Kovács Tamás / MTI és Tom Pennington / Getty Images
Ismét vizes környezetből várhattuk az érmeket, három kajak-kenu egységünk is érdekelt volt a döntőben, a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység 500 méteren olimpiai bajnok lett.
A női vízilabda-válogatott története első olimpiai érmét szerezte, miután a bronzmeccsen legyőzte az oroszokat.
A birkózó Muszukajev Iszmail 4-2-re győzött a vigaszágon a mongol Tulga Tumur Ochir ellen, így a bronzéremért mérkőzhetett, de ott kikapott az orosz Gadzsimurad Rasidov ellen, így ötödik helyen zárt.
A férfi öttusázóknál Marosi Ádám hatodik lett. Kasza Róbert a 26. helyen zárt.
Kozák Danuta aranyérmet szerzett a női kajaknégyes tagjaként, így pályafutása során hat olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet.
A nagy sorozat Londonban kezdődött, amikor egyesben és négyesben nyert, majd Rióban címvédőként ismételt mindkét számban, ráadásul párosban sem talált legyőzőre Szabó Gabriella oldalán.
Tokióban Bodonyi Dórával indult párosban, és bronzérmes lett, egyesben viszont nem állhatott dobogóra, és emiatt nagyon csalódott volt, azt mondta, sem fizikailag, sem lelkileg nem találja magát, mióta kiutazott.
Aztán jött a négyes, és ezzel megszületett Kozák hatodik olimpiai aranyérme, így már csak Gerevich Aladár áll előtte a magyar sport örökrangsorában.
A legendás kardvívó hét aranyat szerzett, valamint egy ezüstöt és két bronzot. Kozákhoz hasonlóan két vívó, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf is hat aranyérmet nyert, de a kajakosnak van még egy ezüstje és egy bronza is.
A kínai Cao Jüan nyerte a férfi toronyugrók versenyét a tokiói olimpián.
A 26 éves sportoló lett az első műugró, aki három olimpián különböző versenyszámokban nyert aranyérmet: 2012-ben Londonban szinkrontoronyugrásban, 2016-ban Rióban pedig 3 méteren győzött.
A tokiói játékok nyolc műugrószámából hétben kínai arany született, az ázsiaiak egyedül férfi szinkrontoronyugrásban szorultak a második helyre a britek mögé.
műugrás, férfi toronyugrás:
1. Cao Jüan (Kína) 582,35 pont
2. Jang Csien (Kína) 580,40
3. Thomas Daley (Nagy-Britannia) 548,25
Az amerikai válogatott megvédte olimpiai bajnoki címét női vízilabdában, mivel a döntőben 14-5-re legyőzte a spanyol csapatot.
A finálé rendkívül egyoldalú összecsapást hozott, a tengerentúliak az első perctől kezdve uralták a mérkőzést és kiütéses győzelmet arattak. Az amerikai együttes – amely csak egyszer, a később bronzérmes magyaroktól kapott ki a tornán – 2012 és 2016 után sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok. Melissa Seidemann és a csapatkapitány Margaret Steffens harmadik ötkarikás aranyérmét nyerte, a női mezőnyben elsőként.
eredmény, női vízilabda:
döntő:
Egyesült Államok – Spanyolország 14-5 (4-1, 3-3, 5-0, 2-1)
a 3. helyért:
Magyarország – Orosz olimpiai csapat 11-9 (2-2, 5-3, 0-3, 4-1)
Az utolsó negyed előtt még egy góllal az Orosz olimpiai csapat vezetett, mégis a magyar női vízilabda-válogatott nyerte a bronzmeccset az olimpián.
A záró felvonásban remekül védekezett a magyar csapat, jók voltak a blokkok, és a kapuban Magyari Alda is kimagaslót nyújtott, így az oroszok csak egy gólt szereztek az utolsó nyolc percben. Az utolsó orosz támadásnál az ellenfél a kapusa helyett egy extra mezőnyjátékost küldött be, de Magyari óriási védést mutatott be, majd felismerte a helyzetet, és egészpályás góllal zárta le a nyitott kérdéseket.
Hogy a csapatok miképp jutottak el a mindent eldöntő Magyari-gólig azt az összefoglalóban megnézheti:
Sorra dőlnek meg az olimpiai és világrekordok az atlétikai stadionban, ahol gyakorlatilag minden versenynapra jut valami újabb csúcs. De mi ennek az oka?
Egy ütéssel a világelső amerikai Nelly Korda szerezte meg az aranyérmet a tokiói olimpia női golftornáján.
A Kaszumigaszeki Golfklubban rendezett viadal negyedik napján esőszünet nehezítette a játékosok dolgát, ám a 23 éves Korda végig egyenletes teljesítményt nyújtva lett bajnok.
A korábbi világelső új-zélandi Lydia Ko és a japán Inami Mone között holtverseny alakult ki, így rájátszás döntött az ezüst- és bronzéremről. Ebben Inami volt a jobb.
Korda édesapja, a teniszező cseh Petr Korda 1998-ban megnyerte az Australian Opent.
Marosi Ádám megőrizte bő élcsoportos pozícióját a második szám után a férfi öttusázók tokiói olimpiai versenyében.
A csütörtöki körvívás után – amelyben a londoni olimpia bronzérmese, az idei világbajnokság győztese a tizedik, a másik magyar résztvevő, Kasza Róbert pedig 27. volt – a mezőny átköltözött a Tokió Stadionba, ahol a 25 méteres mobilmedencében teljesítette a 200 méteres úszást a szombati program nyitányaként.
Az erősorrend alapján hat futamba osztották be a mezőnyt, az utolsóban szerepeltek a legjobbak. A két magyart az ötödikbe sorolták, ebben Marosi 1:59.50 perccel (311 pont) második, míg Kasza 2:00.61-gyel (309) negyedik lett, összességében pedig a kilencedik, illetve a 12. időt érték el. A számot az egyiptomi Amro el-Geziri nyerte 1:52.96-tal (325).
A verseny a bónuszvívással folytatódott 8.45-kor, majd a lovaglás 10.15-kor, a lövészettel kombinált futás pedig 12.30-kor kezdődik.
Pokolian unalmas lehet egy gondtalan élet. Folyamatos hullámvasutazás volt ez a meccs, de a gyengébb harmadik negyed sem tudott megtörni minket. Ez egy sporttörténelmi tett, és nem befolyásolt minket a múlt, az, hogy többször is lemaradtunk az éremről a korábbi olimpiákon.
A maximumot hoztuk ki ebből az olimpiából, úgyhogy le a kalappal a lányok előtt. 2017-ben mindent újra kellett gondolni, a nulláról indulni, és sikerült beépíteni fiatalokat, akik közül Magyari Alda, Vályi Vanda és Rybanska Natasa is extrát hozott a meccsen.
– nyilatkozta a 11-9-es győzelemmel végződő pólós bronzmeccs után Bíró Attila, a női csapat kapitánya.
Sikerült bearanyozni az olimpiai kajak-kenu verseny utolsó napját is: a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra alkotta négyes lett olimpiai bajnok szombaton.
Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya boldogan értékelte a csapat tokiói szereplését azt követően, hogy a sportági küldöttség nagyszerű teljesítményt nyújtva három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert, ezzel az éremtáblázat élén végzett.
Meglepő dolog derült ki: Csipes Tamara és Kozák Danuta is képes még kételkedni magában.
„Azt gondolom, ha hat érmet szerez a válogatott az olimpián, akkor maximálisan elégedettek lehetünk” – nyilatkozott az MTI-nek az 50 éves szakember.
„Nagyon boldog vagyok, ezzel együtt nagyon szerettem volna, ha a kenus lányok (Balla Virág és Takács Kincső) érmet szereznek, de szerintem Nádas Bence és Kopasz Bálint párosában is benne volt a dobogó, ahogy az éremről ugyancsak lemaradt Csizmadia Kolosban is, aki rengeteget dolgozott. Ezeket a negyedik-ötödik helyeket nehéz feldolgozni, de összességében a csapat megmutatta az erejét.”
Kiemelte, hogy jelenleg az ő versenyzőjük, az immár hatszoros aranyérmes Kozák Danuta Magyarország legeredményesebb női olimpikonja. Emellett magyar szempontból az egész tokiói játékok egyik legeredményesebb versenyzője lett az egy-egy aranyat és ezüstöt gyűjtő Csipes Tamara.
„Ha tehát az összképet nézem, akkor maximálisan elégedett vagyok, de sajnálom azokat a versenyzőket, akik nüánszokkal lemaradtak az éremről” – fogalmazott.
A korábbi világ- és Európa-bajnok kenus, akinek az volt az első olimpiája szövetségi kapitányként, azt mondta, számított a férfi kajakosok jó szereplésére, a K-1 1000 méteren győztes Kopasz Bálintban és a K-1 200 méteren első Tótka Sándorban is nagyon bízott.
„A férfi kajakpáros is extrát nyújtott, a négyes is bejutott a döntőbe, azt gondolom, hogy ez parádés szereplés ettől a szakágtól. Az egyes számokban pedig Varga Ádámmal összesen három versenyzőnk állhatott a dobogón, szerintem ez párját ritkítja” – fogalmazott.
Szerinte női kajakban lehetett volna még ennél is jobb a szereplés.
„Ha Kozák Danutának jobban sikerül az átállás, ha az első döntős napon nincs az az irgalmatlan hátszél, ami nem kedvezett nekünk, akkor ez még szebb is lehetett volna. De egy olimpián vagyunk. Az új-zélandi Lisa Carrington nagyon jó volt, három számban is nyert, de mi örülünk az egyetlen aranyérmünknek, amely egyúttal négy, mert csapathajóban született” – mondta Hüttner Csaba.
A férfi kenusokról szólva a kapitány azt mondta, Fejes Dánielt betegség hátráltatta, Adolf Balázs pedig alig maradt le a döntőről egyesben, szerinte mindkét gyerekben nagyon sok van, fiatalok még és a jövőben meg fogják mutatni, hogy mit tudnak.
„Vagyunk páran, akik játszottunk már a korábbi olimpiákon, amikor negyedik lettünk, és mi tudjuk, hogy ez a bronz most mennyit ér. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, aki hozzátett ehhez a sikerhez. Elsőnek a szüleimet és a férjemet hívnám fel, mert az olimpia alatt végig nagyon magam alatt voltam, és köszönöm nekik, hogy elrugdostak idáig. Büszke vagyok arra, hogy a kapitánya lehetettem ennek a csapatnak, szép így befejezni” – nyilatkozta Keszthelyi Rita, a női pólóválogatott egyik kulcsembere.
Keszthelyi dicsérte a csapat védekezését, úgy fogalmazott, még a blokkokért is az életüket adták. Azt is kiemelte, 2017 után a fél csapat kicserélődött, de érdemes volt végigdolgozni az elmúlt négy évet.
Ez a meccs volt a végső próba, és azt kértem a többiektől, hogy fogják meg a kezem, és húzzanak magukkal. Nagyon jó érzés, hogy kiálltuk a végső próbát.
Két hete vereséggel kezdte meg a férfi kosárlabdatornát a címvédő amerikai válogatott, amely első csoportmérkőzésén 83-76-ra kikapott Franciaországtól.
Akkor a nemzetközi sajtó csalódottan vette tudomásul, hogy az NBA-játékosokkal felálló csapat ennyire gyenge teljesítményt nyújtott, és 2004 óta először elbukott egy olimpiai mérkőzésen.
Gregg Popovich együttese aztán javított, a csoportban legyőzte Iránt és Csehországot, majd a negyeddöntőben a spanyolok, a négy között pedig az ausztrálok sem jelentettek akadályt.
A döntőben így ismét Franciaország várt rá, amely újabb bravúrt nem tudott már bemutatni.
Az amerikaiak 87-82-re nyertek, így sorozatban negyedszer, összességében 16. alkalommal lett olimpiai bajnok.
A találkozó legjobbja az immáron háromszoros olimpiai bajnok Kevin Durant volt, aki 27 ponttal járult hozzá a sikerhez.
Kosárlabda, férfiak, döntő
Egyesült Államok – Franciaország 87-82 (22-18, 22-21, 27-24, 16-19)
A norvég Anders Mol és Christian Sörum párosa nyerte a tokiói olimpia férfi strandröplabdatornáját.
A szombati fináléban a legutóbbi három Európa-bajnokságon győztes, vb-bronzérmes, a világranglistán ötödik skandináv páros két játszmában győzte le a világbajnok orosz Oleg Sztojanovszkij és Vjacseszlav Kraszilnyikov kettősét.
A sportág történetében a norvégok és az oroszok is először nyertek érmet.
A Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor összeállítású egység a féltávnál csak a 7. helyen állt, végül ebben a pozícióban ért célba. A győzelmet a németek szerezték meg.
Sorozatban a harmadik olimpiai bajnoki címért szállt harcba a magyar női kajaknégyes, amely a pénteki előfutama után a szombati középdöntőjét is megnyerve jutott be az 500 méter fináléjába.
Miközben ismét eleredt az eső a Sea Forest kajak-kenu pályán, a Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység a lengyelek és az új-zélandiak között, az ötös pályáról vágott neki a távnak.
250 méternél fehérorosz, magyar, új-zélandi volt a sorrend. Kozák aztán növelte a csapásszámot, és a hajrához közeledve már a magyar hajó orra volt elöl. A lendület kitartott egészen a célig, ahol Kozák a magabiztos győzelem után a levegőbe csapva az öklével jelezte, hogy ez a szám továbbra is magyar felségterület.
Másodikként a fehéroroszok, harmadikként pedig a lengyelek értek be, Új-Zéland lett a negyedik, így Lisa Carringtonnak a korábbi három aranyérem után nem sikerült a negyedik számban is dobogóra állnia Tokióban.
A Ferencváros 34 éves kajakosa, Kozák Danuta pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, s az összesen nyolc dobogós helyével – hat első, valamint egy-egy második és harmadik – a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.
Csipes pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. Előbbi kajakos ezzel túlszárnyalta edző-édesapját, Csipes Ferencet, aki egyszeres olimpiai bajnok.
Ez a tokiói magyar küldöttség hatodik aranyérme, az első olyan, amelyet nők szereztek.
Női K-4 500 méter
1. MAGYARORSZÁG (KOZÁK DANUTA, CSIPES TAMARA, KÁRÁSZ ANNA, BODONYI DÓRA) 1:35.463 p
2. Fehéroroszország (Margarita Mahnyeva, Nagyezsda Papok, Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk) 1:36.073
3. Lengyelország (Karolina Naja, Anna Pulawska, Justyna Iskrzycka, Helena Wisniewska) 1:36.445
Adolf Balázs a B döntőben hetedikként célba érve összesítésben a 15. helyen zárta a kenu egyesek 1000 méteres versenyét a tokiói olimpián. A számot a brazil Isaquias Queiroz dos Santos nyerte, fölényes győzelmet aratva a kínai Liu Hao és a moldovai Szergej Tarnovszkij előtt.
Férfi C-1 1000 méter
1. Isaquias Queiroz dos Santos (Brazília) 4:04.408
2. Liu Hao (Kína) 4:05.724
3. Szergej Tarnovszkij (Moldova) 4:06.069
…15. (a B döntőben 7.) ADOLF BALÁZS (MAGYARORSZÁG)
Huszonkét koronavírusos megbetegedést regisztrálták pénteken a tokiói olimpián – jelentették be a szervezők szombaton. A fertőzöttek között két külföldi újságíró is volt.
A csütörtök volt a napi rekord, akkor 31 új fertőzöttet találtak.
A tokiói rendezők tájékoztatása szerint július elseje óta 404 pozitív esetre bukkantak.