Olimpia 2021 – Friss hírek
Élő

A második félidőre összeállt a védekezés, elöl pedig a hétgólos Manhercz vitte a prímet a negyeddöntőben.
Élő

Ahhoz képest, hogy 2008-ban járt a női kézilabda válogatott utoljára olimpián, nem rossz eredmény ez. Három év múlva Párizsban lehet javítani.
Élő

A CNN beszámolója szerint keddről szerdára virradó hajnalban fél és háromnegyed hat között egy 5.1 és egy 5.8 erősségű földrengést regisztráltak.
Élő

Azt még nem volt hajlandó elárulni, vele vagy nélküle folytatódik-e a munka, de a döntés már megszületett.
Élő

Az egyetlen versenyzőként mind a hat kísérletét sikeresen fejezte be.
Élő

Kettős japán siker született a gördeszkások női park számában hétfőn a tokiói olimpián. A győzelmet a 2018-as világbajnok, a 19 éves Josozumi Szakura
Élő

Szépen halt meg a magyar női kézilabda-válogatott, amely négy góllal is vezetett, sőt az 50. percben még döntetlenre állt Norvégia ellen, de Katrine
Élő

A magyar gátfutó nyolc századmásodpercre volt a finálétól.
Élő

Ráadásul szintén a saját rekordját javította tovább a női győztes is.
Élő

Kijár a tisztelet minden versenyzőnek.
Élő

A magyar versenyző szerint kulcsfontosságú volt az alkalmazkodóképesség az olimpiai versenynszámban.
Tokiói témák – Olimpia 2021
Magyar események
Dátum
július
19202122232425
262728293031
augusztus
1
2345678
Magyar eredmények
Hely
Név
Sportág