Sportágak

ÚSZÁS

Az úszás története és szabályai, a versenyek időpontjai és a magyar indulók névsora a 2021-es tókiói nyári olimpiai játékokon.

A nagy múltú, hagyományos sportágak egyikeként az úszás a kezdetektől, vagyis az 1896-os athéni játékok óta megszakítás nélkül a részét képezi az olimpiai programnak. Hajós Alfréd személyében ennek a sportágnak köszönhetjük az első magyar olimpiai bajnokot, ahogyan az ötszörös aranyérmes ikont, Egerszegi Krisztinát is.

Időpont

A medencés úszás számai július 24. és augusztus 1. között zajlanak, míg a nyílzvizi úszók augusztus 4-én és 5-én versenyeznek.

Versenyszámok

Az idén, Tokióban mindkét nemben tizennégy egyéni és három váltószám szerepel a műsorban, ehhez adódik hozzá az egyetlen mixváltó, így összesen harmincöt aranyérmet osztanak majd ki a medenceparton. Különlegesség, hogy a versenyzőket komoly kihívás elé állíthatja a viadal időbeosztása: rendhagyó módon az előfutamokat rendezik délután, a döntőket (számonként nyolc versenyző/váltó kerülhet be) pedig délelőtt. Fontos kitétel továbbá, hogy egy ország versenyszámonként legfeljebb két sportolót indíthat.

A magyar csapat

Magyar részről minden idők második legnagyobb létszámú, harmincnégy fős úszócsapata (a mostaninál csak a riói volt népesebb) utazott el Japánba. A fő favorit kétségkívül a 200 méter pillangó világcsúcstartója, Milák Kristóf, de természetesen ott lesz Tokióban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és a vb-aranyérmes Kapás Boglárka is.

 

Magyar résztvevők

Bernek Péter (400 m vegyes), Békési Eszter (200 m mell), Bohus Richárd (100 m hát), Burián Katalin (100 m hát, 200 m hát), Cseh László (200 m vegyes), Gyurinovics Fanni (4×100 m mix vegyesváltó), Gyurta Gergely (1500 m gyors), Halmai Petra (4×100 m mix vegyesváltó), Holló Balázs (4×200 m gyorsváltó), Holoda Péter (4×100 m gyorsváltó), Hosszú Katinka (200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (4×200 m gyorsváltó), Kalmár Ákos (1500 m gyors), Kapás Boglárka (200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors), Kovács Benedek (4×100 m mix vegyesváltó), Kós Hubert (200 m vegyes), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Márton Richárd (4×100 m mix vegyesváltó), Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors, 400 m vegyes), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors, 200 m gyors), Sebestyén Dalma (100 m pillangó, 200 m vegyes), Szabó Szebasztián (100 m gyors, 100 m pillangó), Takács Tamás (4×100 m mix vegyesváltó), Telegdy Ádám (100 m hát, 200 m hát), Veres Laura (4×200 m gyorsváltó), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (4×200 m gyorsváltó), Zombori Gábor (400 m gyors)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik