Sportágak

EVEZÉS

Az evezés története és szabályai, a versenyek időpontjai és a magyar indulók névsora a 2021-es tókiói nyári olimpiai játékokon.

Az evezés már a legelső, 1896-os athéni olimpia programjának is része volt, ám akkor a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem rendezték meg a versenyeket, azóta viszont minden alkalommal megmérették magukat a sportág legjobbjai. A nők pedig 1976 óta lapátolhatnak megszakítás nélkül az érmekért.

Időpont

A versenyszámokat július 23. és július 30. között rendezik meg.

Versenyszámok

Korábban gyakran változtak az olimpiai számok, az idei játékokon tizennégy érmet osztanak ki, hetet a férfiak és hetet a nők mezőnyében. A program az egy-, a két- és a négypárevezősök, a könnyűsúlyú kétpárevezősök, valamint a kormányos nélküli kettesek, négyesek és nyolcasok viadalából áll össze.

Szabályok

A lebonyolítás nagyon hasonlít az itthon lényegesen népszerűbb kajak-kenu versenyekéhez: tartanak előfutamokat, elődöntőket és természetesen döntőket is. Ami különbséget jelent, hogy valamennyi versenyszámban rendeznek úgynevezett vigaszfutamokat is.

A magyar csapat

Magyarország eddig összesen egy ezüst és két bronzérmet nyert az olimpiák történetében, az idén, Tokióban Pétervári-Molnár Bendegúz indul a mieink közül, méghozzá egypárevezősben.

Magyar résztvevő:

Pétervári-Molnár Bendegúz (egypárevezős)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik