból, ami immár 57.86.

Adam Peaty, a britek mellúszó klasszisa magabiztos úszással védte meg a címét 100 méteren, majdnem fél másodpercet adott a Arno Kammingának minden idők ötödik legjobb eredményét produkálva. Peatynek ez a harmadik olimpiai érme, a két arany mellett van egy ezüstje a 4×100-as gyorsváltóval, még 2016-ból.

A nap egyik legizgalmasabb döntőjét a női 100 méter pillangó hozta: a legjobb négy között mindössze 14 század döntött. A benyúlás a szám kanadai világbajnokának, Margaret MacNeilnek kedvezett.

A magyar férfi 4×100-as gyorsváltó óriásit úszva az ötödik helyen ért be. Erről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Csodálatos úszással ötödik a férfi gyorsváltó
A nap úszódöntőinek záró száma a 4×100-as gyorsváltó volt a tokiói olimpián, ahol a magyarok is érdekeltek voltak. Elsőként Milák Kristóf úszott

A hétfői eredmények

férfi 100 m mell:
1. dam Peaty (Nagy-Britannia) 57.37 mp
2. Arno Kamminga (Hollandia) 58.00
3. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 58.33

férfi 4×100 méteres gyorsváltó:
1.  Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Blake Pieroni, Bowen Becker, Zach Apple) 3:08.97 perc
2. Olaszország (Alessandro Miressi, Thomas Ceccon, Lorenzo Zazzeri, Manuel Frigo) 3:10.11
3. Ausztrália (Matthew Temple, Zac Incerti, Alexander Graham, Kyle Chalmers) 3:10.21
…5. MAGYARORSZÁG (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor) 3:11.06

női 100 m pillangó:
1. Margaret MacNeil (Kanada) 55.59 mp
2. Csang Jü-fej (Kína) 55.64
3. Emma McKeon (Ausztrália) 55.72

női 400 m gyors:
1. Ariarne Titmus (Ausztrália) 3:56.69 perc
2. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:57.36
3. Li Ping-csie (Kína) 4:01.08

Több küldöttség kérésére elkülönültek a holland evezősök

A holland evezős válogatott elkülönült a sportág többi szereplőjétől a tokiói olimpián, mivel a küldöttségből egy-egy versenyzőnek, edzőnek és stábtagnak pozitív lett a koronavírustesztje.

Az egypárban érdekelt 21 éves Finn Florijn az érintett sportoló, ő a pénteki előfutamban még elindult, a szombati reményfutamban viszont már nem.

A holland média beszámolója szerint több küldöttség azzal fordult a nemzetközi sportági szövetséghez és a szervezőkhöz, hogy a holland csapatot a lehető legjobban különítsék el.

Hessel Evertse, a hollandok sportigazgatója közölte: bár nem azonosítottak szoros kontaktot, a bizalom fenntartása érdekében elfogadták az elkülönítésre vonatkozó intézkedéseket.

Csodálatos úszással ötödik a férfi gyorsváltó

A nap úszódöntőinek záró száma a 4×100-as gyorsváltó volt a tokiói olimpián, ahol a magyarok is érdekeltek voltak.

Elsőként Milák Kristóf úszott, javított is előfutambeli idejét, de így is csak a hetedik helyen adta át a váltást Szabó Szebasztiánnak, aki ugyan mindent elkövetett, de maradtunk a hetedik pozícióban.

Jött Bohus Richárd, aki az ötödik helyre hozta fel a váltót, így Németh Nándoron volt a világ szeme, aki tartotta is ezt a helyet.

A magyarok végül 3:11.06-os országos rekorddal az ötödik lettek.

Kovács Tamás / MTI Németh Nándor, Milák Kristóf, Szabó Szebasztián és Bohus Richárd (b-j) örül az 5. helyezésnek a férfi 4×100 méteres gyorsúszás döntője után a tokiói nyári olimpián

„Most jobban és könnyebben ment az úszás. Nem vagyok gyorsúszó, de a váltó miatt örülnék, ha jobban menne a 100 gyors” – mondta Milák, aki toronymagas esélyesként a délutáni programban megkezdi szereplését kedvenc számában, 200 méter pillangón.

„Amikor fontos, mindig sikerül jól úsznom. Tegnap megijedtem, mert túlpörögtem a versenyt, ma arra kellett koncentrálnom, hogy hideg fejjel menjek neki” – jelentette ki Szabó Szebasztián, aki Milákkal együtt kiemelte Bohus szerepét csapatkapitányként, s elmondásuk szerint a BVSC 28 éves úszója a kvartett szíve.

Előző nap mindenki görcsös és feszült volt, ki kellett robbantani mindenkit ebből az állapotból. Én nagyon pörögtem a verseny előtt

– mesélte Bohus.

Németh úgy fogalmazott az MTI-nek, érzésre még jobb időt gondolt, de abban mind a négyen egyetértettek, hogy ez hatalmas országos csúcs, amellyel csakis elégedettek lehetnek, így nincs is bennük hiányérzet.

Márton Anna: Kiugrott a helyéről a térdem

Márton Anna a várakozásnak megfelelően bejutott a legjobb 16 közé a női kardozók hétfői egyéni versenyében, de kérdéses, hogy folytathatja-e a versenyzést.

A 2015-ben világbajnoki bronzérmes vívó a decemberi országos bajnokságon térdszalagszakadást szenvedett, orvosi tanácsra azonban az a döntés született, hogy nem műtik meg, hanem az amúgy is erős combizomzatának további erősítésével igyekeznek kezelni a problémát.

Mohd RASFAN / AFP

Ez úgy tűnt, eredményre is vezetett, a márciusi, budapesti világkupán már gond nélkül vívott, meg is nyerte a versenyt, most viszont az argentin Marija Belen Perez Maurice ellen 4-4-es állásnál megbicsaklott a bal térde és sántikálva ápolást kért. Folytatni tudta a mérkőzést, de óvatos volt, ellenfele 8-5-ös vezetésénél következett a szünet. Ezután viszont sorozatban hat tust adott, majd 14-12-re is vezetett, amikor megint felszisszent egy akciónál, végül azonban sikerült befejeznie az asszót.

Kiugrott a helyéről a térdem, utána nagyon fájt. De nem számít, az a kérdés, most össze tudom-e szedni magam pár asszóra. Megnézte az orvos, majd eldönti, mi legyen

– nyilatkozta Márton elkeseredetten az M4 Sport kamerája előtt.

Pusztai is nyolcaddöntős kardban

Pusztai Liza is továbbjutott a női kardozók hétfői egyéni versenyében, a 2017-ben Eb-harmadik magyar sportoló lassan találta meg a ritmust a tunéziai Amira Ben Saban ellen, de aztán 15-12-vel továbblépett.

A legjobb 16 között kínai ellenfél vár rá.

„Jobb pályán lenni, mint turistáskodni”

„Kilenc éve vártam erre” – nyilatkozta Silje Solberg, a Győri Audi ETO KC kapusa, miután az Európa-bajnok norvég válogatott 39-27-re legyőzte a dél-koreai csapatot a tokiói olimpia női kézilabdatornájának vasárnapi nyitófordulójában.

A 31 éves sportoló eddig egyszer nyert világ- és háromszor Európa-bajnokságot, de az olimpiákkal nem volt szerencséje.

Daniel LEAL-OLIVAS / AFP

A nagy áttörés a 2014-es Európa-bajnokságon történt, amikor a babát váró Katrine Lunde és a sérült Kari Aalvik Grimsbö helyére bekerült a válogatottba, és a torna legjobb kapusának választották. A következő évi világbajnokságon is védett, de a 2016-os olimpián ő volt az, aki kimaradt a keret szűkítésekor.

„Olyan hihetetlenül csalódott voltam. A 2012-es londoni olimpia nem volt releváns számomra, de utána csak az olimpia járt a fejemben. Tehát már kilenc éve várok erre” – nyilatkozta Solberg, akinek 155. válogatottságig kellett várnia az olimpiai debütálásra.

Jobb pályán lenni, mint turistáskodni. Nem is kicsit, óriási a különbség.

Márton térdsérülés és pánik után jutott tovább

A 2015-ben világbajnoki harmadik Márton Anna az argentin Marija Belen Perez Maurice ellen kezdett a női kardozók hétfői egyéni versenyében.

4-4-nél Márton lent maradt a páston, a bal térdét fogta, alig bírt ráállni, de végül kis szünet és ápolás után folytatta.

Ez kicsit megzavarta, a dél-amerikai 8-5-re elhúzott, de Márton innen nagy szériával 12-10-re fordított.

14-12-es előnyénél ismét a térdét fogta, de még bevitte az utolsó tust – kérdés, hogy a legjobb 16 között ilyen állapotban mire lesz képes dél-koreai ellenfelével szemben.

Csalódás a tatamin, kiesett az Európa-bajnok Karakas Hedvig

Karakas Hedvig kikapott első mérkőzésén, így kiesett hétfőn a cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjában.

Kapcsolódó

A BHSE tavalyi Európa-bajnoka a lengyel Julia Kowalczykkal kezdett a Nippon Budokan csarnokban, a 23 éves ellenfél eddigi legnagyobb eredménye a 2019-es vb-bronzérem volt. Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, a 2009-ben vb-harmadik magyar nyerte korábbi egyetlen találkozójukat, amelyre két éve került sor a tel-avivi Grand Prix-n.

Az MTI tudósítása szerint a magyar kezdeményezett többet, de nem találta a fogást ellenfelén. Másfél perc telt el az összecsapásból, amikor megint Karakas próbált indítani, de Kowalczyknak sikerült egy fejen átforgatással eldobnia őt.

Czeglédi Zsolt / MTI Karakas Hedvig (kékben) és a lengyel Julia Kowalczyk küzdelme a női cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a Nippon Budokan arénában  

A zsűri visszanézte videón az akciót, és úgy ítélte meg, hogy a magyar az oldalára esett, így a bíró vazaarit jelzett. Karakast nem sokkal később megintették kilépésért, és ment előre, de ez csak arra volt elég, hogy a lengyelt is figyelmeztesse a bíró az utolsó percben.

„Nem volt lent a két könyököm, és onnan beleforgatott, de meg kell néznem videón, pontosan hogyan történt” – mondta a mérkőzést eldöntő akcióról Karakas Hedvig.

„Mindig viszonylag simán megvertem eddig, akár edzőtáborban vagy versenyen. Tudtam, hogy nem akar majd dzsúdózni, elteszi a kezét, nem értem, miért nem intették.”

Az M4 Sportnak nyilatkozta azt mondta, megvolt a taktikája, de nem bírta véghezvinni.

„Végig eltartott, kizárt, ezt nem bírtam kiküszöbölni., nem tudtam dzsúdózni ellene, mert ő nem akart. Nem erre számítottam, úgy éreztem, a sorsolásom nem jó, de el lehet indulni. Kell idő, amíg ezt letisztázom magamban.

Itt látszódik, hogy a forma nem ér semmit, ha nem jön ki belőle az eredmény.

Ezzel magyar szempontból véget ért a dzsúdós versenynap.

Kedden Özbas Szofi (63 kg) és Ungvári Attila (81) lép tatamira az olimpián.

Katona Renáta kiesett női kardban

Ugyan a tunéziai Jazmin Dagfusz ellen magabiztos győzelemmel jutott a legjobb 32 közé Katona Renáta a női kardozók hétfői egyéni versenyében, de a következő körben az egyéniben kétszeres világbajnok, csapatban olimpiai aranyérmes orosz Szofija Velikajával már nem bírt (4-15).

Ritkán kap barátnő ekkora sokkot az olimpián

Azok után, hogy a német labdarúgó-válogatott 4-2-es vereséget szenvedett emberhátrányban a braziloktól az olimpia első fordulójában, a második meccsen ismét tíz emberrel kiharcolták az első győzelmet is.

Vasárnap Szaúd-Arábia nagyon szívós ellenfélnek bizonyult, kétszer is egyenlített, majd a 67. percben a bielefeldi védő, Amos Pieper piros lapot kapott. Ez azonban a németeket erősítette meg ezúttal, a győztes gólt a 75. percben az augsburgi Felix Uduokhai szerezte (3-2).

De ezzel még nem értek véget az izgalmak, a csapat egyik túlkorosa, a gólpasszt adó Max Kruse, az Union Berlin 33 éves csatára ugyanis ezt az eredményt választotta ki élete egyik nagy eseményére, a meccset követően a tévés interjú során megkérte barátnője kezét.

„Van egy üzenetem a barátnőmnek otthon” – mondta a támadó, aki megmutatta az erre az alkalomra készített pólóját, majd letérdelve folytatta.

Igen, édesem, együtt vagyunk néhány hónapja, majdnem egy éve. Szép idő volt. Nem vagyok most veled, de szeretlek és szeretném megkérdezni, akarsz-e a feleségem lenni?

A német sajtó szerint a barátnő igent mondott.

„Valójában meg akartam várni, amíg gólt szerzek – de ki tudja, meg tudom-e csinálni” – viccelődött Kruse.

Németh 7. lett elődöntős futamában

A férfi 200 méteres gyorsúszás első elődöntőjében Németh Nándorért szoríthattunk, aki 50-nél az 5., féltávnál a 6., 150-nél a 7. helyen állt.

A hajrában sem tudott feljönni, így végül 1:47.20-szal a 7. helyen ért célba, ez kevés lesz a döntőhöz.

Őrült nagy magyar eredménnyel kezdtük a napot

Az olimpiák történetében a sportág legjobb magyar eredményét érte el Bicsák Bence, aki a hetedik helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében.

Kapcsolódó

„Iszonyatosan kemény volt, próbáltam okosan versenyezni, hogy ne haljak bele a felénél. A rajt előtt lekerült rólam a nagy teher, felszabadult versenyzés volt, mindent kihoztam belőle. Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, el sem indulhatok sérülés miatt” – nyilatkozta az M4 Sportnak meghatottan.

Czeglédi Zsolt / MTI Bicsák Bence a hetedik helyen végzett, ezzel a sportág legjobb magyar eredményét érte el az ötkarikás játékok történetében.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik