Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, arany-, ezüst- és bronzérem a kajakosoknál, Berecz Zsombor 2. vitorlázásban – ez volt az olimpia 11. napja

Kovács Tamás, Czeglédi Zsolt / MTI
Kovács Tamás, Czeglédi Zsolt / MTI
Öt érmet szereztek sportolóink kedden a tokiói olimpián.
  • Kajak-kenuban Kopasz Bálint nagyon elverte a mezőnyt a döntőben, nem volt kérdés, hogy ő lesz a férfi kajakosok 1000 méteres számának olimpiai bajnoka. Nagy csatában Varga Ádámé lett az ezüstérem, tehát kettős magyar siker született. A női K–2 fináléjában a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros az ezüstért csatázott, végül a harmadik helyen ért célba, a Csipes Tamara, Medveczky Erika páros nagy hajrával negyedik lett. Kárász Anna beragadt a női K-1 200 méteres elődöntőjében, így esélye sem volt fináléba jutni, a B döntőben pedig hetedik lett. Lucz Dóra ugyanebben a számban elsőként ért célba, amivel automatikusan kvalifikálta magát a fináléba, ahol a rajt után apránként lemaradt, és a táv második felében hajrázva hatodikként ért célba. A kajakozókat Adolf Balázs és Fejes Dániel képviselte 1000 méteren a férfiak B döntőjében, ebben harmadik lett a magyar kettős, így a 11. helyen zárt.
  • Berecz Zsombor Finndingiben a második helyen jutott be a keddi, dupla szorzójú éremfutamba, amit megnyert, de összesítésben egy hajszálnyival lemaradt brit ellenfelétől, így ezüstérmes lett a magyar vitorlázó.
  • Birkózóinkra is nagy nap várt, Lőrincz Tamás a 77 kilogrammos mezőnyben aranyérmet szerzett a kirgiz Akzsol Mahmudov legyőzésével, míg Szőke Alex (97 kg) a vigaszágon a bronzmeccsig jutott a kötöttfogású birkózók között, ahol kikapott, így ötödik lett. Kötöttfogásban Lőrincz Viktor (87 kg) testvéréhez hasonlóan egészen a döntőig menetelt, a finálét holnap rendezik. A női 62 kilogrammban Sastin Marianna és a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában érdekelt Korpási Bálint vereséggel kezdett, és mivel legyőzőjük nem jutott be a döntőbe, egyaránt kiestek.
  • Szögi István az 1500 méteres síkfutás selejtezőjében 3:38.79 alatt ért célba, ezzel a 12. helyen végzett a futamában és nem jutott tovább. Szilágyi Réka a női gerelyhajítók mezőnyében 57.39 métert dobott, ezzel nem sikerült a továbbjutás. 110 gáton Szűcs Valdó 13.50 másodperces időeredménnyel futamában harmadik lett, ezzel biztosította helyét az elődöntőben.
  • A női vízilabda-válogatott a negyeddöntőben 14-11-re legyőzte Hollandiát, és Spanyolországgal játszik majd a legjobb négy között.

Az első három perc után 1-0 a kirgiznek

Az első három perc elején gyorsan megállította a bíró a küzdelmet, mert összefejeltek a felek, a kirgiz a száját, Lőrincz a fejét fogta fájdalmas arccal. Az első percben állva keresték a fogást a birkózók, majd a bíró leküldte Lőrinczet, de a magyar felállt, nem tudott akciót csinálni rajta az ellenfél, de egy pontot így is kapott Mahmudov. Három perc után 1-0 oda.

Mindjárt jön Lőricz Tamás döntője

A 77 kilósok között a kirgiz Akzsol Mahmudov az ellenfele. Lőrincz világ- és négyszeres Európa-bajnok, az olimpiákról egy ezüstérmes van, Londonban a 66 kg-osok között lett második. Ez pályafutása utolsó meccse. Hajrá!

Biles csak egy döntőt vállalt be, és egyből érmes lett

Korláton és gerendán kínai, nyújtón japán siker született a tokiói olimpia tornaversenyeinek keddi zárónapján, a szerenkénti döntőkben.

A férfiaknál korláton a kínai Cou Csing-jüan győzött lenyűgöző teljesítménnyel, 16,233 ponttal, ezzel a csapatversenyben elért bronza után második érmét szerezte a japán fővárosban. A német Lukas Dauser lett a második, míg a szer kétszeres Európa-bajnoka, Ferhat Arican a török tornasport első olimpiai érmét szerezte a bronzzal.

Nyújtón az egyéni összetettben aranyérmes, csapatban második japán Hasimoto Daiki győzött a horvát Tin Srbic és a csapatban győztes, összetettben harmadik orosz Nyikita Nagornij előtt.

A nők között gerendán kettős kínai siker született, Kuan Csen-csen győzött Tang Hszi-jing előtt. Harmadik helyen a négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles végzett. Az amerikaiak 19-szeres világbajnoka a selejtezőt végigtornázta és az első helyen került az összetett fináléjába, illetve mind a négy szeren a nyolcas döntőbe jutott. Ezek után a múlt keddi csapatversenyen csak az első szeren tornázott, és a 13,766 pontra értékelt ugrása után visszalépett, indoklása szerint azért, mert a gyengébb teljesítménye után a mentális egészségére kellett figyelnie.

Ezt követően a gerendát – amelyen háromszoros világbajnok, és riói harmadik – leszámítva minden finálétól visszalépett. Biles így két olimpia alatt szerzett hét érmet: négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot.

eredmények, torna, szerenkénti döntők:

férfiak, korlát:
1. Cou Csing-jüan (Kína) 16,233 pont
2. Lukas Dauser (Németország) 15,700
3. Ferhat Arican (Törökország) 15,633

 

férfiak, nyújtó:
1. Hasimoto Daiki (Japán) 15,066 pont
2. Tin Srbic (Horvátország) 14.900
3. Nyikita Nagornij (Orosz Olimpiai Bizottság) 14,533

 

nők, gerenda:
1. Kuan Csen-csen (Kína) 14,633 pont
2. Tang Hszi-jing (Kína) 14,233
3. Simone Biles (Egyesült Államok) 14,000

Lőrincz Viktor: Felőröltem, teljesen begőzölt, kétszer is megfejelt, nem volt túl szimpatikus

„Nyugodt tudtam maradni hátrányban is, mert tudtam, hogy képes vagyok megfordítani az állást. Tisztában voltam vele, hogy az elején szeret akciózni, de a karberántással kissé meglepett, ezt a tatai edzőtáborban nem csinálta. Nem szereti ezt a rakkolós birkózást, fel is őröltem vele. Utána teljesen begőzölt, kétszer is megfejelt, még jó, hogy nem repedt fel a bőr, mert azzal pihenőt nyert volna. Mindenesetre nem volt túl szimpatikus” – értékelte az egyiptomi Mohamed Metwally ellen megnyert elődöntőjét a birkózó Lőrincz Viktor az MTI-nek.

A legutóbbi, 2019-es vb ezüstérmese kifejtette, a térdműtétje és a koronavírus-fertőzése után azt tudta, hogy fizikálisan megfelelően fel tud készülni, de nagy hangsúlyt fektettek a mentális felkészülésre is, erre tudatosan szakemberrel készült, ezért is tudott mindhárom meccsén nyugodt és higgadt maradni. A 87 kilósok döntőjét holnap rendezik, ellenfele az ukrán Zsan Belenyuk lesz.

„Sokat jelent a kötöttfogású szakágnak ez a szereplés, a két biztos érem és remélhetőleg Szőke Alex bronzérme, mert Rióból érem nélkül távoztunk” – mondta Lőrincz Viktor, aki azt reméli, hogy testvérével, Tamással közös álmuk valóra válik, és egy olimpián mindketten a dobogó tetején állhatnak. „Mindig tartottuk egymásban a lelket. Tomi Rio után abba akarta hagyni, akkor én húztam őt, ő pedig a térdműtét és a koronavírus-fertőzés után támogatott engem.”

Berecz Zsombor: Ez az ezüst nekem fehér arany

A világ- és Európa-bajnok Berecz Zsombor a magyar vitorlássport legjobb olimpiai eredményét szállítva ezüstérmet nyert Tokióban a finndingisek között. Tette mindezt úgy, hogy megnyerte a keddi éremfutamot, de brit riválisa több ponttal vágott neki a versenynapnak, így a nagyot hajrázó Scott Gilesnek elég volt a negyedik hely is az aranyéremhez.

Kapcsolódó
Berecz Zsombor: Jobban örülök ennek az ezüstnek, mint a brit az aranyának
A történelmet író magyar vitorlázó nem tudta szavakba önteni, mennyire boldog.

A 35 éves Berecz online sajtótájékoztatón válaszolt a magyar újságírók kérdéseire a hosszúra nyújt programja után, ugyanis egyből elvitték doppingellenőrzésre, majd több nyilatkozatot is adott. Kérdésre válaszolva elmondta, bár lehet kívülről úgy tűnt, szerinte nem játszott össze a mezőny azért, hogy a brit nyerjen.

„Baromira izgultam, de bíztam abban a munkában, amit idáig beleraktunk a vitorlázásomban, tudtam, hogy ezzel sikeres lehetek, büszke vagyok az egész csapatra. Tudtam, hogy ötben kell lennem, hogy az érmet megőrizzem. Azt beszéltük, arra megyek, hogy megnyerjem a futamot. Arra fókuszáltam, hogy jól helyezkedjek, hogy jól olvassam a szelet. Csak a végén nézelődtem” – mondta Berecz, aki arról is beszélt, egy másodpercre megfordult a fejében, hogy esetleg korán rajtolt, és általában elég óvatos is, de most bízott magában, így nem fordult vissza. „Talán ez volt az első alkalom, hogy ennyire hittem magamban” – tette hozzá. Az ellenfeléről csupa szépet mondott.

Egy nagyon jó vitorlázó. Természetesen megfordult a fejemben, hogy első lehetek, de nagyon nagyot küzdött, visszajött a futamba. Megérdemelte. Ez az ezüst nekem fehér arany, nem kell ennél több.

Czeglédi Zsolt / MTI

Arról is beszélt, hogy nem volt könnyű út, amit ő és a csapata bejárt, mert ő nem egy rendszer szülötte, hanem ők alakították ki a rendszert. Jó emberekkel vette körbe magát és bebizonyították, hogy Európa közepéről is sikeresnek lehet lenni ebben a sportágban.

„Tudtuk, hogy az olimpián ez lesz az utolsó esélyem, mert kikerül ez a hajóosztály a programból. Erre koncentráltam, elég higgadtan sikerült lehoznom. Nagyon jó érzés, hogy beérett a munka. Hiszek abban, hogy a magyar vitorlázásnak van jövője, szeretném továbbadni a tudásomat frissiben. Ha találunk partnert ehhez, még fényesebb érmek is jöhetnek” – mondta Berecz Zsombor.

Akik nem lehettek kint vele, azoknak azt üzente: bárki, aki hozzátette ehhez az éremhez, az nyugodtan érezze magáénak a sikert. Kiemelte Kelemen Tamás, Nenad Bugarin és Matics Zsolt munkáját, valamint Mateusz Kusznierewiczet, aki korábban maga is olimpiai bajnok volt ebben a számban.

Olimpiai elődöntőt játszik a női vízilabda-válogatott

Nagyon izgalmas mérkőzésen 14-11-re legyőzte a magyar női pólóválogatott Hollandiát és ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol Spanyolország lesz az ellenfele. A találkozó összefoglalóját alábbi cikkünkben olvashatja el:

Kapcsolódó
Legyőzte Hollandiát, elődöntős Tokióban a női pólóválogatott
A magyar csapat éremért küzdhet az olimpián, az elődöntőben Spanyolország lesz az ellenfél.

Szűcs Valdó továbbjutott

Szűcs Valdó továbbjutott előfutamából 110 méteres gátfutásban. A magyar sprinter 13.50 másodperces időeredménnyel futamában a harmadik lett, ezzel biztosította helyét az elődöntőben.

Lőrincz Viktor bejutott a döntőbe!

Kevesebb mint egy perccel a vége előtt állásból indított akciót Lőrincz Viktor, négy pontot kapott érte, és mivel az egyiptomi videózást kért, de nem volt igaza, 7:2-re módosult az állás. A menet végén még egy akciót végrehajtott Lőrincz, aki így 9-2-vel bejutott a döntőbe.

MTI/Illyés Tibor

Testvére, Tamás egy óra múlva birkózik az olimpiai aranyéremért a 77 kilósok között, míg Viktor holnap a 87 kilósok mezőnyében.

Az első menet az egyiptomié

Egy mögé kerülésért Metwally kapta az első két pontot az elődöntőben. Az egyiptomi a menet végén aztán elhagyta a szőnyeget, így Lőrincz Viktor is kapott egy pontot, 2-1 az állás az első menet után.

Testvére után Lőrincz Viktor is a döntőbe jutásért birkózik

A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában Lőrincz Viktor ellenfele az elődöntőben az egyiptomi Mohamed Metwally lesz. Lőrinc azt mondta, örül ennek, mert bár szerinte nagyon jó birkózó, de a kondíciója nem az igazi a tatai felkészülésen látottak alapján. Az összecsapás mindjárt kezdődik, a tét az, hogy Lőrincz Viktor milyen színű éremért birkózhat szerdán.

Viktor bátyja, Tamás bő egy órával később a kirgiz Akzhol Akhmudov ellen küzd majd a 77 kilósok között az aranyéremért. Végül a 97 kilósok bronzmeccse következik Szőke Alex és a lengyel Tadeusz Ichalik között, szóval a női vízilabdázók negyeddöntője mellett a birkózócsarnokra figyelünk.

Horányi Dóra helyett Balla Virág indul kenu egyesben

Horányi Dóra helyett Balla Virág indul a kenu egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A csapattól kapott tájékoztatás szerint az UTE 19 éves, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes versenyzője vállsérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést, írja az MTI. Az ötkarikás játékokon debütáló női kenu küzdelmei szerdán kezdődnek, éppen az egyessel, amelyben így Takács Kincső mellett párostársa, Balla lesz a másik magyar induló.

Így örült Berecz nyakában az ezüsttel

A vitorlázó Berecz Zsombor a sportág történetének legnagyobb magyar sikerét aratta Tokióban, miután ezüstérmes helyen zárt Finndingiben. Az éremfutam után arról beszélt, jobban örül az ezüstnek, mint a győztes brit az aranynak, és ez az éremátadó ceremónián is látszott rajta.

Phil Walter/Getty Images

Röplabda: Brazília egy lépéssel közelebb a címvédéshez

A címvédő brazil férfi röplabda-válogatott az esélyeknek megfelelően magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a házigazda japán csapatot a férfi röplabdatorna negyeddöntőjében.

A brazil együttes a fináléba jutásért az oroszokkal csap majd össze csütörtökön.

Férfi röplabda, negyeddöntő:

Brazília-Japán 3-0 (20, 22, 20)
Orosz Olimpiai Csapat-Kanada 3-0 (21, 28, 22)

később:
Olaszország-Argentína 10.00
Lengyelország-Franciaország 14.30

Az már biztos, hogy Athén óta nem volt ilyen jó napunk olimpián

Öt érmet már biztosan szereznek a magyar sportolók ma a tokiói olimpián (a kajakozók három érme és Berecz Zsombor ezüstje után Lőrincz Tamás a döntőben birkózik), de mivel a bronzért megy majd a vigaszágon a birkózó Szőke Alex is, akár hat is lehet belőle. Állandó szerzőnk, Kele János utánanézett, hogy mikor fordult elő legutóbb hasonló.

Nos, öt olimpiai érmet egyazon napon legutóbb Athénban nyertek sportolóink, 2004. augusztus 27-én: a férfi kajak négyesünk győzött, ahogy Vörös Zsuzsa is öttusában, a női kajak négyes ezüstérmes lett, a kenus Vajda Attila és a Kozmann György, Kolonics György páros pedig bronzérmet szerzett.

1992-ben Barcelonában pedig augusztus 7-én jött össze hét érem: három ezüst (Gyulay Zsolt és Kőbán Rita kajak egyesben, valamint a férfi kardcsapat) és négy bronz (Kőbán Rita-Dónusz Éva kajak kettesben, illetve három ökölvívó: Kovács István, Mizsei György és Béres Zoltán révén).

Kikért szoríthatunk még ma?

  • A női pólóválogatott 11 óra 20 perckor ugrik medencébe a hollandok ellen a torna negyeddöntőjében.
  • A birkózóknál a 87 kilós Lőrincz Viktor az elődöntőben lép szőnyegre 11 óra 15 perckor.
  • Szintén a birkózóknál 12 óra 30 perc után a 77 kilósok között szereplő Lőrincz Tamás az aranyéremért száll harcba, rögtön utána pedig a 97 kilós Szőke Alex bronzmérkőzést vív.
  • Férfi 110 méteres gátfutásban Szűcs Valdó az előfutamban áll rajthoz 12 óra 10 perckor.

Visszaléptek a görög szinkronúszok koronavírus miatt

Pozitív koronavírustesztek miatt visszaléptek a görög szinkronúszók a tokiói olimpia folytatásától, írja az MTI. A Görög Olimpiai Bizottság kedden jelentette be, hogy négy versenyzőjük is megfertőződött, mind a négyen a kezdettől az olimpiai faluban laktak, de más sportágbeliekkel nem érintkeztek. Az olimpiai szervezők szerint kedden 18 új koronavírus-fertőzöttet találtak, és július elseje óta már 294 esetet regisztráltak.

Női póló: a spanyolok jönnének Hollandia után

A spanyol női vízilabda-válogatott a kínaiak ellen aratott tükörsima győzelemmel ott van a legjobb négy között. A 2020-as Európa-bajnok már az első negyedben ellépett 5-2-re, a vezetésük pedig innentől egy percig sem forgott veszélyben. A vége 11-7 lett.

Mindez azt is jelenti, hogy ha a magyar válogatott legyőzi Hollandiát a 11 óra 20 perckor kezdődő negyeddöntőben, akkor a döntőbe jutásért Spanyolországgal kell majd megküzdenie a mieinknek.

A másik ágon az Egyesült Államok már bejutott az elődöntőbe, rájuk az ausztrál-orosz meccs győztese vár majd.

Kosárlabda: a világbajnok búcsúztatásával elődöntős Amerika

A címvédő amerikai válogatott bejutott a négy közé a tokiói olimpiai férfi kosárlabdatornáján.

A 16. aranyára hajtó tengerentúli együttes a keddi második negyeddöntőben 95-81-re győzte le a világbajnoki címvédő spanyol csapatot.

A találkozó legjobbja a 29 pontos Kevin Durant volt.

Az amerikaiak az elődöntőben az Argentína-Ausztrália összecsapás továbbjutójával találkoznak.

kosárlabda, férfi torna, negyeddöntő:

Egyesült Államok-Spanyolország 95-81 (19-21, 24-22, 26-20, 26-18)
Szlovénia-Németország 94-70 (25-14, 19-23, 22-17, 28-16)

később:
17.20 (10.20): Olaszország-Franciaország
21.00 (14.00): Ausztrália-Argentína

Berecz Zsombor: Jobban örülök ennek az ezüstnek, mint a brit az aranyának

Berecz Zsombor a magyar vitorlázás történetének legjobb eredményét elérve olimpiai ezüstérmet szerzett Finndingiben, de csak egy hajszál választotta el őt az aranytól is.

Az M4 Sport riporterének az éremfutam után arról beszélt, nem tudja szavakba önteni, mennyire boldog.

Majdnem elvertük a vitorlások legjobb nemzetét, az angolokat. Talán ez a legszebb pillanat az életemben. Küszködtem a tempómmal, nagyon oda kellett figyelnem. De tudtam, hogy abból a pozícióból a brit nem fogja elveszíteni ezt az olimpiát. Az biztos, hogy jobban örülök ennek az ezüstnek, mint ő az aranyának

– fogalmazott.

Berecz szerencsésnek embernek érzi magát azért, ahogy alakul az élete, de szerinte ez nem is csoda, mert jó emberekkel veszi magát körül.

Ez egy olyan csapatmunka, amit soha nem fogok elfelejteni. Mindenki a családjának köszönheti egyáltalán, hogy él. Nálam ez extrán igaz, nagyon erős a családi hátterem

– mondta.

Czeglédi Zsolt / MTI

A jövőre nézve hatalmas tervei vannak. Elmondása szerint sokak azt mondják róla, hogy későn érő típus, amivel nem ért egyet, csupán későn került bele egy olyan rendszerbe, amiben igazán tudott fejlődni. Ezt a tudást szeretné továbbadni, és hisz a magyar vitorlázás jövőjében.

Tudunk ennél fényesebb érmet is elérni annak ellenére is, hogy idézőjelesen csak a Balatonunk meg a tavaink vannak. Hatalmas bizonyíték számomra is, hogy nincsen lehetetlen ebben az életben. Ha elhiszed magadról, és küzdesz minden nap érte, bármit el lehet érni. Vannak kétségei az embernek élete során, de mindenki csak tolt előre engem, ez a mai nap most végképp bizonyítéka ennek

– zárta szavait.

Czeglédi Zsolt / MTI Az olimpiai bajnok brit Giles Scott (j) és az ezüstérmes Berecz Zsombor a vitorlázók Finndingi versenyének éremfutama után.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik