Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Hosszú visszalépett a 200 pillangótól, kizárták a 4×200-as gyorsváltónkat – keddi hírfolyam

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás
  • Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett a hegyikerékpárosok női versenyében. A mindössze 19 esztendős versenyző ugyan remek rajtja után egy csúszás miatt visszacsúszott a 10. helyig, a végéig nem lassult és a 4. helyig tudott feljönni.
  • Bragmayer Zsanett a 12. helyen végzett a női triatlonosok versenyében kedden a tokiói olimpián, amelynél jobban magyar női triatlonos még nem ért el ötkarikás játékokon. A versenynap másik magyarja, Kovács Zsófia nem tudta befejezni a versenyt.
  • Úszásban Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is bejutott 200 méter pillangón a döntőbe, Milák 1:52-es idővel, Kenderesi pedig futamában másodikként ért célba. Hosszú Katinka is döntőbe jutott, de nagyon kínkeservesen, csak hetedik idővel jött össze a finálé.
  • A háromszoros olimpiai bajnok úszó később visszalépett a 200 pillangótól, mert nem tudott regenerálódni. Így Rióhoz hasonlóan Jakabos Zsuzsannától vette el a helyet, aki így csak a 4×200-as gyorsváltóban úszik. Kapás Boglárka a harmadik előfutamban második lett, összesítésben pedig az ötödik helyen jutott tovább az elődöntőbe. Németh Nándor bejutott az elődöntőbe 100 méter gyorson, Szabó Szebasztián pedig a 20. helyen végzett a számban. A 4×200-as gyorsváltónkat kizárták, amiért Kozma Dominik túl korán ugrott medencébe.
  • A cselgáncsozóknál az Eb-bronzérmes Ungvári Attila (81 kg) kikapott az első mérkőzésén Mohamed Abdelaal ellen. Később a korosztályos olimpiai, világ- és Európa-bajnok Özbas Szofi (63 kg) első meccsét megnyerte, azonban az olasz Maria Centracchio ellen ipponnal kikapott.
  • Újra pályára lépett a női kézilabda-válogatott, amely kiábrándító játékkal 33-27-re vereséget szenvedett Brazília ellen.
  • Tollaslabdában a férfiaknál Krausz Gergely kikapott 2-0-ra az orosz Szergej Siranttól, a nőknél Sárosi Laura viszont első mérkőzése után részleges Achilles-ín szakadást szenvedett és kénytelen volt visszalépni a további szerepléstől.
  • A légpuskások vegyescsapat-versenyében hetedik helyen végzett a Mészáros Eszter, Péni István kettős. A szám most mutatkozott be a játékokon.
  • A Finndingiben szereplő, titkos aranyesélyesnek számító Berecz Zsombor másodikként zárta mindkét keddi futamot, így összetettben is a második helyről várja a szerdai folytatást. Laser Standardban Vadnai Benjamin a korábbi 15. és 16. helye után a keddi harmadik futamában 18. lett, hat futam után összesítésben pedig a 17. helyen áll. A Laser Radialban induló, korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi Mária hat futam után a 14. helyről várja a folytatást.
  • Férfi vízilabdázóink is medencébe ugrottak, az első csoportmeccsen vereséget szenvedő együttes a házigazda japánok ellen az első két negyedben megizzadt ugyan, de végül 16-11-re győzni tudott.

Gólrekord női kézilabdában

A világbajnoki címvédő hollandok 43-36-ra verték Dél-Koreát a női kézilabdatorna második fordulójában, a 79 gólos mérkőzés pedig új rekordot jelent az olimpiák történetében.

Az eddigi csúcsot 75 találattal a 2016-os orosz-norvég elődöntő tartotta, amit 38-37-re végződött.

Az európai együttesből minden mezőnyjátékos legalább két gólt szerzett.

A titkos aranyesélyes Berecz a második helyről várja a folytatást

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor másodikként zárta keddi második futamát is a tokiói olimpián.

A világ- és Európa-bajnok Bereczet az eredeti időpontról többször elhalasztott második futamon is a török Alican Kaynar előzte meg, míg a harmadik helyen – akárcsak délelőtt – ismét a spanyol Joan Cardona Mendez zárt.

Mindez azt jelenti, hogy Berecz az összetettben is a második helyről várja a szerdai folytatást.

Laser Standardban Vadnai Benjamin a korábbi 15. és 16. helye után a keddi harmadik futamában 18. lett, hat futam után összesítésben pedig a 17. helyen áll.

A Laser Radialban induló, korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi Mária hat futam után a 14. helyről várja a folytatást, miután kedden korábban előbb második, majd a 17. helyen ért célba.

Vízilabda: Japán ellen szűken, de vezetünk az első negyed után

Férfi vízilabda-válogatottunk váratlan vereséggel indította az olimpiát, mivel 10-9-re kikapott Görögországtól. Kedden magyar idő szerint 11,20-tól Japán ellen szállt vízbe Märcz Tamás csapata.

Hárai Balázs 19 másodperc után szerezte meg a magyar vezetést, amit hosszú gólcsend követett, végül a negyed vége előtt két és fél perccel gyors gólváltások után alakult ki a szűk, de 4-3-as vezetés.

Őrület: egy marokkói ökölvívó le akarta harapni ellenfele fülét

Íme az esetről készült videó:

Az új-zélandi David Nyika egészen megdöbbenve nyilatkozott a marokkói ökölvívó, Youness Baalla ellen vívott hétfői, amúgy 5-0-ra megnyert nehézsúlyú nyolcaddöntője után.

Megpróbálta leharapni, de szerencsére nem tudta teljesen bekapni a fülemet, mert a fogvédője megakadályozta ebben, én pedig izzadtam

– mondta Nyika, miután ép füllel távozott a meccsről. A sokkoló esemény emlékeztet az 1997-es Mike TysonEvander Holyfield világbajnoki címmecsre, ahol Tysonnak sikerült egy darabot leharapnia Holyfield füléből.

Egy brazil srác és egy Hawaiin született lány lovagolta meg legjobban a hullámokat

A brazil Italo Ferreira és amerikai Carissa Moore nyerte az olimpiai programban Tokióban bemutatkozó hullámlovaglást. A 27 éves Ferreira a szerdáról keddre előrehozott döntőben a hazai környezetben szereplő Igarasi Kanoát győzte le. Diadala után csapattársai a vállukon hozták ki a tengerből a 2019-es világkupa-győztest.

A nőknél a Hawaiin született, 28 éves Moore nyakába került az aranyérem, aki négyszeres vk-elsőként favoritnak számított a Curigaszaki Szörfparton.

hullámlovaglás

férfiak, olimpiai bajnok: Italo Ferreira (Brazília)
2. Igarasi Kanoa (Japán)
3. Owen Wright (Ausztrália)
döntő: Ferreira-Igarahi 15,14-6,6

nők, olimpiai bajnok: Carissa Moore (Egyesült Államok)
2. Bianca Buitendag (Dél-afrikai Köztársaság)
3. Szuzuki Amuro (Japán)
döntő: Moore-Buitendag 14,93-8,46

Vas Kata Blanka: Nem az erő döntött, hanem a technika – videón a történelmi magyar siker

A mindössze 19 éves Vas Kata Blanka negyedik helyen ért célba a tokiói olimpiai játékok hegyikerékpáros versenyén. Magyar kerékpáros még sosem járt ilyen magasságban olimpiai játékokon. Videón mutatjuk a célbaérkezését:


„Nagyon nehéz verseny volt, nagyon izgultam. Hibáztam párat, de bíztam magamban, hogy a saját tempó jó lesz. Nem akartam hirtelen felérni az előttem lévő csoportra, mert akkor megrogytam volna nagyon. Így saját tempóban jól haladtam, az utolsó két körben pedig sikerült a negyedik helyre felérni” – nyilatkozta az M4 Sportnak Vas, aki a hegyikerékpár mellett terepkerékpárban (cyclocross), illetve országúton a mezőnyversenyben és az időfutamban is aktuális felnőtt magyar bajnok..

A pályát még a rajt előtt egy órával is átépítették, ami meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy olimpián ilyen előfordulhat. A pályabejárás azért valamennyire segítségemre volt. A verseny előtt imádkoztunk, hogy essen, mert az nekem kedvez, mivel tudok sárban menni. Összességében ezért sem az erő, hanem a technika döntött. Ez pályafutásom eddigi legnagyobb eredménye. A legfiatalabb voltam a mezőnyben, és negyedik lettem! Nem hiszem el!

– mondta a nap magyar szempontból meglepetésembere, a terepkerékpárban U23-as Eb-második Vas.

„Történelem! Köszönöm neked ezt az élményt. Fel sem fogom mit műveltél ma… Szerény, aranyos, példakép vagy. Indulok is egyet montizni a tiszteletedre” – írta Valter Attila országúti kerékpározónk saját Facebook-oldalán.

NŐI HEGYIKERÉKPÁR, VÉGEREDMÉNY

1. Jolanda Neff (Svájc) 1:05:35 óra
2. Sina Frei (Svájc) +1:11 perc hátrány
3. Linda Indergand (Svájc) +1:19
4. VAS KATA BLANKA (MAGYARORSZÁG) +2:09
5. Anne Terpstra (Hollandia) +2:35
6. Loana Lecomte (Franciaország) +2:57

El se akarta hinni a 17 éves úszólány, hogy olimpiai aranyat nyert

Bombameglepetésként a mindössze 17 éves Lydia Jacoby nyerte a női százméteres mellúszás döntőjét a tokiói olimpia keddi versenynapján.

Jacobynak a honfitársát, Lilly Kinget és a dél-afrikai Tatjana Schoenmakert kellett elsősorban megvernie. Különösen King számított favoritnak a futamban, mivel a riói olimpián is ő nyert. Az első 50 méteren élen is állt, a másodiknál viszont feljöttek a riválisok. Alaszka első olimpiai bajnoka pedig akkorát ment, hogy mindenkinél gyorsabban nyúlt be a célba, de csak ezután jött rá, hogy nyert. A tátott szájú tinédzserhez Lilly King úszott oda, hogy gratuláljon neki és tudatosítsa benne, hogy megcsinálta.

A futam utáni interjúban elmondta egyébként Jacoby, hogy nagyon rástresszelt a döntőre, úgyhogy elhatározta, hogy csak jól akarja inkább érezni magát a fináléban. Arra viszont nem számított, hogy ez ilyen jól sikerül majd neki. A bronzérmes King egyébként nagyon kedves volt hozzá, átölelte és azt mondta, büszke csapattársa a fiatal lánynak.

Megvan a nap szenzációja: Vas Kata Blanka negyeddikként ért célba

Vas Kata Blanka negyedik helyen ért célba a tokiói olimpiai játékok hegyikerékpáros versenyén

Kapcsolódó
Sárban meg kanyarban erős a drótparipára született lány
Él köztünk egy 19 éves lány, aki kerékpáron ülve – olykor azt a vállára kapva és futva – ér el egyre szebb eredményeket. Interjú a tokiói pontszerzésről álmodó Vas Kata Blankával, akit három szakágban is a legjobbak között tartanak számon.

A magyar versenyző a rajtnál el tudott jönni az élbollyal, ami fontos volt, mert az emelkedőn többen is elestek és egymást akadályozva haladt a mezőny. A mindössze 19 éves bringás viszont ebből így kimaradt, amivel sok időt nyert. Erre szüksége is volt, mert sajnos elcsúszott egy kanyarban és a tizedik helyre esett vissza. Ezt viszont tartani tudta, sőt innentől megnyugodott és kiegyensúlyozott teljesítménnyel tekert tovább.

A java csak ezután jött, mert a tizedik helyről szépen apránként előrébb csúszott Vas Kata Blanka és mire a hajrához ért a verseny, már a hatodik helyen haladt a magyar kerékpáros, sőt még jobban rákapcsolt. Miközben a legtöbben elfáradtak a verseny végére, a magyar bringás nem lassult és az utolsó kilométerekre egészen a negyedik helyig jött föl, amit magabiztosan meg is tudott őrizni.

Nem volt kérdés egyébként, hogy az aranyérem Jolanda Neff nyakába kerül, szinte végig oktatta a mezőnyt, több mint egy perc volt az előnye a verseny nagy részében. Svjác viszotn aratott, mert Neff mögött két honfitársa végzett, Sina Frei és Linda Indergrand.

Hogy néz ki egy ebéd Tokióban?

Az első napokban eddig valamelyik helyszín büféjében ebédeltem, általában valami gyorskaját, de most kipróbáltam a médiaközpont egyik éttermét, na meg a Tokyo Burgert – utóbbiban alma es alga is van, de nem nyújtott maradandó élményt.

Maszkban persze nem lehet enni, ezért plexivel vannak elválasztva az egy asztalnál ülők. Szóval igy néz ki egy közös ebéd:

Győzelemmel nyitott a címvédő női kosárlabda-válogatott

Az amerikai válogatott 81-72 verte meg Nigériát. Az amerikai női válogatott sorozatban az ötvenedik mérkőzését nyerte meg az olimpiai játékokon, klasszisuk, az ötödik olimpiáján szereplő, négyszeres bajnok Diana Taurasi 33 olimpiai mérkőzésén lépett pályára, ami amerikai rekord. Taurasi és Sue Bird lehetnek az olimpiák történetének első kosarasai, akik öt aranyérmet nyernek.

Krausz Gergely: Könnyű hibákat vétettem a kiélezett szituációkban

Krausz Gergely, az ötkarikás játékok történetének első férfi magyar tollaslabdázója szoros csata végén elveszítette második csoportmérkőzését, így biztosan hármasa utolsó helyén zár a tokiói olimpián. Mivel a riói olimpikon Sárosi Laura második találkozója előtt kedden Achilles-ín-szakadás miatt visszalépett a további szerepléstől, véget ért a magyar tollaslabdázók szereplése.

A Multi Alarm SE 23-szoros magyar bajnok játékosa kedden az orosz Szergej Szirant ellen lépett pályára, és szoros, háromszettes mérkőzéseken maradt alul.

Nem játszottam rosszul, élveztem a mérkőzést, ám könnyű hibákat vétettem, kiélezett szituációkban. Tudtam, hogy a lapos játékot kerülnöm kell, mert abban nagyon jó. Így nem volt meglepetés, ilyesmi mérkőzésre számítottam, csak kicsit pozitívabb végkimenetellel. Van bennem kis hiányérzet, de alapvetően örülök, hogy szoros meccset tudtam játszani.

– fogalmazott a mérkőzése után.

Tollaslabda, férfiak, J csoport

Szergej Szirant (orosz)-Krausz Gergely 2-0 (18, 18)

 

vasárnap játszották:
Anthony Sinisuka Ginting (indonéz, 5.)-Krausz Gergely 2-0 (13, 8)

 

szerdán játsszák:
Ginting-Szirant

 

A csoport állása: 1. Ginting és Szirant 1 győzelem/0 vereség, 3. Krausz 0/2
(A küzdelmek 14 csoportban zajlanak, amelyekből a győztesek jutnak tovább: az első két kiemelt triójának első helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a többi csoport élén végző a nyolc közé jutásért folytatja.)

Milák Kristóf: Olyan idővel akarok nyerni, ami nyomot hagy

Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is bejutott a 200 méteres pillangóúszás szerdai döntőjébe.

Kapcsolódó

A szám világbajnokaként Milák finálés helyezése sem meglepő, sőt az sem, hogy majdnem olimpiai csúcsot úszva a legjobb idővel került döntőbe. Elmondása szerint ott akar majd igazán nagyot alkotni.

„Az idő nem rossz, őszintén szólva erősen lamentáltam idefelé jövet, hogy megint legyen csak egy sima, nyugis úszás, vagy fogjam meg egy picit, és végül az utóbbi mellett döntöttem.

Én holnap tényleg olyan idővel akarok nyerni, ami nyomot hagy, és ahhoz nem ártott, ha már most elkezdem picit pörgetni magam, jobban megnyomni az első százat, aztán rátenni valamennyit a harmadik hosszon. Azt éreztem, hogy a negyedik most kissé csikorgott, viszont így pontosan tudom, mire kell holnap még jobban odafigyelnem.”

Az ötödik legjobb idővel döntőbe kerülő Kenderesinek sincs miért szégyenkeznie, ő a saját futamában másodikként ért célba. Pedig nem is tudott rendesen aludni.

Ezt akartam csinálni, jönni egy nagyon komoly utolsó ötvenet, igaz, legalább egy másodperccel jobb idővel. Ám amitől féltem, az bekövetkezett, iszonyú gyötrelmes volt négy óra alvás után felkelni. Sajnos, korábban nem tudtam elaludni, mert én úgy vagyok bekötve, hogy este még végig kell vennem magamban az úszásomat. Reggel, vagy inkább hajnalban, pedig pont akkor jött az ébresztő, amikor még visszazuhantam volna – szóval innen kellett felpörögni, és most ez ennyire sikerült. Biztos vagyok benne, hogy holnap jobb lesz.

Verrasztó Evelyn keményen bekommentelt a Nemzeti Sportnak

Hosszú Katinkát a világcsúcstartóként (2015, Kazany), olimpiai csúcstartóként (2016, Rio de Janeiro), s nem mellékesen címvédőként szólították a medencetérbe a 200 m vegyes első középdöntős futamában. A 400 méteren címvédőként elért 5. hely után kifejezetten biztatóan alakult a 200, összesítésben a második legjobb idő volt az övé a 16 fős mezőnyben.

Hosszú a pillangó után negyedik helyen fordult az éllovas Jü Ji-ting mögött, háton feljött harmadiknak (míg az amerikai Alex Walsh állt az élre), mellen visszacsúszott ötödiknek, a fal is rosszul jött ki számára. Maradt a remény egy jó hajrára gyorson, ami nem jött össze, ötödikként csapott célba, 2:10.22-es időeredményével 65 századdal kapott ki a futamgyőztes Walshtól (2:09.57).

Úgy várhattuk a folytatást, hogy csak hárman előzhették meg a második elődöntős futamból…

De megúszta. Megúsztuk…”

– így szólt a sportoldal vonatkozó tudósítása, amely kiverte a biztosítékot Verrasztó Evelynnél.

A kétszeres Európa-bajnok úszónő a sportlap közösségi oldalán azonnal és elég keményen „bekommentelt”, vagy finomabban fogalmazva felhívta a figyelmet a háromszoros olimpiai bajnok iránti nagyobb tiszteletre. A poszt alatt így fogalmazott:

Nem megúszta, hanem bejutott a döntőbe!!! Könyörgöm nem a kerületi versenyen vagyunk! Ott van a döntőben, bármire ott a lehetőség! Hajrá Katka!

Elég sokan egyetértettek a tokióban 400 vegyesen negyedik Verrasztó Dávid hugával.

Berecz Zsombor és Érdi Mária is második helyen zárt a futamában

Előbb Érdi Mária csípte el a második helyet, amivel a 15. helyre jött föl összetettben. Finndingiben Berecz Zsombor is második helyen ért célba, a férfiak Laser hajóosztályában Vadnai Benjaminnak viszont nem sikerült jól a futama, 15. helyen végzett, amivel a 11. helyre csúszott vissza.

Olivier Hoslet / MTI /EPA

Lövészet: pontszerző helyen zárt a Péni-Mészáros páros a légpuskások vegyescsapat-versenyében

A játékokon most bemutatkozó számban a magyar duó 627,9 körös eredménnyel a nyolcadik helyen került be a középdöntőbe, ahol 414,6 körös teljesítménye nem volt elég a legjobb négy közé jutáshoz. Ahhoz, hogy a Péni István – Mészáros Eszter páros éremért lőhessen, 417,1 körre lett volna szükségük.

A középdöntőből az első két helyezett az aranyéremért, a harmadik és negyedik pedig a bronzéremért lő majd az Aszaka Lőtéren.

Az látszott, hogy legalább az egyikünknek mindig húznia kell a csapatot, ez ma a rangsorolóban sikerült, a középdöntőben sajnos nem. Úgy gondolom, hogy örülhetünk a hetedik helynek, szerintem három év múlva még jobbak leszünk

– nyilatkozta a 24 éves Péni az MTI-nek Péni.

Mészáros úgy fogalmazott, eddig nem sikerült teljesen kizárnia, hogy pályafutása első olimpiáján lő, ez tudatalatt nyomasztja.

Szeretném, ha az utolsó versenyszámban le tudnám küzdeni azt az izgalmat, amit ez az érzés ad, és jól tudnék lőni

– tette hozzá a 19 éves gödöllői lövő.

A középdöntőből az első két helyezett az aranyéremért, a harmadik és negyedik pedig a bronzéremért kiírt helyosztón érdekelt az Aszaka Lőtéren.

Teniszben jött a meglepetés, Oszaka Naomi kiesett

A világranglistán második Oszaka Naomi két játszmában kikapott a cseh Marketa Vondrousovától a tokiói olimpia női tenisztornájának keddi nyolcaddöntőjében. Az ötkarikás lángot meggyújtó hazai teniszező nagyon simán, 6:1-re bukta el az első szettet. A folytatásban valamelyest feljavult, de a végjátékban ismét sokat hibázott és kikapott.

Elek Gábor: Nagyon szégyellem magam, nagyon sok negatívum volt ebben a találkozóban

A magyar kézilabda-válogatott 33-27-re kikapott a brazil csapattól az olimpia keddi játéknapján.

Kapcsolódó
Kiábrándító vereséget szenvedett a magyar kéziválogatott az olimpián
Támadásban és védekezésben is mélyen alulmúlta önmagát a magyar csapat.

A mieink rettentő gyengén játszottak, sem támadásban, sem védekezésben nem tudott ellenfele lenni a dél-amerikaiaknak. Jól mutatja a helyzet komolyságát, hogy Elek Gábor szövetségi kapitány kétszer is időt kért az első félidőben, a meccs végén pedig még tíz is lehetett volna közte, ha a brazilok nem szórakozzák el a végét.

Nagyon szégyellem magam. Tizennégy átlövés és nyolc betörés kapott góllal nem lehet a továbbjutás szempontjából csoportrangadónak kezelt mérkőzést megvívni. Nagyon sok negatívum volt ebben a mai találkozóban. Edzésen sokat beszélünk bizonyos szarvashibákról, amiket nem szabad elkövetni, és amikor ezek előjönnek, nyilvánvaló, hogy ezek nem a koncentráció legbiztosabb jelei

– nyilatkozta Elek Gábor.

Illyés Tibor / MTI Elek Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a férfi kézilabda-bajnokságának B csoportjában játszott Brazília-Magyarország mérkőzésen

A szövetségi kapitány még nem tudja, mi okozott ekkora gátat a csapatának, de meg fogják beszélni, mi vezetett a pocsék eredményhez. Úgy fogalmazott, hogy a kudarc közös, illetve megjegyezte, hogy nehéz helyzetbe hozta magát a válogatott.

Özbas Szofi is kiesett

Az olasz Maria Centracchio volt az ellenfele, aki aktívabb volt, ezért a magyar dzsúdós két intést is kapott. Emiatt aztán támadnia kellett és az olasz csak erre várt, kétszer is meg tudta lepni Özbast, végül ipponnal nyerte az összecsapást.

Románia új úszósztárja majdnem csodát tett az olimpián

Kezdjük a legfontosabbal: kedden a tokiói olimpiai délelőtti úszóprogramjában döntőbe jutott 200 pillangón Milák Kristóf (természetesen legjobb idővel) és Kenderesi Tamás, valamint 200 vegyesen Hosszú Katinka (neki azért rezgett a léc, ötödik lett a futamában, végül hetedik helyen lett döntős).

A versenynap első fináléja a 200 méteres férfi gyors döntője volt, amit a britek uraltak: Tom Dean nyert Duncan Scott előtt 1:44.22-es idővel. A brazil Fernando Scheffer ért be a harmadik helyre. Ami viszont extra, hogy a románok nagy tehetsége, a mindössze 17 éves David Popovici negyedik helyen csapott célba, mindössze két századdal maradt le a dobogóról.

François-Xavier MARIT / AFP

Olimpiai rekordot hozott a 100 hát döntője: az ausztrál Kaylee McKeown ugyan féltávnál még a harmadik helyen fordult, de aztán szédületes hajrába kezdett és tulajdonképpen simán megverte a kanadai Kylie Massét. 57.47 az új csúcs.

Női dél-afrikai úszó pedig a 2000-es játékok óta nyert ismét olimpiai érmet.

Tatjana Schoenmaker volt a 100 méteres mellúszás legnagyobb esélyese, és végül ugyan lemaradt az aranyéremről, így is rég látott sikert szállított hazájának. Mindössze 17 éves úszó győzte le, az amerikai Lydia Jacoby (1:04.95) sikerének ráadásul még a riválisok is örültek, Schoenmaker és a harmadik helyen végző Lilly King is egyből odaúszott gratulálni az elérzékenyült győzteshez.

Volt ezen kívül egy orosz duplázás is: miközben Kliment Kolesnyikov és Ryan Murphy óriásit csatázott a medence közepén, a kettes pályán úszó Jevgenyij Rilov mindkettejüket lehagyta és Európa-rekordnak számító 51.98-cal nyerte meg a férfi 100 hátat. Az orosz csapat 1996 óta először nyert medencés olimpiai aranyérmet, az Egyesült Államok nagy sorozata pedig megszakadt: a férfiaknál a két hátúszótávon Atlanta óta mindig az amerikaiak nyertek, mostanáig.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik