Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Olimpiai bajnok a női kajaknégyes, bronzérmes a női pólócsapat, Marosi és Muszukajev is pontszerző – élő hírfolyam az olimpiáról

Kovács Tamás / MTI és Tom Pennington / Getty Images
Kovács Tamás / MTI és Tom Pennington / Getty Images
  • Ismét vizes környezetből várhattuk az érmeket, három kajak-kenu egységünk is érdekelt volt a döntőben, a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység 500 méteren olimpiai bajnok lett.
  • A női vízilabda-válogatott története első olimpiai érmét szerezte, miután a bronzmeccsen legyőzte az oroszokat.
  • A birkózó Muszukajev Iszmail 4-2-re győzött a vigaszágon a mongol Tulga Tumur Ochir ellen, így a bronzéremért mérkőzhetett, de ott kikapott az orosz Gadzsimurad Rasidov ellen, így ötödik helyen zárt.
  • A férfi öttusázóknál Marosi Ádám hatodik lett. Kasza Róbert a 26. helyen zárt.

Mára ennyi fért bele az olimpiai programba

Szombaton sem maradtunk érem nélkül, hiszen a női kajaknégyes elsőként ért célba a döntőben és megnyerte a bronzmeccsét a női vízilabda-válogatott is. Az öttusázó Marosi Ádám és a birkózó Muszukajev Iszmail is pontszerző helyen zárt, emellett láthattuk azt is, ahogy Allyson Felix minden idők legtöbb olimpiai érmét szerző női atlétája lett. Soha rosszabb napot az olimpián!

A férfi francia röpplabda-válogatott lett az olimpiai bajnok

Óriási csatát hozott az orosz csapat elleni döntő, mivel két győztes szett után a franciák bajba kerültek. Az oroszok ugyanis szintén két játszmát hoztak, így aztán egy mindent eldöntő, ötödik szettre volt szükség. Ebben élesebb volt Franciaország és 14-12 után a döntő pontnál a videózás sem mentette meg az oroszokat az ezüstéremtől.

Nagy az öröm Japánban, olimpiai bajnok a baseball-csapat

Jóllehet, mi Magyarországon nem jövünk lázba a sportágtól, de Japánban nagyon népszerű a baseball. A házigazdák csapata ráadásul döntőbe jutott, ahol természetesen az amerikai együttessel mérkőzött meg. A fináléban 2-0-ra nyert a japán válogatott. Külön öröm lehet a japánoknak, hogy a női softball-válogatott is aranyérmes lett.

A férfiaknál iráni, a nőknél egyiptomi karatés lett aranyérmes

Férfi +75 kilogrammban Szadzsad Gandzsadeh a csoportkört négy győzelemmel és egy döntetlennel zárta, az elődöntőből nehezen jutott tovább, de a fináléban 4-0-val nyert szaúdi riválisa ellen, nem lehetett kérdés, hogy ő a legjobb. A női +61 kg-ban Feryal Abdelaziz egyik csoportmérkőzését ugyan elveszítette, de az egyenes kieséses szakaszban kazah ellenfelét egy, majd a fináléban azeri riválisát két ponttal verte.

Iszmail legyőzője aranyérmet nyert

A 65 kilós szabadfogásúak között ötödik helyen záró Muszukajev Iszmailt a negyeddöntőben legyőző japán Otoguro Takuto aranyérmet nyert a tokiói olimpia fináléjában. Női 50 kilóban pedig a szintén hazai Szuszaki Jui állhatott fel a dobogó felső fokára, a legjobban várt finálé azonban a 97 kilogrammosok csatája volt. Ebben Abdulrasid Szadulajev szerepelt, aki Rióban egy súlycsoporttal lejjebb indult és azt a Kyle Snydert győzte le 6-3a, aki elsőszámú riválisa évek óta.

Megvédte olimpiai címét a brazil labdarúgócsapat

Dani Alves vezértletével 2-1-re megnyerte a döntőt Brazília Spanyolország ellen. Az első félidőben Richarlison kihagyott egy tizenegyest, de egy védelmi megingást kihasználva Cunha szerzett vezetést. Erre egy szép támadás után Oyarzabal góljával válaszoltak a spanyolok a második félidőben, amellyel a rendes játékidő végéig döntetlen maradt az állás. A hosszabbításban azonban Malcom az ellenfél tizenhatosának bal oldalán kapott labdát, a kapus fölött a hosszú fölsőbe emelt, Brazília pedig behúzta az aranyat.

Drámai végjátékban lett a francia kéziválogatott olimpiai bajnok

Kiegyenlített játékot hozott a férfiak fináléja, majd az első félidő második felében négygólos előnyt dolgozott ki a francia csapat. Térfélcsere után ez a különbség hatra duzzadt, de ezután a dánok támadójátéka feljavult, a franciáké viszont romlott, ígyaztán a hajrára már csak kettővel mentek Karabaticék. Az utolsó másfél perc aztán végképp izgalmasra sikerült, a dánok egy gólra zárkóztak, majd labdát szereztek és üres kapuval támadhattak az egyenlítésért az utolsó 20 másodpercben. A labda azonban ismét a franciákhoz került, Fabregas a saját térfeléről dobott újabb gólt, ezzel 25-23-ra nyerték a döntőt.

Luka Doncic érem nélkül maradt

Az ausztrál válogatott szerezte meg a bronzérmet a tokiói olimpia férfi kosárlabdatornáján, miután 107-93-ra vert a szlovén csapatot. Az Európa-bajnok sztárja, Luka Doncic ezúttal 22 ponttal segítette a csapatát. Az egész olimpián remeklő szlovén kosaras így érem nélkül maradt a tornán.

Bruce Springsteen lánya olimpiai ezüstérmes lett

Svédország nyerte meg a díjugratás csapatversenyét a tokiói olimpián. A skandinávok számára ez óriási eredmény, mivel 1912, 1920 és 1924 után negyedszer sikerült aranyérmet szerezni, vagyis majdnem száz évet vártak a sikerre.

További érdekesség, hogy a szétugrás másik résztvevője, az Amerikai Egyesült Államok csapat hármasának egyik tagja Jessica Springsteen volt. A név nem hiába lehet ismerős, ő a rocksztár Bruce Springsteen lánya, aki immár olimpiai ezüstérmesnek mondhatja magát.

Végeredmény – díjugratás, csapat

1. Svédország (Peder Fredricson, Malin Baryard-Johnsson,
Henrik von Eckermann) 8 büntetőpont – szétugrásban: 122.90 másodperc/0 büntetőpont
2. Egyesült Államok (Jessica Springsteen, Laura Kraut, McLain Ward) 8 – 124,2/0
3. Belgium (Pieter Devos, Jerome Guery, Gregory Wathelet) 12

Az amerikai 4x400-as váltónak nem volt párja

A nők után a férfiak mezőnyében is az Egyesült Államok csapata nyerte a 4×400-as váltófutás döntőjét. A botswanai váltó első két futója még diktálta az iramot, de a második váltásnál elképesztően sűrű volt a mezőny. Az amerikaiak ezután viszont szintet léptek, így Botswana atlétáinak az éremért kellett hajtaniuk. Végül a gyengén kezdő hollandok nemzeti csúccsal a második helyen értek célba, Botswana pedig afrikai rekorddal nyert bronzérmet.

Tokióban lett minden idők legeredményesebb női atlétája Allyson Felix

Sorozatban hetedszer lett olimpiai bajnok a női 4×400-as amerikai váltó.

Egészen brutálisan elverte a mezőnyt az Amerikai Egyesült Államok csapata, amely a verseny végén még az operatőrnek is gondot okozott, mivel akkora előnnyel nyert, hogy a második helyen záró lengyelek alig fértek be egy képbe a győztessel. Az olimpiai és a világcsúcs is érintetlen maradt, de a 3:16.85-ös győztes idő így is óriási teljesítmény, ez minden idők negyedik legjobb ideje.

A váltónak ráadásul tagja volt Allyson Felix is, aki ezzel megszerezte pálfutása 11. olimpiai érmét, amivel minden idők legeredményesebb női atlétája lett. Pályafutása során hét aranyat, három ezüstöt és egy bronzot nyert.

Felix a 2004-es athéni olimpián szerete első olimpiai érmét, amikor 200 méteren második lett. Pekingben megismételte az eredményt, ám emellett a 4×400-as váltóval olimpiai bajnok lett. Londonban három aranyat gyűjtött; 200-on és két váltóval nyert, a 4×100-as és a 4×400-as csapat tagjaként. Rióban szintén a két váltóval nyert aranyat, emellett 400 méteren második lett. Tokióban a szombati arany mellett 400 méteren ért célba harmadik helyen.

„Valamiért a sors nem akarta, hogy én olimpiai bajnok legyek"

Kasza Róbert 26. helyen zárt a férfi öttusázók között a tokiói olimpián.

Kapcsolódó
Marosi Ádám hatodik helyen végzett öttusában
Az olimpiai bajnok a brit Joseph Choong lett.

A 2012-ben 12. helyen záró magyar versenyző merész álmokkal érkezett Japánba, de az MTI-nek elmondta, már a felkészülésben is kicsit „szétdarálta magát”. Az M4 Sport kamerája előtt aztán több nehézségről is beszámolt, többek között egy makacs lovat is kapott – ez pénteken látszott, mennyit számíthat, hiszen a női mezőnyben Annika Schleu versenyét gyakorlatilag tönkretette a lova – és a pisztolyával is gondok adódtak.

Nagyon fájdalmas ez a 2-3 nap nekem, mert mindent beleadtam egész szezonban, de valamiért a sors nem akarta, hogy én olimpiai bajnok legyek. Isten látja lelkem, én mindent megtettem. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki támogatott, szerettem volna ezt egy éremmel meghálálni, de ez nem jött össze. Azért nem dőlt össze a világ, van két gyönyörű szép gyermekem, egy gyönyörű feleségem, boldog ember vagyok

– értékelte Kasza a versenyét, de azt nem árulta el a 35 éves öttusázó, hogy befejezi-e a pályafutását, mert még meg akarja beszélni a stábjával az olimpiai tanulságokat a döntés előtt.

Az olimpiai bajnoki címet a 2019-ben Budapesten vb-ezüstérmes Joseph Choong szerezte meg, ezzel a női és a férfi öttusázóknál is brit nyakába került az aranyérem.

Egyéni és olimpiai csúcs kellett az aranyéremhez a férfi 1500 méteres síkfutás döntőjében

Jakob Ingerbrigtsen már a finálé első körében élre állt és diktálta a tempót a mezőnynek. A legnagyobb kihívójánank számító Timothy Cheruiyot az elején kicsit visszafogottan kezdett, de ezután beérte a norvégot és egy darabig vezette is a mezőnyt. Az utolsó kört jelző csengőt hallva viszont Ingerbrigtsen rákapcsolt és meghökkentően kényelmes előnnyel nyert és egyéni csúccsal, egyben olimpiai rekorddal, 3:28.33-as idővel ért célba. A bronzérem a brit Josh Kerré lett.

Marosi: Több helyről hallottam, hogy állítólag ez volt az utolsó olimpiám

Marosi Ádám hatodik helyen zárt az öttusázók versenyében. A 2012-ben olimpiai bronzérmet szerző, idén egyéniben világbajnok Marosi a verseny után azt mondta, talán arra a legbüszkébb, hogy a három olimpiáján lovaglásban mindössze egyetlen verőhibája volt.

Marosi láthatóan nagyon leszálkásodott, ő ezt annak tulajdonította, hogy félig vegetáriánus étrendre állt át, és ez annyira bejött neki, hogy nem is akar ezen változtatni.

„Több helyről hallottam, hogy állítólag ez volt az utolsó olimpiám” – mondta a 37 éves Marosi, aki nem tett le arról, hogy három év múlva Párizsban is rajthoz álljon. Azt is hozzátette, amit lehetett, azt megtette az öttusáért, de ő is sokat kapott a sportágtól.

„Jó volt ez így, kerek volt” – zárta az interjút.

Két érem plusz két pontszerző hely birkózásban

Muszukajev ötödik helyen után eldőlt, hogy a hatfős magyar birkózócsapat két-két éremmel és pontszerző helyezéssel zárt az olimpián. Korábban a kötöttfogásúaknál a 77 kilós Lőrincz Tamás arany-, 87 kilogrammos öccse, Viktor ezüstérmet nyert, míg a 97 kilósok között Szőke Alex lett ötödik.

Marosi Ádám hatodik helyen végzett öttusában

Marosi Ádám hatodik helyen végzett öttusában. Az olimpiai bajnok a brit Joseph Choong lett.

Marosi az első lövészetnél kicsit beragadt, a hetedik helyről indult, és két helyet csúszott vissza. Elöl a brit Choong a második lövészetet nagyon gyorsan lezavarta, Marosi pedig a második sorozatban jobban lőtt, és megpróbált felzárkózni, de úgy tűnt, a második és harmadik helyen álló két dél-koreai elment az üldözőktől.

1200 méternél Marosi hetedik volt, a hátránya 25 mp volt az éllovas Choong mögött. Marosi a harmadik lövészetnél is gyorsan végzett, az élmezőnybe pedig feljött az egyiptomi Elgendy. 2000 méternél 17 mp volt hátrány volt Marosi hátránya, aki a hetedik helyen állt továbbra is.

Elgendy teljesen egyszerre indult el az utolsó lövészet után Choonggal, de a brit jobban bírta az utolsó kört, és ezzel övé lett az arany. Elgendy lett a második, a koreai Jun a harmadik. Marosi 20 másodperces hátránnyal hatodik lett. Kasza Róbert 26. lett.

Muszukajev elveszítette a bronzmeccset

Miután a kabardföldi születésű, 2019 óta magyar színekben versenyző Muszukajev Iszmail megnyerte szombati vigaszágas mérkőzését a bronzéremért léphetett szőnyegre a vb-címvédő orosz Gadzsimurad Rasidovval szemben.

A találkozó elején Muszukajev hagyta támadni ellenfelét, ezért két perc elteltével megintették, a félperces támadási időben viszont nem tudott akciót végrehajtani, így 1-0-ra vezetett az orosz.

A menet vége előtt gyorsan meg is triplázta előnyét a rivális, Muszukajevet előbb szőnyegelhagyásért büntették, majd a téves challenge miatt újabb pont járt Rasidovnak.

A második felvonásban a magyar színekben versenyző birkózót kétszer is kiterelte a szőnyegről az orosz, ezzel már 5-0 állt az eredményjelzőn.

Sajnos innen már nem volt visszaút, Muszukajev Iszmail ötödik helyen végzett a tokiói olimpián.

Megtört az orosz hegemónia ritmikus gimnasztikában

Az izraeli Linoj Asram nyerte meg az egyéni összetettet ritmikus gimnasztikában.

A 22 éves bajnok sikere azért váratlan, mert 2000 óta kizárólag orosz siker született rg-ben az ötkarikás játékokon. A favorit orosz ikerpár tagjai közül a háromszoros világbajnok Dina Averina második, Arina pedig a negyedik lett. A pénteki selejtezőben Pigniczki Fanni a 20. helyen zárt, így nem jutott be a fináléba.

ritmikus gimnasztika, egyéni összetett:

1. Linoj Asram (Izrael) 107,800 pont
2. Dina Averina (Orosz Olimpiai Csapat) 107,650
3. Alina Harnaszko (Fehéroroszország) 102,700
…Pigniczki Fanni 20.

A vb-címvédő lesz Muszukajev ellenfele

A dagesztáni születésű, 2019-ben honosított magyar birkózó a szabadfogásúak 65 kg-os kategóriájában a harmadik helyért a vb-címvédő orosz Gadzsimurad Rasidovval találkozik magyar idő szerint 12.30-tól.

Muszukajev a bronzért birkózhat

A szabadfogású birkózók 65 kilogrammos kategóriájának vigaszágán Muszukajev Iszmail 4-2-re győzött a mongol Tulga Tumur Ochir ellen, ezzel bronzéremért birkózhat.

Az első három perc után a mongol 1-0-ra vezetett, mivel Muszukajevet passzívnak találta a bíró, és a figyelmeztetés után rendelkezésére álló fél percben nem tudott akciót csinálni, így pontot kapott az ellenfele.

A második felvonás elején Tumur Ochirt figyelmeztették, és Muszukajev remekül kihasználta, hogy a mongolnak akciózna kell, megkontrázta a támadását, és két pontot szerzett. Utána orrvérzés miatt ápolni kellett a dagesztáni születésű magyar sportolót, akit ismét figyelmeztettek, és mivel nem csinált semmit a fél percben, 2-2-re alakult az állás.

Aztán Tumur Ochir akciózott, de Muszukajev ebből is jobban jött ki, ellenfele kilépett, így a magyar birkózó kapott pontot, majd az elutasított challenge után egy újabbat, így alakult ki a 4-2-es végeredmény.

Marosi Ádám tíz másodpercre a dobogóstól

A remek lovaglás után a magyar öttusázó a 7. helyről várja az utolsó számot, a laser runt. Az élen a brit Choong áll, az ő előnye 31 mp Marosi előtt, de a harmadik cseh Kuf már csak 10 másodpercre van. Ebből még lehet egy érem!

Spanyolország a bronzérmes kézilabdában

A spanyol válogatott szerezte meg a bronzérmet a tokiói olimpia férfi kézilabdatornáján. Az Európa-bajnoki címvédő a szombati helyosztón két góllal verte meg Egyiptomot.

Az afrikaiak először jutottak a négy közé az ötkarikás játékokon, korábbi legjobb szereplésük az 1996-os, atlantai hatodik hely volt.

eredmény, kézilabda, férfi torna, bronzmérkőzés:

Spanyolország – Egyiptom 33-31 (19-16)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik