Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Lőrincz Viktor alulmaradt a döntőben, kiestek a kézisek, elődöntőbe jutottak a férfi pólósok – szerdai hírfolyam Tokióból

Jack GUEZ / AFP
Jack GUEZ / AFP
  • Olasz Anna negyedik helyen ért célba a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyén. A magyar úszó 1:59:34.8-as idővel fejezte be a versenyét, négy másodperccel maradt el a győztestől és kettőre a dobogótól.
  • Lőrincz Viktor a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában az aranyéremért birkózott a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok ukrán Zsan Belenyuk ellen, és 5-1-re alulmaradt, így testvére tegnapi győzelme után ezüstérmet szerzett.
  • Atlétikában a hétpróbázó Krizsán Xénia is elkezdte a versenyt. A férfiaknál Rivasz-Tóth Norbert a férfi gerelyhajítók selejtezőjében 77.76 métert dobott, ez nem volt elegendő a továbbjutáshoz. Szűcs Valdó a 110 méteres gátfutás elődöntőjében 13.40-es idővel negyedikként zárt, nyolc századmásodperccel lemaradt a fináléról.
  • A női kajakosok 500 méteres mezőnyében Kozák Danuta és Csipes Tamara is magabiztos futamgyőzelemmel jutott elődöntőbe. A férfi K-1 200 méteren Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is futamgyőzelemmel jutott tovább, K-2 1000 méteren az egyesben friss olimpiai bajnok Kopasz Bálint Nádas Bencével megállíthatatlan volt, Varga Ádám Béke Kornéllal reményfutamon jutott be az elődöntőbe. A női kenu egyeseknél 200 méteren Takács Kincső másodikként zárt a futamában, amivel elődöntős lett, de Balla Virág reményfutamra szorult a továbbjutáshoz. Ezt viszont Balla megnyerte, így ő is ott lesz a csütörtöki elődöntőben.
  • A női kézilabda-válogatott a negyeddöntőben a norvég válogatottal csapott össze, és fordulatos mérkőzésen 26-22-re kikapott. Pedig az utolsó tíz percnek még egálról vágtak neki a csapatok.
  • A férfi vízilabda-válogatott a horvát együttessel játszott a legjobb nyolc között, és 15-11-re győzött, így bejutott az elődöntőbe.

Zárunk...

… ennyit mára.

De csütörtök hajnalban folytatjuk! :)

Új nemzet ad bajnokot férfi strandröplabdában

Biztosan olyan nemzet képviselői nyernek a tokiói olimpia férfi strandröplabdatornáján, amely még nem adott győztest a sportág 1996 óta íródó történetében, írta az MTI.

Ez a viadal szerdai negyeddöntői után dőlt el, azokból ugyanis norvég, katari, lett és orosz kettősök jutottak tovább.

Az eddigi olimpiákon amerikai (háromszor), brazil (kétszer) és német diadal született.

A nyolc között a legnagyobb meglepetést a világranglistán 32. lett Martins Plavins és Edgars Tocs szolgáltatta, akik a címvédő Bruno Oscar Schmidt és társa után az utolsó versenyben maradt brazil párost is kiejtették.

Rajtuk kívül elődöntőbe jutott a vb-címvédő, világranglista-2. orosz Oleg Sztojanovszkij és Vjacseszlav Kraszilnyikov, a vb-bronzérmes norvég Anders Mol és Christian Sörum, valamint a világranglista-vezető katari Cserif Junussze és Ahmed Tijan.

Az elődöntőket csütörtökön rendezik, az éremcsatákat szombaton bonyolítják le.

Férfi strandröplabda, negyeddöntő

Mol, Sörum (norvég) – Szemenov, Lesukov (orosz) 2-0 (17, 19)
Plavins, Tocs (lett) – Alison, Álvaro (brazil) 2-0 (16, 19)
Cserif, Ahmed (katari) – Nicolai, Lupo (olasz) 2-0 (17, 21)
Kraszilnyikov, Sztojanovszkij (orosz) – Thole, Wickler (német) 2-0 (16, 19)

 

Az elődöntőben:
Mol, Sörum – Plavins, Tocs
Cherif, Ahmed – Kraszilnyikov, Sztojanovszkij

Bravúrral finálés a német asztalitenisz-csapat

A német férfi asztalitenisz-válogatott hatalmas csatában 3-2-re legyőzte a házigazda japán csapatot a tokiói olimpia szerdai második elődöntőjében.

A németek az első meccsen párosban nyertek, Patrick Franziska és Timo Boll 3-2-re verte a Niva Koki, Mizutani Dzsun kettőst. Az első egyesben Harimoto Tomokazu 3-1-re győzte le Dimitrij Ovtcharovot, ám Boll ugyanilyen arányban jobbnak bizonyult Mizutaninál.

A negyedik összecsapás még nagyobb küzdelmet hozott, Franziska már 2-0-ra vezetett, de Harimoto fordított, és így következhetett a sorsdöntő mérkőzés. Ebben Ovtcharov 3-0-ra legyőzte Nivát, így a németek jutottak a pénteki fináléba, ahol a címvédő kínaiakkal találkoznak.

Asztalitenisz, férfiak, csapatverseny

Elődöntő:
Németország – Japán 3-2
Kína – Dél-Korea 3-0

 

A pénteki helyosztó programja, bronzmérkőzés:
4.00: Japán – Dél-Korea

 

Döntő:
12.30: Kína – Németország

Lőrincz Viktor pihenni és pecázni szeretne

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában ezüstérmes Lőrincz Viktor elismerte, hogy döntőbeli riválisa, az ukrán Zsan Belenyuk jobb volt nála.

„A cél az volt, hogy kibirkózzam magamat, ne maradjon bennem hiányérzet. Ezt megtettem. A terv az volt, hogy a második menetben még rátegyek egy lapáttal, hogy ne intsenek meg, de ezt nem tudtam elkerülni. A lenti támadása nagyon jó volt, nem tudtam kivédeni” – idézte fel a finálét az MTI-nek a BHSE 31 éves versenyzője, aki úgy méltatta riválisát, hogy nemcsak technikailag erős, hanem fejben is, ennek köszönheti, hogy két világ- és három Európa-bajnoki cím után az olimpia is összejött neki a riói ezüstöt követően.

Hozzátette, tudomása szerint Belenyuk eddig akart birkózni. Harmincéves ellenfele ukrán édesanyától és ruandai édesapától született Kijevben, kilencévesen kezdett el birkózni, két évvel ezelőtt pedig bekerült az ukrán parlamentbe.

A 2017-ben Európa-bajnok Lőrincz Viktor a folytatást illetően óvatosan fogalmazott, mert az elmúlt egy évben mindent a birkózásnak rendelt alá, így most csak pihenni szeretne, illetve horgászni a 77 kilósok között győztes testvérével, Tamással.

A kislányom születése nagyban hozzájárult a sikerhez, neki nyertem ezt az érmet. Bár ő még nem fogja fel mi ez, de rengeteg erőt adott nekem

– mondta Lőrincz Viktor, akinek koronavírus-fertőzés miatt sokat kellett kihagynia a felkészülésből, emiatt az alapozás eleje rendkívül nehéz volt számára.

Bátyjáról szót ejtve azt emelte ki, számára követendő példakép volt, hogy honnan hova lehet eljutni kemény munkával. Szerinte testvérének óriási szerepe van ebben az ezüstéremben, de szerényen úgy fogalmazott, egy kicsi neki is van az ő aranyában. Lőrincz Viktor számára sokat jelentett, hogy fivére a döntő után azt mondta, büszke rá.

„Tamás bemutatta, hogy 34 évesen is lehet olimpiát nyerni. De nem akarok ennyire előre rohanni” – mondta Lőrincz Viktor, aki Párizsban a következő olimpián éppen annyi idős lesz.

Arra a felvetésre, hogy a riói kudarcok után ő vette rá testvérét a folytatásra, most megtörténhet-e fordítva, nevetve úgy válaszolt:

Ha jön velem, akkor én is nyomom tovább.

Bátki Noémi se jutott döntőbe

A női toronyugrás selejtezőjében is izgulhattunk egy magyarért, a Budapesten született, de olasz színekben versenyző Bátki Noémiért.

A 2011-es Európa-bajnok, négyszeres Eb-ezüst- és háromszoros Eb-bronzérmes versenyző a 30 fős mezőnyből a 27. helyen zárt.

Kiütötte a hollandokat a francia női kéziválogatott

Utolsóként a francia válogatott jutott elődöntőbe a tokiói olimpia női kézilabdatornáján, amelynek negyedik negyeddöntőjében 32-22-re legyőzte a világbajnok holland csapatot.

A riói olimpián döntős franciák a svédekkel találkoznak a fináléba kerülésért.

Női kézilabda, negyeddöntő

Franciaország – Hollandia 32-22 (19-11)

 

Korábban:
Svédország – Dél-Korea 39-30 (21-13)
Orosz Olimpiai Csapat – Montenegró 32-26 (17-15)
Norvégia – Magyarország 26-22 (12-10)

 

A pénteki elődöntők programja
Norvégia – Orosz Olimpiai Csapat
Svédország – Franciaország

Súlyemelés: Nagy Péter a hetedik lett

A grúz Lasa Talahadze világcsúccsal nyerte a súlyemelők utolsó számát, a férfi plusz 109 kilogrammos súlycsoportot a tokiói olimpián, amelyen Nagy Péter összesítésben a hetedik helyen végzett, írta az MTI.

A címvédő és világbajnok Talahadze szakításban 223, lökésben 265, összesítésben pedig 488 kilót ért el, mindhárom eredménye világrekord.

Nagy Péter – a játékok egyetlen magyar emelője – korábban első lett a B csoportban, hat sikeres gyakorlatot bemutatva. Szakításban 178, lökésben 218, összesítésben pedig 396 kilót ért el.

A világbajnoki negyedik, háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Nagy korábban két olimpián szerepelt: 2012-ben Londonban 9., 2016-ban Rióban pedig 10. lett.

Súlyemelés, férfi plusz 109 kg

1. Lasa Talahadze (Georgia) 488 kg – világcsúcs (szakítás: 223 kg – világcsúcs, lökés: 265 kg – világcsúcs)
2. Ali Davudi (Irán) 441 (200, 241)
3. Man Aszaad (Szíria) 424 (190, 234)
…7. Nagy Péter 396 (178, 218)

Kanadai arany férfi 200 méteren

Atlétikában a szerdai nap utolsó döntőjének a férfi 200-asok vágtak neki, nagyon szoros versenyben a kanadai Andre de Grasse győzött 19.62-es nemzeti csúccsal.

Az ezüst- és a bronzérmet amerikai futó, Kenneth Bednarek (19.68) és Noah Lyles (19.74) szerezte meg.

De Grasse négy-négy olimpiai és világbajnoki érem után szerzett először aranyat.

Atlétika, férfi 200 méter

1. Andre de Grasse (Kanada) 19.62 mp
2. Kenneth Bednarek (Egyesült Államok) 19.68
3. Noah Lyles (Egyesült Államok) 19.74

Hatodszor olimpiai bajnok a szinkronúszó Romasina

Az orosz Szvetlana Romasina, Szvetlana Kolesznyicsenko kettős nyerte szerdán a női szinkronúszók párosversenyét a tokiói olimpián, előbbi ezzel hatodik aranyérmét szerezte.

A 31 éves Romasina ezzel az olimpiák történetének legeredményesebb versenyzőjévé vált sportágában, honfitársait, az egyaránt ötszörös bajnok Anasztaszija Davigyovát és korábbi partnerét, Natalija Iscsenkót megelőzve.

A 21-szeres világbajnok Romasina sorozatban harmadszor győzött ebben a számban. Az oroszok mögött a kínai páros lett a második, az ukrán pedig a harmadik.

Szinkronúszás, párosverseny

1. Szvetlana Romasina, Szvetlana Kolesznyicsenko (Orosz Olimpiai Csapat) 195,90 pont
2. Huang Hszüe-csen, Szun Ven-jen (Kína) 192,45
3. Marta Fegyina, Anasztaszija Szavcsuk (Ukrajna) 189,46

Märcz Tamás: Revánsot akarunk majd venni

A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-11-re legyőzte Horvátországot a tokiói olimpia szerdai negyeddöntőjében, és a négy között pénteken reggel a görögökkel játszik. Azzal a csapattal, amely a csoportkör első fordulójában legyőzött bennünket. De Märcz Tamás szövetségi kapitány ezt se bánja.

Kapcsolódó
Nagy Viktor: A célunk, hogy arannyal menjünk haza
Nagyszerűen játszott a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely meccsről meccsre építi önmagát.

Amerikai, kenyai, ugandai aranyérem és egy világcsúcs született szerdán atlétikában

A női 3000 méteres akadályfutás döntőjében meglepetésre az ugandai Peruth Chemutai győzött úgy, hogy az befogta, majd lehajrázta a korábban nagy előnyt szerző amerikai Courtney Frerichset.

A férfi 800 méteres síkfutás fináléjában nem született meglepetés, mint 2008 óta mindig, ezúttal is kenyai aranyérmes lett Emmanuel Kipkurui Korir személyében. Mögötte a szintén kenyai Ferguson Cheruiyot Rotich ért be másodikként.

A magyar idő szerinti legkorábbi döntőben az amerikai Sydney McLaughlin (képünkön) világcsúccsal győzött női 400 m gáton. McLaughlin 51.46 mp-cel saját, idén júniusban futott 51.90 mp-es csúcsát javította meg. A második Dalilah Muhammad is a régi rekordon belül ért célba 51.58-cal, a harmadik holland Femke Bol pedig 52.03-mal minden idők negyedik legjobb idejét érte el, s megjavította saját, 52.37 mp-es Európa-rekordját.

Atlétika, szerdai versenynap, végeredmények

Női 3000 méter akadályfutás, olimpiai bajnok: Peruth Chemutai (Uganda) 9:01.45
2. Courtney Frerichs (Egyesült Államok) 9:04.79
3. Hyvin Kiyeng (Kenya) 9:05.39
4. Mekides Abebe (Etiópia) 9:06.16
5. Gesa Felicitas Krause (Németország) 9:14.00
6. Marusa Mismas-Zrimsek (Szlovénia) 9:14.84

 

férfi 800 méter síkfutás, olimpiai bajnok: Emmanuel Kipkurui Korir (Kenya) 1:45.06
2. Ferguson Cheruiyot Rotich (Kenya) 1:45.23
3. Patryk Dobek (Lengyelország) 1:45.39
4. Peter Bol (Ausztrália) 1:45.92
5. Adrian Ben (Spanyolország) 1:45.96
6. Amel Tuka (Bosznia.Hercegovina) 1:45.98

 

női 400 méteres gátfutás, olimpiai bajnok: Sydney McLaughlin (Egyesült Államok) 51.46 – világcsúcs (régi: McLaughlin, 51.90)
2. Dalilah Muhammad (Egyesült Államok) 51.58
3. Femke Bol (Hollandia) 52.03
4. Janieve Russell (Jamaica) 53.08
5. Anna Rizsikova (Ukrajna) 53.48
6. Viktorija Tkacsuk (Ukrajna) 53.79

7-5 ide a félidőben

A második negyed kiválóan sikerült Manhercz Krisztián irányításával pólósainknak, és a félidőben 7-5-re vezetnek Horvátország ellen a negyeddöntőben. Pedig 5-4 is volt a horvátok javára.

Megugrott a koronavírusos esetek száma az olimpián

Az eddigi legmagasabb napi koronavírusos esetszámot regisztráltak a tokiói olimpia szervezői szerdán, amikor 29 új fertőzöttet találtak. Pozitív tesztet szolgáltatott többek között egy orosz karatéka és egy algériai súlyemelő is. Minden covidosra karantén vár.

A tokiói rendezők tájékoztatása szerint július elseje óta 322 esetet regisztráltak.

A szerb vízilabdázók is elődöntőbe jutottak

A szerdai negyeddöntőben remek első félidei játékának köszönhetően 10-6-tal kerekedett Olaszország fölé. Branislav Mitrovic kapus sokat tett a sikerhez, hiszen végül 21 lövésből 15 védéssel zárt, míg a mérkőzés legeredményesebb játékosaként a szerb Filip Filipovic négy lövésből szerezte a három gólját.

A szerbek 33 százalékos lövési hatékonyságával szemben az olaszok 17 százalékkal végeztek, Pietro Figlioli kilenc kísérletéből egy sem volt sikeres.

A pénteki elődöntőben a szerbek a legutóbbi vb-n és Eb-n döntős spanyolokkal találkoznak. Az olaszok az 5-8. helyért az Egyesült Államokkal játszanak.

férfi vízilabda, negyeddöntő:

Szerbia-Olaszország 10-6 (5-2, 4-1, 0-1, 1-2)

 

korábban:
Görögország-Montenegró 10-4 (1-0, 2-1, 3-1, 4-2)
Spanyolország-Egyesült Államok 12-8 (3-3, 3-3, 1-0, 5-2)
Jelenleg zajlik:
MAGYARORSZÁG-Horvátország 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik